Szerző: Dojcsák Dániel

2010. november 8. 15:55

Bemutatkozott a Facebook-böngésző

Harminc fejlesztő két évnyi munkájának gyümölcseként megérkezett az a böngésző, amit nem a sebességgel próbálnak eladni, hanem kifejezetten "közösségi böngészőnek" szánnak. A program fejlesztői azt állítják, hogy úgy rakták össze a terméket, ahogyan a mai web használati szokásoknak és elvárásoknak az megfelel.

Egyes említések csak "Facebook-böngészőnek" hívják a Rockmelt böngészőt, ami igyekszik átlátható és használható módon integrálni a közösségi funkciókat önmagába. A Chromium forráskódjára épülő program fejlesztői mondhatni újra feltalálták az internetezést.

A nagy nevek mellett gyakran bukkannak fel pionírok, azzal a szándékkal, hogy a böngészési szokásokat feje tetejére állítva elsöprő sikert arassanak. Ilyen motivációja volt a Flock fejlesztőinek is, az eredetileg Gecko motorra épülő, de időközben szintén a Chromiumra átálló termékkel, ami még az európai Windows-felhasználók böngészőválasztó képernyőjére is felkerült, mégsem kellett senkinek. A Rockmelt hasonló helyzetben van, azzal a különbséggel, hogy valódi felhasználói igényeket testesít meg, s nem öncélú technológiai magamutogatás a végtermék.

Mézesmadzag

A RockMelt négy alapvető problémára igyekszik választ adni azzal, hogy könnyű megosztást, gyors keresést tesz lehetővé, illetve hatékonyan oldja meg a kapcsolattartás és a hírek követésének kihívásait is. Az első szembetűnő újdonság bármelyik mai böngészővel szemben, az a bal oldali panel az ismerőseinkkel. Innen folyamatosan követhető a barátok aktivitása, azonnal a szemünk előtt landolnak a hozzászólások, posztok, linkek. A jobb oldalra egy hasonló panel jut, de ez a híreket darálja elénk egy tetszetős RSS-olvasó segítségével, ahonnan (illetve a böngészőből bárhonnan) drag-and-drop módszerrel lehet megosztani tartalmakat a barátokkal.

A Chrome-hoz hasonlóan a Rockmelt is újraértelmezte a keresődobozt, az eredmények ugyanúgy egy automatikusan lenyíló menüben jelennek meg. A különbség csupán annyi, hogy egy találat kiválasztásával még nem tűnik el a lista, nyugodtan mazsolázhatunk a többi eredményből. A szkeptikusok az egyezést egyébként szinte zokon veszik, s sokan azt állítják a még privát bétában lévő programról, hogy semmi mást nem csinál, mint megoldotta a Chrome problémáit, s az eredményt egy ízléses, minimalista dizájnba helyezte.

A barátaid akkor is ott lesznek veled...

A jobb oldali sávban mindenki beállíthatja kedvenc közösségi hálózatait, amik anélkül érhetőek majd el, hogy külön böngészőfület kellene nekik nyitni - egy klikk és látjuk a Facebook hírfolyamot a felesleges elemek nélkül, de ugyanígy lehet Twitteren is üzenni és olvasni. Az ötlet valójában nem rossz, a böngésző Achilles-ina viszont az, hogy ezt a hatást Chrome-ban vagy Firefoxban is el lehet érni 3-4 kiegészítő feltelepítésével. Nincs semmi forradalmi abban, hogy a bal oldalt a barátoknak, a jobb oldalt a tartalmaknak, a felső részt pedig a keresésnek adjuk.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Ugyan ezzel nem lehetett nagyon mellélőni, de kicsit erőltetett, hogy a böngésző kapcsolati alapjai a Facebookra vannak kihegyezve. A barátaink fotói folyamatosan ott figyelnek majd minket minden pillanatban, amíg böngészünk, s a listában általában a legközelibb ismerőseink szerepelnek majd, de a felsorolás az épp nézett tartalom függvényében változhat. Ami hasznos lehet, hogy a Facebook chatet is integrálja a Rockmelt, így a böngésző egyben csevegőprogram is, sőt, képek és videók is megjelenhetnek benne beágyazva, amit egyébként az eredeti Facebook chat nem tud.

Állítólag gyors

A TechCrunch tesztje szerint a böngésző nagyon gyors, ami előny lehet a kiegészítőkkel teleaggatott Chrome-mal és Firefox-szal szemben. A felhasználónak nem kell gondolkodnia, hogy milyen extrákat telepítsen egyszerű böngészőjébe, mindent tálcán kínál a Rockmelt, amit egy mai  internetező kívánhat. Alapkoncepció lett, hogy a böngészésnek az eleje nem egy weboldalhoz kötődik, hanem a streamekhez, amiket a Facebook és egyéb közösségi hálók tartalmai alkotnak. A program szinte természetesen kezeli a webes alkalmazásokat is, de arról egyik teszt sem ír, hogy hogyan birkózik meg a web két lépcsővel visszamaradt részével. A bemutató videók pedig minden esetben pillanatok alatt betöltődő, szinte az offline-nál is gyorsabb tartalmakkal kecsegtetnek, de arról nem szól a fáma, hogy mi történik akkor, ha a Google, Facebook vagy a Twitter szerverei nem csúcsra járnak épp.

Elméletileg a RockMelt folyamatosan osztja ki a meghívókat és a letöltéshez szükséges linkeket, így remélhetőleg hamarosan saját tapasztalatból is beszámolhatunk a közösségi böngészőről. Robbanást biztosan nem várunk tőle a böngésző piacon, de még azt sem, hogy kimutatható részesedése legyen a statisztikákban. Az újító szándék viszont bizonyára hatással lesz a többi böngészőfejlesztő cégre is, s a tényleg hatékony és jól működő modulok hamar felbukkanhatnak a Chrome-ban vagy a Firefoxban is.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról