Szerző: Koi Tamás

2011. január 28. 15:48

Főként a fiatalok számára vonzó az Android

Ismert tény, hogy az Android mobil operációs rendszer világhódító útja Magyarországot sem hagyta érintetlenül: a platform itthon is népszerű, amiben szerepet játszik a magyar nyelvű alkalmazások terjedése is, nem utolsósorban pedig a Telenor aktív kampánya, mely részben az ismeretek bővítését tűzte ki célul.

A Telenor megbízásából az Ipsos 2010 végén már kifejezetten az Androiddal kapcsolatos véleményükről kérdezte meg a 20-35 év közötti városi fiatalokat, akik elismerően nyilatkoztak a Google operációs rendszeréről - áll a mobilszolgáltató ma kiadott sajtóközleményében. A szolgáltatótól kapott statisztikák szerint a felmérés során a megkérdezettek 56 százaléka állította, hogy hallott már korábban az Androidról.

Ezek a válaszadók ezt követően ismereteik alapján szabadon asszociálhattak a Google operációs rendszeréről - ennek során 18 százalékuk elsőként említette, hogy az Android egy operációs rendszer, 16 százaléknak az jutott az eszébe, hogy több szolgáltatást/alkalmazást kínál, 14 százalék pedig azt válaszolta, hogy az Android valamilyen internetes, vagy internethez köthető alkalmazás. A megkérdezettek négyötöde egyértelműen vonzónak találta az Androidot, és 73 százaléka gondolta úgy, hogy az operációs rendszer kifejezetten neki való lehet. A felmérésből kiderült az is, hogy a legtöbb felhasználót elsősorban a széles alkalmazásválaszték vonzza.

A mobilszolgáltató tavaly decemberben átfogó kampányba kezdett a platform, illetve az alkalmazások népszerűsítésére, melynek keretén belül "Androideák" névvel egy alkalmazás-ötletpályázatot is indított. A cég tegnap második alkalommal tartott a szűkebb blogszféra és a szakújságírók számára találkozót Android Workshop néven, melyen többek közt kihirdették az ötletpályázat eredményét is. Az ötszáz pályázatból a legtöbb szavazatot elért három alkalmazást, a Magyar Apps-t, az S.O.S.-t és a Kerékpáros térképet a Telenor hamarosan megvalósítja, és ingyenesen elérhetővé teszi az androidos mobiltelefonnal rendelkezők számára.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A tavalyi harmadik negyedéves statisztikák szerint az okostelefonos szoftverplatformok csatája hasonlóan alakul Magyarországon mint világszinten: a Nokia révén még vezet a Symbian, de folyamatosan szorul vissza, és már itthon is az Android volt a második legnépszerűbb okostelefonos operációs rendszer, az Apple iOS pedig már csak a harmadik az új eladásokat tekintve. Mivel a készülékek életciklusa viszonylag rövid, átlagosan 2 év, ezért viszonylag gyors a piaci mozgás, a szereplők hamar helyet cserélhetnek, mondta el korábban a HWSW-nek Fauszt Gábor, az IDC elemzője.

Az okostelefon-platformokkal kapcsolatos edukáció a szolgáltatók jól felfogott érdeke lehet, a nagyobb tudású készülékekhez ugyanis összességében drágább szolgáltatásokat (így például nagyobb forgalmi keretet tartalmazó mobilinternet-csomagokat) lehet kapcsolni. A Telenor számára ráadásul az Android futtatása az egyetlen lehetséges alternatíva a megkülönböztetésre, hiszen a cégnél egyelőre nincs, és nem is tudni mikor lesz iPhone.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról