Szerző: Bodnár Ádám

2010. november 12. 09:18

Visszatért a rendes kerékvágásba az NVIDIA

Az elemzői várakozásoknál jobb harmadik negyedéves eredményekről számolt be az NVIDIA és a kilátásai is biztatóak. Jen-Hsun Huang elnök-vezérigazgató szerint 2011 elején Tegra-alapú tabletek egész sora érkezik a piacra.

Csökkent az NVIDIA harmadik negyedéves bevétele és nyeresége éves összehasonlításban, ahogy a lakossági PC-vásárlások lassultak, de a második negyedévesnél sokkal jobb a helyzet. A harmadik negyedévben az NVIDIA bevétele 843,9 millió dollárt tett ki, ami éves szinten 6,6 százalékos csökkenés, a profit 107 millió dollárról 84,9 millióra esett vissza. A második negyedévhez képest azonban jelentős az előrelépés, akkor 811 milliós bevétel mellett 106 milliós veszteséget mutatott a mérleg, ami a GeForce GTX 470 és 480 sikertelensége mellett a korábban piacra dobott hibás grafikus chipek cseréjével kapcsolatos költségek magyaráznak.

Az év eleje rendkívül rosszul indult az NVIDIA számára, a GF100 processzor a vártnál később érkezett, ráadásul nagy és drága volt, ezért esélye sem volt a tömeges elterjedésre. A vállalat azóta kijavította ezt a hibát és a Fermi-derivatívák minden piaci szegmensbe elértek, az NVIDIA piaci részesedése újra nőni kezdett, például a GeForce GTS 450-nek köszönhetően, amely az egyik legjobb ár-teljesítmény arányú DX11 GPU a piacon. David White pénzügyi vezető kiemelte, az új Fermi chipek sorozatgyártása a lehető legjobban alakult, az A01 szilícium ment tömegtermelésbe, nem volt szükség további módosításokra. Ez a működési költségek jelentős csökkenését is magával hozta.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

"Újra felvettük a fonalat és növeltük a piaci részesedésünket. Mindössze hét hónappal az első Fermi-alapú processzor kiadása után hét további GPU gyártását kezdtük meg, beleértve a GeForce GTX 580-at, amely új mérce a teljesítmény terén. A Fermi architektúra desktop, notebook és munkaállomás kínálatunk minden szegmensében jelen van" - mondta Jen-Hsun Huang NVIDIA-vezér.

Az NVIDIA sokat vár a 2011 elején debütáló Sandy Bridge generációs Intel-processzoroktól. David White az elemzőknek tartott konferenciahíváson elmondta, a Sandy Bridge nagy előrelépést jelent a CPU-k terén és ugyan a korábbinál jóval nagyobb teljesítményű GPU-t integrál, a vásárlók egy része valószínűleg nem lesz elégedett vele és diszkrét grafikus chipet tartalmazó konfigurációra szavaz majd. Vagyis az új Intel-chipek megjelenése inkább felpörgeti az NVIDIA üzletét mintsem lassítaná azt.

Egy másik komoly fegyver az NVIDIA kezében a Tegra. 2011 elején számos olyan okostelefon és tablet érkezik majd a piacra, amelyek az NVIDIA grafikus gyorsítót tartalmazó, többmagos Tegra 2 chipjére épülnek és Google Android operációs rendszert futtatnak, a cég jelenleg is szorosan együttműködik meg nem határozott partnereivel ilyen készülékeken. White becslései szerint a februárban kezdődő első pénzügyi negyedévben a Tegrából származó bevételek meg fogják haladni a chipset-árbevételt.

Jen-Hsun Huang a konferenciahíváson úgy vélekedett, a tabletek teljesen ki fogják szorítani az olcsó notebookokat a fejlett piacokon. "Azt hiszem a piacot abszolút kannibalizálni fogják a tabletek, aminek az egyik oka, hogy a tableteket sokkal élvezetesebb használni, és ha úgyis másodlagos vagy csak alkalmi használatú gépről van szó, miért ne legyen tablet? Az alkalmazások szépen vannak tálalva, az élmény nagyon jó és egy remek eszköz a tablet, ha pedig valaki adatbevitelre szeretné használni, egyszerűen csatlakoztathat egy vezeték nélküli billentyűzetet" - mondta az NVIDIA vezetője. "Hogyan néznek majd az emberek a tabletekre, tabletként vagy átalakítható notebooként, azt nehéz megmondani, de az biztos hogy megváltoztatják a piacot."

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról