Szerző: Koi Tamás

2010. december 6. 12:59

Androidos mobilt, de honnan?

Amint az legutóbbi, piacot elemző írásunkból is kiderül, a harmadik negyedévben már itthon is az Android volt a második legnépszerűbb mobil operációs rendszer. A készülékválaszték egyre nagyobb, az árak pedig egyre kedvezőbbek, így karácsony előtt időszerűvé vált összehasonlítanunk az ajánlatokat.

Mostani összehasonlításunk kizárólag a három hazai mobilszolgáltató árlistájából csemegéz, mert bár a GSM-szakboltok és márkaboltok kínálatában is egyre több androidos készülék található, a többség az esetenként igen jelentős ártámogatás miatt eleve szolgáltatóval szerződik, másrészt a kereskedők egy része nem fair eszközökkel próbál részt venni az árversenyben. Köszönhetően az Android világméretű diadalmenetének, mind a T-Mobile, mind a Vodafone, mind a Telenor kínálatában található szép számmal androidos készülék, de az árakat összehasonlítva kijelenthető, hogy nagyon nem mindegy, melyik szolgáltatónál kívánjuk beszerezni hőn áhított kütyünket.

Teljes droidpaletta

Az Android egyik sajátossága, hogy mára gyakorlatilag minden szegmensben megjelent, a szolgáltatók ezért jól szegmentálhatják kínálatukat a különböző célcsoportok számára. A platform olyannyira népszerű manapság, hogy akár megkülönböztető ereje is lehet, ezt próbálja kihasználni a Telenor, mely a napokban adta jelét annak, hogy az Android legnagyobb zászlóvivőjévé kíván válni Magyarországon.

A három szolgáltató kínálatának egyenkénti feltérképezése éppen ezért a Telenornál a legkönnyebb, a cég saját aloldalt hozott létre azoknak a készülékeknek, melyeken Android operációs rendszer fut. A szolgáltató listáján tizenegy androidos mobil szerepel (nem számítva a Galaxy Tab tabletet, melyet egyik szolgáltatónál sem vettünk bele a listába, lévén nem telefonról van szó), a legbővebb választékkal - tizenhárom mobillal - a Vodafone rendelkezik, a legszerényebbel pedig a T-Mobile, ahol csupán kilenc androidos készülék kapható. A T-Mobile egyáltalán nem forgalmazza itthon a HTC okostelefonjait, a lemaradás alighanem ennek köszönhető.

Csúcskategória

A kínálat mellett természetesen fontos szempont a fogyasztói ár is, ezért megnéztük, hogy a három szolgáltatónál mennyiért lehet a legolcsóbban beszerezni bizonyos típusokat. A készülékeket három kategóriába soroltuk be, a csúcsminőségű, fullextrás megoldásoktól kezdve a belépőszintű, alaptudású androidos telefonokig bezárólag.

Összehasonlításunkat csúcskategóriás kínálat egyik legnépszerűbb tagjával, a HTC Desire-rel kezdjük: az idei év egyik legkeresettebb androidos mobilja hazánkban csak a Telenornál és a Vodafone-nál kapható. Az aktuális, akciós árlista alapján láthatóan sokkal jobban jár az, aki a Desire-t a Telenornál veszi meg, a szolgáltató ugyanis már tízezer forintért kész odaadni a kezdetben még méregdrágán árult mobilt azoknak az ügyfeleknek, akik havi 15 ezer forintba kerülő tarifacsomagra fizetnek elő egy évre, és két év hűségszerződést kötnek a szolgáltatóval. A Vodafone-nál hasonló feltételekkel ugyanez a mobil 86 990 forintba kerül, igaz, már egy havi kilencezer forintba kerülő tarifával is el lehet vinni ennyiért a Desire-t.

A csúcskategóriás androidos kínálat másik népszerű tagja a Samsung Galaxy S, ezt a típust már mindhárom hazai mobilszolgáltató tartja készleten. A Telenor ráadásul ugyanazon az áron adja ezt az okostelefont is, mint a Desire-t, a T-Mobile legolcsóbb ajánlata harmincezer forint, egy havi tizenhatezer forintos díjcsomaggal, melyre két év hűséget kell vállalni, a Vodafone pedig 106 ezer forintról indít, havi nyolcezer forintos tarifával.

Középkategória

A szolgáltatók azok számára is tartogatnak ajánlatokat, akiknek anyagi lehetőségeik nem engedik meg a drága csúcsmobilok beszerzését, vagy egyszerűen csak nincs szükségük felső kategóriás készülékre. Ezek közül az egyik legnépszerűbb megoldás a Sony Ericsson szétcsúsztatható érintőkijelzős készüléke, az Xperia X10 mini pro, melyet mindhárom operátor árul, jelentősen eltérő árszinten.

A Sony Ericsson androidos mobilja a T-Mobile-nál a legolcsóbb, kétéves hűséggel, egy havi nyolcezer forintba kerülő tarifával nulla forintért elvihető, a Vodafone ajánlata tizenhétezer forintról nyit, de ehhez egy havi tizenegyezer forintos díjcsomagra kell előfizetni. Az X10 mini pro a Telenornál a legdrágább, huszonötezer forintot kell a pénztárnál hagyni érte, a havi díj azonban csak 5220 forint.

A középkategóriába tartozik a valamivel szerényebb tudású érintőkijelzős Samsung-mobil, a Galaxy 3 is, melyhez szintén a T-Mobile-nál lehet a legolcsóbban hozzájutni: a telefon a magenta szolgáltatónál egy fillérbe sem kerül, cserébe két évig legalább tizenegyezer forintot kell fizetni a MédiaMánia L tarifacsomagért. A Vodafone-nál hétezer forintba kerül a Galaxy 3, kilencezer forintba kerülő tarifával, a Telenornál pedig húszezer forintot kóstál a Samsung telefonja, szintén havi 5220 forintos díjfizetés mellett.

Belépőszint

Amint azt fentebb írtuk, az androidos választék minden szegmensben jelen van, éppúgy a csúcskategóriában, mint a belépőszinten. Bár a rendszert behatóan ismerő és kedvelő geekek többnyire lenézik az olcsó androidos megoldásokat, kétségtelen, hogy a platform ezek hátán tud igazán megkapaszkodni, és komolyabb ismertségre szert tenni, így nyilvánvalóan megvan a helyük a választékban az olcsó készülékeknek is.

A három hazai operátor kínálatát e tekintetben kissé nehéz összehasonlítani, hiszen mindhárom cégnél saját márkás megoldás testesíti meg a legolcsóbb androidos telefont. A Telenornál ez a Red Bull Mobile RBMK, a Vodafone-nál a Vodafone 845, a T-Mobile-nál pedig a Pulse Mini - jellemző, hogy mindhárom mobilt ugyanaz a cég, a kínai Huawei gyártja, emellett az RMBK és a Pulse Mini lényegében egy és ugyanaz a telefon, csak más márkanév alatt. Az összehasonlításban ott a helye a ZTE által gyártott, csak a T-Mobile-nál kapható Blade-nek is, mely pont annyiba kerül, mint a Pulse Mini.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Az olcsó jelen esetben tényleg rendkívül kedvező ajánlatot takar,  a T-Mobile és a Vodafone gyakorlatilag ingyen odaadja a legkedvezőbb árú androidos mobilját, előbbinél nyolcezer, utóbbinál már négyezer forintos tarifa mellé. A Telenornál sem sokkal drágább - mindössze 990 forint - az RBMK, igaz, ez csak a havonta tízezer forintba kerülő Red Bull Mobile simplyALL csomaggal vihető el ennyiért.

Na jó, de akkor most hol vegyek telefont?

A kérdésre a választ alapvetően több tényező együttes vizsgálata alapján lehet megadni. Az nagy biztonsággal kijelenthető, hogy aki ma csúcskategóriás androidos mobilra vágyik, az egyértelműen a Telenortól kapja a legjobb ajánlatot. A középkategóriás készülékek esetén a Telenornál a legmagasabbak az egyszeri költségek, az alacsonyabb havi díjak miatt mégis jobban jöhet hosszú távon ki az az előfizető, aki náluk szerződik. Érdemes azonban figyelni arra is, hogy a Telenornál az általunk vizsgált középkategóriás androidos mobilokhoz a weboldal tanúsága szerint nem választható adatforgalmat is tartalmazó tarifacsomag (MobilKvartett), vagyis ha a telefont valóban ki akarja használni a tulaj, plusz költséggel kell számolnia.

A belépőszintű kínálatot vizsgálva a Vodafone tűnik nyerőnek, a Vodafone 845 ugyanis  gyakorlatilag ingyen van, és még a kapcsolt tarifacsomag is a piros szolgáltatónál a legolcsóbb. Az összképhez hozzátartozik még, hogy a T-Mobile minden esetben annyi tarifahűséget vár el ügyfeleitől, ahány évre hűségszerződést kötött, ugyanakkor a Vodafone-nál és a Telenornál a két intervallum (tarifahűség, hűségszerződés) különbözhet egymástól.

A fentiek alapján nagyjából kijelenthető, hogy a Telenor jelenlegi ajánlataival elsősorban a "nagyfogyasztókra" utazik, a Vodafone pedig éppen ellenkezőleg, az alacsony bevételt termelő ügyfeleket próbálja meggyőzni. A T-Mobile a legnagyobb szolgáltatóként kényelmes helyzetben van, így elsősorban hűséges ügyfeleinek nyújt kedvező ajánlatokat.

Néhány egyéb szempontot mostani összeállításunknál nem vettünk figyelembe, így nem vizsgáltuk sem a háromból két szolgáltatónál (Vodafone, T-Mobile) elérhető részletfizetési konstrukciókat, sem a tarifák konkrét tartalmát (kivéve ahol jeleztük - lásd mobiladat), valamint a feltöltőkártyás árakat (mivel ezek eleve csak a legolcsóbb ajánlatoknál relevánsak).

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról