Szerző: Koi Tamás

2010. november 11. 08:37

Kiakadtak az operátorok a német távközlési törvény tervezetén

Komoly tiltakozást váltott ki a német telekom szektor szereplőinek körében a német szövetségi kormány szabályozási tervezete, mely több engedményt is tesz a fogyasztóknak a korábbi évek gyakorlataival szemben.

Az új szabályozástervezet részben a 2009-ben elfogadott uniós telekom reformcsomag német jogrendbe történő átültetését jelenti, azonban bizonyos esetekben sokkal szigorúbb feltételek mellett, mint amit az Európai Unió előírt a tagállamok számára. Németország az elsők közt vette át a reformcsomag intézkedéseit az EU27-ek közül, melynek köszönhetően az országban elsőként írtak ki frekvenciapályázatot a 800 MHz-es, úgynevezett digitális hozadék sávra. A törvényhozás most tervezett törvénymódosításaival a fogyasztók jobban járhatnak, mint bármelyik más európai tagállam állampolgárai.

Rainer Bruederle, a telekommunikációs szektor szabályozásáért is felelős gazdasági miniszter indítványában három lényeges pont szerepel. Az első a számhordozás, melyre az új törvény életbe lépése után jóval kevesebb idő jut: a szolgáltatóknak a fogyasztó bejelentését követően legkésőbb 24 órán belül le kell bonyolítaniuk a teljes hordozási folyamatot, ellenkező esetben komoly pénzbüntetésre számíthatnak. Ez a kitétel egyébként az EU-s keretszabályozásban is szerepelt, de nem volt egyértelmű, hogy a hordozási folyamat arra az időszakra (úgynevezett hordozási időablak) szól, amíg a hívószám technikailag az egyik szolgáltatótól a másikhoz kerül, vagy a teljes procedúrára.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Az új tervezet értelmében német szolgáltatók számára kötelező lehet az az új előírás is, mely kiköti, hogy minden cégnek üzemeltetnie kell ingyenes telefonos ügyfélszolgálatot. Ennek a legtöbb szolgáltató meg is felel, csakhogy az új szabályozás sokkal szigorúbb feltételeket szab az ügyfélszolgálat elérhetőségét illetően, így például rövidebb várakozási időket kell garantálniuk az operátoroknak - ezt a helyi hatóság rendszeresen ellenőrzi majd a tervek szerint, azok a cégek, melyek nem felelnek meg a feltételeknek, pénzbírságra számíthatnak.

A távközlési cégek számára a legnagyobb érvágást mégsem a fenti két szigorítás, hanem a hűségidőkkel kapcsolatos változások jelenthetik: az új törvénytervezet leszámolna a 24 hónapos hűségidőkkel, így a szolgáltatók maximum egy évre láncolhatnák magukhoz az ügyfeleket. Az EU-s telekom reform e tekintetben is megfogalmaz bizonyos elvárásokat, de jóval megengedőbb, így például 24 hónapban maximálja a hűségidőt.

Számhordozás itthon

Magyarországon a számhordozási folyamatot a 46/2004. (III. 18.) kormányrendelet szabályozza, melynek értelmében a számhordozási folyamatnál alapvetően két céldátumnak kell megfelelniük a szolgáltatóknak: egyrészt az átadó szolgáltatónak a kérelem beadást követően legkésőbb két munkanapon belül ki kell adnia a jóváhagyó nyilatkozatot, másrészt az átvevő szolgáltatónak a szerződéskötést követően legkésőbb 8 munkanapon belül teljesítenie kell a számhordozási igényt - a folyamat technikai része egy kijelölt időablakban, maximum néhány órán belül lezajlik.

A német szolgáltatók éles hangú nyilatkozatban tiltakoztak a szigorítások ellen, kiemelve, hogy az új rendszer túlszabályozott, teljesen irreális elemeket tartalmaz, és - különösen a hűségidő korlátozása - veszélyezteti a beruházások megtérülését.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról