Szerző: Dojcsák Dániel

2011. január 3. 14:50

Nem hal éhen a Google 2011-ben sem

Habár sokan a Facebook miatt temetik a Google-t, ha valaki nem csak sekélyes impressziókból próbálja a webet felfogni, akkor láthatja, hogy a keresőjével nagyot robbantó szolgáltató még mindig ereje teljében van és folyamatosan terjeszkedik mindenhová, ahol az internet számításba jöhet.

2010 a Google számára a szokásos növekedés mellett kudarcokat is tartogatott, hiszen a közösségi webre, közösségi hálózatokra nem sikerült átmentenie a sikereit. A YouTube ugyan közművé vált, de a megosztás és a hálózati kommunikáció esetében lemaradt a Google a Facebook mögött. Ahogy a HWSW tavalyi évet szemléző anyagában is megírtuk, a Wave és a Buzz bukása szerencsétlen esetnek számít, de még messze nincs vége a próbálkozásnak.

Utolsó év, utolsó lehetőség: bukhatja a közösségi webet a Google

A Google.Me néven emlegetett új, közösségi alapokra építkező Google-felület minden bizonnyal idén mutatja majd meg magát a világnak, s feltételezzük, hogy a cég tanult az előző hibákból, s most egy sokkal letisztultabb, finom és csiszolt megoldással rukkol elő. A találgatások szerint az idei Google I/O legfőbb bejelentése lesz a Google.Me A vállalatnak olyan eszköztárat kell előhúzni a kalapból, ami illeszkedik a felhasználók jelenlegi online szokásai közé, s olyan funkcionalitást kell neki adni, ami nem a meglévők helyett, hanem azok mellett érvényesül.

A közösségi integráció így minden bizonnyal a most is menő összes Google-alkalmazást drótozza majd össze. Jelenleg 600 millió Facebook-felhasználó van a világon, egyetlen év alatt megduplázódott a számuk, minél később áll neki a Google hátrány ledolgozásának, annál nehezebb lesz a feladata. A jóslatok szerint ha 2011-ben nem tud érdemben beszállni a Google ebbe a versenybe, akkor elmegy a hajó, mint tavaly a Yahoo-nak a keresőüzlet.

Go Hollywood!

Ahogyan a Google-vezetők többször hangsúlyozták, a közösségi web nem minden. Egy másik területen pedig nagyon is jól áll a szénája a cégnek, ha egyszerűen akarjuk mondani, akkor a Google Hollywoodba megy. 2011 egyik nagy kérdése, hogy mikor és pontosan milyen televíziós stratégiáról húzza le a leplet a cég. A felhasználói kritikus tömeg megvan a Google mögött egy ilyen termék lendületbe hozásához, a YouTube révén erős szinergiái vannak a médiapiachoz is, illetve az Android megjelenése óta a hardvergyártókkal is szorosabb kapcsolatot ápol.

Az egyetlen probléma, hogy jelenleg a tartalomtulajdonosok nem lelkesednek túlzottan a Google TV-ért, addig pedig nem fognak az emberek tömegesen eszközt vásárolni, amíg nincs mögötte tartalom. A médialejátszókat sosem a tudásuk, hanem mindig is Brad Pitt, Angelina Jolie és Lady Gaga, illetve hasonszőrű társaik adták el, ezért a Google-nek mélyen a zsebébe kell nyúlnia, s rávenni az amerikai filmstúdiókat és tévécsatornákat, hogy szálljanak fel erre a vonatra.

Kemény harcnak ígérkezik a Google zenei szolgáltatása is. A tavalyi felvásárlások közül néhány már biztosította a közönséget arról, hogy a Google beszáll ide is, illetve az új Android-verziók kapcsán egyre gyakrabban hangzott el a találgatás, hogy érkezik a "Music Store". Az iTunes kihívójaként ennek elsősorban a mobil platformon kell helyt állnia, de biztosak lehetünk benne, hogy a népszerű hibrid streaming-offline modell a mobilok mellett az asztali gépeken is előkerül valahogyan.

Erős ellenfelek, kemény frontok

Az Apple kemény ellenfélnek ígérkezik, hiszen a lemezkiadókat egyre jobban tartja, s az iTunes bevételeivel elégedettek lehet. Épp ezért a Google-nek egy olyan modellel kell előrukkolnia, ami meggyőzi a pénzre éhező kiadókat, hogy az újabb platformból is legalább olyan jövedelmező üzletet tudnak építeni, de ezzel nem vesznek el a már meglévő aranytojást tojó iTunes-tyúkból. Mivel a tárgyalások már több hónapja folynak (bár ezt hivatalosan nem erősítette senki), várhatóan tavasz végén, március-április környékén várhatunk konkrétumokat megállapodásokról és a szolgáltatásról.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Az új területeken a siker kétséges, viszont a már bejáratott vonalak úgy tűnik, hogy 2011-ben is aranyat érnek a Google-nél. Az egyik büszkeségük a Chrome lehet, ami amellett, hogy a piac többi szereplőjét is rákényszerítette egy élhetőbb szoftver létrehozására, alapot teremt az igazi cloud-alapú élethez is az átlagos és a vállalati felhasználók számára is. A becslések szerint 2011 végére a Chrome globális részesedése 16 százalék felé emelkedik, a fejlettebb régiókban, illetve a Google erős piacain pedig akár 25 százalékig is érhet. A növekedést pedig gyorsíthatja a Chrome Web Store sikere (amennyiben bekövetkezik), illetve az is, ha a Chrome OS nem bukik meg.

Jól megy a Chrome és az Android

Ha egy igazán meghatározó csapásirányt kellene megjósolni 2011-re a Google-nek, akkor az biztosan a Chrome és az Android lenne, pontosabban a két felületen megtelepedő alkalmazások, szolgáltatások és természetesen a hirdetések. A mobil és a webes alkalmazások világa a Google számára igazi aranybánya: nem meglepő, hogy a vállalat nem erőlteti  az Android Marketen sem a fizetős alkalmazásokat, akkor sem, ha ezzel minőségben valamennyire elmarad a felhozatal az iTunes-tól, az Angry Birds példája jól mutatja, hirdetésekből sokkal több pénz folyhat be mint a szoftvereladásból.

A tendencia valószínűleg folytatódni fog, s a Google tovább keresi majd az utakat az újabb platformokra, s ezzel párhuzamosan segíti a fejlesztők dolgát, alacsonyra ereszti a belépési küszöböt, például az App Inventorhoz és az Apps Scripthez hasonló eszközök kifejlesztésével. Hosszú évek munkájával a cégnek sikerült megváltoztatnia, ahogy az emberek dolgoznak és élnek a weben, most ideje lesz learatni ennek gyümölcseit.

Jogászok állhatják útját az EU-s terjeszkedésnek

A bőséges aratást és az ünneplést maximum az zavarhatja meg, hogy az Egyesült Államokban lubickoló szolgáltatásokat európai terjeszkedését egyre erősebb kritika és korlátozás nehezíti majd. Ahogyan a HWSW-nek Jóri András adatvédelmi biztos is elmondta, idén készülnek el az Európai Unió közös új irányelvei az adatvédelemmel kapcsolatban. Várhatóan az ezek kapcsán megszülető tagállami törvények többsége technológiai megközelítést használ majd, s az európai alapvető filozófiákat átülteti az online világra is, megregulázva a Facebookot és a Google-t egyaránt.

Jelenleg az EU csak közvetett fenyegetéssel, egyes szolgáltatások tiltásával tud élni, illetve "beszélgetni lehet ezekkel a cégekkel". Az új törvények viszont függetlenül a magyar médiaszabályozás szigorától, jóval nagyobb figyelmet fordítanak majd arra, hogy "a felhasználót megvédjék saját magától". Ebbe ugyan valószínűleg nem törik bele a bicskája a Google-nek, de felhasználóként számítani kell arra, hogy az USA után továbbra is csak másodlagos netpolgárok lesznek az európaiak, a keleti blokk pedig harmadvonalbeli. Pedig az EU piaca egyre népesebb és egyre erősebb is, számszerűleg jobban megérné ide célozni, de a piaci és jogi viszonyok különbözősége miatt az USA továbbra is kiemelt helyzetben van.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról