Szerző: Dojcsák Dániel

2010. december 2. 12:35

Civil Facebook indult

A Facebook egyik társalapítója és egyben Barack Obama korábbi közösségimédia-tanácsadója, Chris Hughes bemutatta legújabb ötletét, a Jumót. Az új közösségi szolgáltatás középpontjában a civil szervezetek és a jótékonyság áll.

Tegnap indult el a legújabb közösségi oldal, ha esetleg valakinek még nem lenne elegendő helyen regisztrációja. A Jumo egyelőre béta állapotban van, de bárki regisztrálhat és elkezdheti követni a kedvenc civil szervezeteit és figyelheti, hogy az általa fontosnak vélt témák hogyan haladnak a világban, illetve feltérképezheti, hogy az ismerőseinek mi fontos.

A közösségi oldal nem akar többet, mint amit ígér, így a funkciói szigorúan a civil ügyek követésére és azok kommunikálására szorítkozik, minden mást meghagy a Facebooknak. Annyira, hogy a regisztrációkor összekötjük az új fiókot a meglévő Facebook-profilunkkal és a Jumo azonnal ki is írja a regisztrációnk tényét a Facebook-falunkra. Sőt, a későbbiekben a Jumo hírfolyamba írt üzenetek is automatikusan átküldhetőek a nagy testvérhez.

Jótét lelkek

A szolgáltatás ebben az esetben a jó ügyek támogatását tűzi zászlajára, s nem az a fő fókusza, hogy az emberek még jobban szórakozzanak együtt. A XXI. században szükségszerűnek tűnik, hogy a civil szervezetek online kommunikáljanak, és ott érjék el a potenciális támogatókat és a hallgatóságot, ahol azok egyébként is vannak. Hajlamosak vagyunk elfelejtkezni arról, hogy mennyire fontosnak gondoltuk mindig is mondjuk a hajléktalanság kérdését, az oktatási reformokat vagy a fiatalok mentálhigiénés képzését. Lehet bármi érdekes, itt valószínűleg megtaláljuk a témák között.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A Jumón a felhasználók közti kapcsolat inkább a Twitterre hasonlít, azaz nem oda-vissza barátságokat kötünk, hanem követhetünk embereket. Ugyanúgy, ahogy a civil szervezetek oldalait is. A kezelés mérhetetlenül egyszerű, minimalista, a dizájn pedig nyugodt, kellemes és áttekinthető - Hughes keze nyoma mindenhol tetten érhető, s látszik, hogy nem csak összelapátolták az ötlet köré a HTML kódokat. A regisztráció után azonnal be kell jelölnünk, hogy nagy vonalakban milyen témák érdekelnek minket, s ezután válogathatunk is a szervezetek oldalai közül, így minden felhasználó legalább egy ügyet követ az oldalon, de azonnal össze is kattinthatnak egy kisebb világmegváltásnyit.

Üzleti modellje is van

A Jumo üzleti modellje, hogy a felhasználói befizetésekből, illetve a szponzorációkból teszi magát nyereségessé, s úgy tűnik, hogy Chris Hughes neve és a Jumo koncepciója együtt elég meggyőző volt, hiszen már most 3,5 millió dollár kockázati tőkét vont be, amit többek között az Omidyar Network és a Knight Foundation adott össze. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a szolgáltatás sokat alapoz az emberek lelkiismeretére, mivel a civil ügyeket egy helyen látva mindenki, s főleg az adakozásban nagylelkű amerikai társadalom, úgy érzi, hogy már a látogatással és a követéssel is jót tesz. A Jumo lényege, hogy ezeket a látogatásokat hosszú távon pénzzé konvertálja, ami egyrészt fedezi a szolgáltatás működését, másrészt egy újabb csatornát ad a források beszerzésére a civil szervezeteknek.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról