Szerző: Dojcsák Dániel

2010. november 17. 13:40

Jön a Google TV a Samsungnál is

A dél-koreai cég hivatalosan is megerősítette, hogy hamarosan megjelenik az internetre kötött HDTV-k piacán a saját beágyazott megoldása mellett Google TV-t futtató termékekkel is. A Samsungot várhatóan az összes nagyobb konzumelektronikai cég követi majd, meghatározva 2011 egyik fontos technológiai trendjét.

A Google TV kapcsán sok szkepticizmus kapott szárnyra, s egyelőre még valóban nem bizonyította életképességét a platform. A Samsung csatlakozása azonban lökést adhat neki főleg, ha nem csak a futottak még kategóriában helyezi el a cég a terméket, hanem kiemelten foglalkozik vele. Ez persze nem feltétlenül érdeke a Samsungnak, aki a saját mobil operációs rendszer (Bada) mellett saját okostévé-szoftvert is készített alkalmazásokkal és online piactérrel együtt.

A külső szoftverfejlesztő bevonása a televíziók esetében is ugyanolyan veszélyeket hordoz a gyártó számára, mint amilyet az okostelefonok piacán jelenleg a szintén Google által fejlesztett Android jelent. Ezzel kapcsolatban a HWSW nemrégiben készített egy alapos összefoglalót, amiből kiderül, hogy miért rizikós a hardvergyártóknak kiengedni a szoftver kontrollját a kezükből.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A Google TV megismételheti az Android sikertörténetét, s a Google még egy kijelzőtípust foglalhat el éveken belül. Egyelőre persze korai sikerről vagy kudarcról beszélni, de a Logitech Revue, a Sony Internet TV és a Samsung 2011-től elérhető termékei jó kezdésnek tűnnek. Sajnos pontos részletek még nem állnak rendelkezésre, a Bloomberg is mindössze annyit tudott meg, hogy a Samsung januárban tervezi lerántani a leplet az új Google együttműködés gyümölcseiről. Ez minden valószínűség szerint a Consumer Electronics Show-n fog megtörténni, ahol a többi termékcsalád újdonságai is bemutatkoznak.

Idén Európában a Samsung az IFA kiállításon mutatta be a Galaxy Tab androidos tabletgépét, az év eleji kiállításokon pedig a Galaxy S androidos okostelefon volt fókuszban, vagyis a cég egyáltalán nem fél használni a Google innovációját, sőt meglovagolja azt. A Galaxy S-ből például a harmadik negyedév végéig a Samsung 5 millió darabot adott el világszerte, ezzel ennek az időszaknak az egyik legnépszerűbb modellje lett.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról