Szerző: Dojcsák Dániel

2011. január 6. 10:03

2011-ben már nem kérdezik meg, hogy vagy

Végtelenül egyszerű és egyben nagyon nehéz megjósolni, mi fog történni 2011-ben a weben, pontosabban a magyar weben. Erős trendek toltak át minket az új évbe, nagy részük folytatódni is fog, de nehéz kitalálni, hogy év végén minek fogunk örülni vagy miért sírunk majd.

2010 a Facebook éve volt Magyarországon is. Nem csak azért, mert közel kétmillió új hazai felhasználó csatlakozott, hanem mert közben a cégek, médiumok, szervezetek is rátelepedtek, a hirdetők is elkezdték felfedezni. A tapasztalatok azonban elég vegyesek, néhány szereplőnek sikerült érdemlegeset alkotni, de a legtöbb üzleti és non-profit kezdeményezés is kudarccal vagy csak a minimumot éppen megütő sikerrel végződött.

Jönnek a profik

Az idei év ebből a szempontból változást hoz mindenképp, ugyanis az eszetlen, koncepciótlan, kapkodó és rutintalan közösségi akciók helyét szép lassan átveszik a kimunkált, felnőtt megoldások. Végre túljutunk azon, hogy a cégvezetés mindenképp közösségi webes megjelenést és jelenlétet akar, s nem számít, hogy az mennyibe kerül és milyen eredményt hoz. Ezzel párhuzamosan a most Facebookon lévő közel 2,4 millió magyar felhasználó is felnőttebbé válik. A legtöbben már túl vannak a kvízkorszakon, mindenki helyre rakta vagy helyre fogja rakni az ismerősöket, a játékokat. Megtanultunk eseményeket szervezni, üzenni, beszélgetni, megosztani és persze lájkolni.

Az iWiW szempontjából viszont már nem olyan rózsás a helyzet. Kovács Gergely, az [origo] iWiW-ért felelős vezetője az oldal megújulása kapcsán nemrég kifejtette, a cél a zuhanás megállítása. A hazai közösségi hálózat nyilvánvalóan kiesett a kedvencek közül, s idén már a média és a közvélemény sem fordít rá annyi figyelmet, ami szép lassan kikoptathatja onnan az embereket. Egyre több felhasználó törli profilját és vándorol máshová, de a jellemzőbb inkább az iWiW kiesése a napi rutinból -  az akár naponta többszöri bejelentkezés helyett a heti-kétheti "szétnézés" válik majd gyakoribbá. A dizájnváltás tényleg jól áll az oldalnak, s sokkal jobb struktúrát kapott, de ennek ellenére az iWiW nem lesz képes felmutatni egyetlen egy egyedi funkciót sem, amire a felhasználóknak valóban szüksége lesz és a Facebook ne fejlesztené le sokkal jobban.

Köszönjük, hogy itt volt

Előfordulhat, hogy az iWiW a felhasználói kapcsolatok, interakciók helyett inkább egy helyi kereskedelmi, szolgáltatói bázissá alakul át. Ha olyan lehetőséget keresnének, amivel egyediek és érdekesek akarnak maradni, akkor a magyarországi cégek ügyfélszolgálataitól, az információs szolgáltatókon keresztül, a tematikus (könyv, film, vásárlás, aukció, szórakozás) webes tartalmakig és alkalmazásokig bezárólag sok mindent kellene becsatornázniuk. Az iWiW sikeresen lehetne tömeges helye az ajánlásoknak, adatbázisos kereséseknek. Ennek a megvalósulása persze szinte lehetetlen, hiszen elképesztő gyorsasággal kellene sok fejlesztést véghez vinni, szakmai szinergiákat létrehozni és a felhasználókat aktivizálni. Inkább esélyes az, hogy szép lassan elalszik az iWiW, és a jelentéktelenné válás talán gyorsabb lesz, mint ahogy azt sokan képzelik. 2010 első hetében az iWiW napi 93-100 millió lapletöltést generált egy nap, idén viszont már csupán 39-40 milliót, vagyis a felhasználói aktivitás rohamosan csökken.

Eközben a kisebb hazai közösségi szolgáltatók eltűnnek. A MyVIP, Network.hu 2011-ben valószínűleg teljesen jelentéktelenné válnak, kiscsoportos foglalkozássá zsugorodnak. A MyVIP az iWiW-nél is nagyobbat zuhant egy év alatt, hiszen a 2010 első hetében még 39-46 millió lapletöltést produkált naponta, idén pedig már csak 9-10 milliót - a fiatal felhasználók gyorsan átszoktak a Facebookra. Nincs könnyebb helyzetben a Yamm.hu sem, ami még mindig reménykedhet abban, hogy az okostelefonok áttörése sokak kedvét meghozza  a Twitter használatához, s az SMS-t tökéletesen kiváltó Twitter végre betör a hétköznapi emberek életébe. Habár erre vonatkozóan semmilyen hivatalos információval nem rendelkezünk, de tippünk szerint a Yamm a mobil böngészőre optimalizált felület fejlesztésének folytatása mellett megjelenhet natív mobil klienssel is. A presztízskérdésnek is számító iPhone app mellett az Android és Symbian platformokon lenne ennek értelme, ha tömegeket akarnak megszólítani.

Tudom mit tettél két perce

Az okostelefonok beömlésével egy másik terület is nagyon érdekes fordulatot vehet, ez pedig a helyfüggő alkalmazásoké. A geek közösség által lelkesen használt Foursquare helyett viszont a Facebook Places hozhatja majd el a fordulatot. Úgy tűnik, hogy a szolgáltatás terjedése messze nem olyan ritmusos, mint vártuk, így akár hónapokig várakozhatunk a magyar bevezetésre, hasonlóan a Facebook Messages-hez. Ezzel együtt is kérdéses azonban, hogy az átlag felhasználó mennyire él majd ezekkel a lehetőségekkel.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A legjobb kísérleti alanyok azok az új okostelefon-tulajdonosok, akik az elmúlt 1-2 hónapban váltottak egy egyszerűbb készülékről. Jól látszik hogy sokan közülük még adatcsomagra sem fizetnek elő és alkalmazásokat nem telepítenek, egyszerűen örülnek az érintőképernyőnek meg a beépített alkalmazásoknak. Sajnos ez a réteg nem kevés embert jelent, platformtól függően akár 20-40 százalékra is rúg az okostelefont bután használók aránya. Sőt, az olcsó készülékek tömeges terjedésével ez ideiglenesen még akár tovább nőhet.

A másik típus viszont biztató, s meglepően progresszív. Az új készüléket megvásárolva azon nyomban kutakodni kezd, hogy mit is lehet vele kezdeni, hamar rátalál az asztali környezetben használt szolgáltatások mobilos klienseire, esetleg felfedezi a Foursquare-t, SMS helyett egyre gyakrabban küld e-mailt vagy chatel mobilról, játékokat és hasznos alkalmazásokat telepít. Általában meggyűlik az emberek baja az első lépésekkel, s például a címjegyzék átmentése vagy az előző telefonon tárolt képek, hangok másolása problémás, de ezekre a felhasználókra építhetnek a fejlesztők, médiumok és a szolgáltatók is. Szolgáltató alatt pedig értjük magát a telekommunikációs cégeket is, akik idén az eddiginél is több, illetve drágább, több forgalmat magában foglaló csomagot értékesíthetnek. Illetve szolgáltatóként értjük azokat is, akik tartalmat, szórakozást, információt, vagy ahogy manapság divatos aposztrofálni "élményt" adnak el.

Mobilon jól áll a helyi tartalom

Ebben az értelemben 2011 mindenképp kiváló év lehet a magyar fejlesztőknek, kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A webes startupokra ugyan nehéz idők jönnek, a globális szolgáltatások sok mindenkit kiszorítanak, de a mobilos felületen igény lesz a helyi, magyar nyelvű és magyar kontextust hozó megoldásokra. Érdemes majd odafigyelni a mobilos műhelyek mozgolódására, s a HWSW is egyre többször számol majd be az itthoni Meetupok és egyéb szakmai találkák eredményeiről. Ezt a trendet egyébként már most igyekszik meglovagolni például a Sanoma, ami sorozatban adja ki mobilos és egyéb új generációs platformra készült alkalmazásait, felületeit.

2011-ben a hazai piacon a mobilfizetés és a mikrofizetés tömeges elfogadottságát és elterjedését még nem várjuk. A tavalyi jóslataink közt szerepelt a magyar iTunes megjelenése, ami nem történt meg, ezért kicsit óvatosan merjük azt mondani, hogy a fizetős Android Market már nem várat sokat magára. Mindenesetre egyre többen szokunk hozzá ahhoz, hogy online vagy mobilon vásároljunk napi szinten akár. Az amerikai Groupon felfutásának hullámai hozzánk is elértek, s az egyik legérdekesebb szegmens a közösségi vásárlás lehet a hirdetési piacon. Korábban bemutattuk a Bónusz Brigád nevű szolgáltatást, ahol már most is ajánlatonként több száz, esetenként több ezer vásárlás történik, de ezen a területen körülbelül egy tucatnyi egyéb szereplő is jelen van itthon, mint a Citybrands vagy éppen a Tsoonami.

Akinek van számítógépe, az internetezik is

Azon túl, hogy ezek a szolgáltatók szép fejlődés előtt állnak, illetve képesek lesznek profitot realizálni, fontos szerepük lesz abban, hogy az online vásárlás rutinná váljon. A bankok remélhetőleg jobban előtérbe helyezik a virtuális kártya megoldásaikat, a biztonságos online és mobil tranzakciókat, és kiokosítják a bizonytalanokat. Tovább hurcoljuk viszont magunkkal a digitális szakadék túloldalán rekedteket, s a jelenlegi 6,5 millió internetfelhasználói szám (legalább havi rendszerességgel online) nem fog jelentősen bővülni. A Digitális Magyarország stratégia szövegében megjelentek szerint csupán annyi történik, hogy a számítógép-használók és az internethasználók köre teljes fedésbe kerül, azaz akinek van PC-je vagy más számítógépnek minősülő eszköze, az használni is fogja internetezésre.

Az online multimédiás tartalomszolgáltatás terén viszont idén sem remélhetünk paradigmaváltást. A magyar online zeneboltok szánalmasak, a minőségi fizetős on-demand szolgáltatók továbbra sem teszik be a lábukat hozzánk. Nem tudjuk, hogy a szerzői jogok problematikája, a piac kicsi mérete vagy egyéb vállalkozási szabályok miatt, de az igazán előremutató, a CD- és DVD vásárlást, tévénézést kiváltó szolgáltatások nem érkeznek meg hozzánk 2011-ben sem. Pedig látszik, hogy lenne igény erre, s feltételezhetően egy megfelelő üzleti modell és árazás mellett életképes is maradna. Főleg akkor, ha egy regionális vagy globális szolgáltató nyújtaná ki csápját hozzánk is, s nem egy magyar cégnek kellene kizárólag az itthoni piacból megélnie. 2011 valószínűleg a magyar webtörténelemkönyvbe nem úgy vonul majd be, mint az e-könyv üzlet és az online multimédia streaming szolgáltatások éve.

Weben kérték: küldeném az internet és Magyarország 15. házassági évforulójára

Ha a fejlett szolgáltatások nem is, a felhasználók azért lépnek előre idén is, a Facebook kapcsán említett "felnőttség" egyre érezhetőbb lesz az online világ minden szegmensében. A magyar internet egyre inkább tükre lesz a teljes társadalomnak, s már soha nem jön vissza az a korszak, amikor az internetre menekülve egy "alternatív valóságban" lehettünk. Ennek minden előnye és minden hátránya ránk borul idén, ha nem történt máris meg. Az egyik internetes alapkő, az anonimitás kikopása már javában zajlik (főként a Facebooknak köszönhetően), illetve egy nagyon fontos tendenciának örülhet mindenki, amit csak úgy becézgetünk, hogy a folklór új reneszánsza.

A webes vagy asztali kép- és hangszerkesztő alkalmazásokhoz való hozzáférés és a készségszintű használat, a blogok, mikroblogok és a közösségi oldalak hálózatos információ-szelekciós és -terjesztő hatása révén az online társadalom a mindennapi élet eseményeire, rezdüléseire ma már szinte percek alatt reagál, s masszív mennyiségű tartalmat állít elő. Ezek ugyan nem hosszú életűek, de végre a magyar internet is bővelkedik saját mémekben, botcsinálta webes sztárokban. Ugyan ezek mindig is jelen voltak, de hamarosan elképesztő mennyiségben és minőségben találkozhatunk velük. Ami reggel történik, az délután már régi, mondhatni "bitlisz".

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról