Szerző: Dojcsák Dániel

2010. december 20. 14:20

Megdöbbentő az új Google Maps

Néhány napja ismét frissült a Google Maps androidos verziója, a változások szinte ijesztőnek is tűnhetnek, figyelembe véve, hogy egy ingyenes mobiltelefonos térképszoftverről van szó. Az újítások két kiemelendő része a 3D megjelenítés, illetve a stabilabb offline működés.

A Google Maps eddig bitmap-alapú térképeket szolgált ki a készülékekre, a mostani frissítés alapját viszont az teremtette meg, hogy a Google áttért vektoros térképekre. Ennek számos előnye van, például az, hogy sokkal jobb minőségben jelennek meg a térképek erős közelítésben is, még gyorsabban töltődnek be a részletek, illetve a zoomolás után is jó arányokat látunk majd az utaknál.

Üdv 2011-ben!

A térképtechnológia gyorsan fejlődik, s szinte már el is felejtjük, hogy pár évvel ezelőtt a mostanihoz képest kezdetleges megjelenítéssel és funkcionalitással is boldogok voltunk. A vektoros megjelenítés nem tűnik forradalmi találmánynak, s nem is az, ha többségében vonalakról és ábrákról, illetve feliratokról van szó, valamiért mégis optimálisabbnak tűnt bittérképes megoldással ábrázolni a világot a Google szerint. A vektoros megjelenítés értelemszerűen kevesebb sávszélességgel is beéri, viszont az eszköztől nagyobb teljesítményt követel meg.

Az eddigi előre renderelt térképek a Google Maps-en 256*256 pixeles képekből álltak, s a világ bármely területe 20 különböző zoomszinten szerepelt, ami a számítások szerint több mint 360 milliárd ilyen 256*256 pixeles négyzetet jelent az egész Földre vetítve. Ehhez képest az új verzióban a renderelést már nem végzi el a Google, hanem a végfelhasználói eszközre bízza, így a megjelenítés dinamikus,nem képeket tölt le a program, hanem adatokat, amik meghatározzák az éppen látható részt. Anélkül, hogy beleásnánk magunkat a térinformatika világába, ezt úgy kell elképzelni, hogy a Maps egy adatsort küld a mobilunkra, ami tartalmazza az épp megjelenítendő utcák koordinátáit, nevét, alakját és egyéb adatokat, s a mobilunk ezt összerakja az alkalmazásban lévő algoritmus segítségével.

A legfontosabb, hogy a vektoros térképadatok letöltése drasztikusan csökkenti az adatmennyiséget. A bitképes verzióban egy gyors szétnézés egy városban, néhány zoomolással azonnal 2-6-900 kilobájt adatforgalmat generált, most pedig a csak a teszt kedvéért percekig bolyongtam virtuálisan Budapesten, betöltve több kerületnyi térképet, s mindezt 150 kilobájt forgalomból. Így végre az erősen korlátos adatcsomagok előfizetői is megengedhetik maguknak a Google Maps használatát mobilon, ráadásul az sem probléma, ha nem HSDPA, hanem csak EDGE vagy GPRS kapcsolat áll rendelkezésre. A térkép ugyanis még lassú mobilneten is viszonylag hamar betöltődik, Wi-Fi-n, illetve HSDPA-n pedig szinte azonnal.

Erősebb offline képességek

A Google Maps erősebben támaszkodik a jövőben az offline cache-re is: elmenti a  memóriakártyára a letöltött térképeket, illetve mindig készenlétben tartja a kedvenc helyeink környékét. Emellett van egy opció, amivel engedélyezni lehet, hogy az épp megjelenített helyhez közeli térképeket automatikusan letöltse a program, így ha mozgunk, keresgélünk, nem kell várni a betöltésre. Ez viszont már kissé több adatmozgást igényel, érdemes csak Wi-Fi-s hálózatra korlátozni ezt a funkciót.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Ugyan hazánkban továbbra sem elérhető a Navigation, de itt is újdonságokkal rukkolt elő a Google, hiszen eddig a navigáció hajlamos volt megszakadni abban az esetben, ha elment a mobil adatkapcsolat és újra kellett tervezni az utat. Mostantól elegendő az indulás pillanatában online lenni, s még az újratervezés is működik adatkapcsolat nélkül, köszönhetően annak, hogy a térképek cache-elése javult. A különböző zoom szintek figyelembevételével a térképek mérete egyes esetekben század akkora méretűre csökkentek, mint eddig, így sokkal nagyobb terület tartható cache-ben anélkül, hogy gigabájtokat kellene elfoglalni a memóriakártyán.

Gyors és szép

A vektoros térkép egyébként tényleg nem új találmány, olyannyira, hogy a legtöbb navigációs program ezt használja, csak a webes térképek maradtak a bitképes megoldásoknál. A Google-nél is az Earth, illetve a Navigation már jó ideje ilyen módon adja elénk a térképeket. A fent soroltak mellett a vektoros megjelenítésnek még egy további előnye, hogy nem fix zoom szintek vannak, hanem teljesen fokozatmentesen tudunk közelíteni a kívánt objektumokhoz, illetve bármilyen betekintési szöget választhatunk, azaz 3D-ben forgathatjuk a képet, ez csak a mobilunk processzorát kínozza majd, de újabb adatot nem szükséges letölteni hozzá.

Az új verzióban térképek mellett az épületek is megjelennek 3D-ben, de a sematikus rajzok nem zavarják a navigációt, nem takarják ki az utcaneveket és az utak vonalát. Ahol kell, ott kontrasztos az épületmodell, máshol pedig áttetszővé válik. A mozgások egy HTC Desire-ön teljesen simák voltak, s az iránytűs forgatás is akadás nélkül működött. Ugyanígy, ha elkezdtünk össze-vissza scrollozni és zoomolni, Wi-Fi-n keresztül akkor is másodpercen belül vagy maximum 1,5 másodperc alatt megjelent a friss kép. Budapest belvárosában pedig az épületek is szépen kirajzolódnak, de ha valaki látványosabb helyet keres, akkor felhőkarcolókkal megtömött nagyvárosokat nézegessen.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról