Szerző: Bodnár Ádám

2010. december 9. 16:53

Újabb összeolvadás várható a tárolópiacon

Augusztusban a Dell lecsúszott a 3PAR megvásárlásáról, most a Compellent megszerzésével vigasztalódhat.

A Dell és a Compellent megállapodást kötött, amelynek értelmében exkluzív tárgyalásokat folytatnak az összeolvadásról. A Dell által ajánlott részvényenkénti 27,5 dolláros, azaz összesen 876 millió dolláros ár 18 százalékkal alacsonyabb a tegnapi záróárfolyamnál, de a Compellent papírjait a hónapok óta tartó felvásárlási pletyka tartotta ilyen magasan - a cég akvizícióját már akkor megjósolták a szakértők, amikor megszületett a HP-3PAR megállapodás.

A Dell és a HP látszólag komoly licitháborút folytatott a 3PAR-ért, de később kiderült, a Dell csak felverte a 3PAR árát, így közel a háromszorosába, majdnem 2 milliárd dollárjába került a HP-nak. A Compellent-részvények szeptember elején, mikor a HP-3PAR megállapodás megszületett, 17,7 dollárba kerültek, de az árfolyam rövid idő alatt közel duplájára ugrott, miután szinte mindenki biztos volt benne, hogy a céget a Dell fel fogja vásárolni, válaszul a HP-3PAR összeolvadásra. A részvények a hét elején közel ötödével drágultak, miután a cég vezetője lemondta a szereplést egy konferencián, ekkora már biztosra lehetett venni, hogy megtörténik az eladás.

A 2002-ben alapított, kevesebb mint 400 alkalmazottat foglalkoztató minnesotai Compellent olyan vállalati tárolókat gyárt, amelyek kommersz, sztenderd hardverre épülnek és saját fejlesztésű szoftver segítségével nyújtanak fejlett szolgáltatásokat, köztük automatikus rétegezést, tükrözést és snapshotot, tárolóvirtualizációt, valamint és thin provisioninget. A cég Storage Center termékei a Fibre Channel és az iSCSI interfészeket egyaránt támogatják, valamint együttműködnek FC, SAS és SATA diszkekkel, SSD-kkel is. A Compellent tavaly 125 millió dollár bevétel mellett 4,8 millió dollár nettó profitot ért el, egy évvel korábban 90 milliós forgalom mellett 420 ezer dolláros veszteséget mutatott a mérleg.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

A Dell számára kézenfekvő lenne a Compellent beolvasztása, amivel fejlett tárolótechnológiához jutna. A standard hardvereken alapuló tárolók előretörése a vállalati informatikai piac meghatározó trendjévé vált az elmúlt évek alatt. Számos felvásárlás is történt ezen a területen, például a HP-3PAR összeolvadás, vagy korábban a HP és a LeftHand Networks házassága, de az IBM által felvásárolt Netezza tárolók alapját is standard hardverek adják, mint ahogy a Sun is erre építi OpenStorage termékcsaládját.

Fontos megjegyezni, hogy a két cég csak tárgyalásokat folytat az egyesülésről, mindkét fél hangsúlyozta, nincs garancia a megállapodás megszületésére.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról