Szerző: Bodnár Ádám

2010. október 28. 09:30

Ki hozott ki többet a Windows Phone 7-ből?

A múlt héten megjelent cikkünkben már részletesen bemutattuk, mire képes és mire nem képes a Microsoft Windows Phone 7 operációs rendszer, mik az erősségei és a hiányosságai, adósak vagyunk azonban a készülékek bemutatásával.

Magyarországon a Vodafone jelentette be először, hogy Windows Phone 7-et futtató készüléket fog árulni, az LG Optimus 7 azonban pillanatnyilag nem kapható, a HWSW információi szerint legkésőbb november 5-én indul meg a szállítása. A legnagyobb hazai mobilszolgáltatónál, a T-Mobile-nél a nemzetközi premierrel egy időben elérhetővé vált a Samsung Omnia 7. Lapunk abban a kitüntetett helyzetben volt, hogy rövid ideig mindkét telefont kipróbálhatta, arra a kérdésre kerestük a választ, hogy melyik dél-koreai cég épített jobb telefont az új operációs rendszer köré.

A Samsungnál jobb a design

A Windows Phone 7 hátrányait taglaló cikkünkben már említettük, hogy a Microsoft szigorúan megköti a gyártók kezét és nem engedi akármilyen hardveren forgalomba hozni az új mobil operációs rendszert. Ez egyben azt is jelenti, a hardvergyártóknak viszonylag kicsi a mozgástere, nagyon kevés lehetőség áll a rendelkezésükre hogy megkülönböztessék magukat a versenytársaktól. Az egyik lehetséges kitörési pont a dizájn, a másik az extra szoftverkörítés, a harmadik pedig az ár.

Kezdjük a dizájnnal. A Samsung Omnia 7 (i8700) és az LG Optimus 7 (E900) első látásra nagyon hasonló, mindkét telefon teljes érintőképernyős kivitelű, a kijelző alatt a Microsoft előírásainak megfelelően három gombbal. Mindkét készülék sötétszürke házba bújt, a gyári sajtófotók alapján szinte teljesen egyformák. Kézbe véve ez azonban már távolról sincs így, az Omnia némileg nagyobb, 4 hüvelykes kijelzőt kapott, míg az Optimusé csak 3,8 hüvelykes. Az Omnia kicsit szögletesebb, az Optimus lágyabb, barátságosabb, maga a mobil jobban a kézbe simul.

A két, 800x480 pixel felbontású kijelző között nem csak a méret a különbség, hanem a technológia is. Az LG az LCD-re szavazott, a Samsung viszont az androidos Galaxy S-ből ismert Super AMOLED megjelenítőt építette az Omnia 7-be. A két kijelző közötti különbség döbbenetes, a Samsung mobilján sokkal élénkebbnek tűnnek a színek, borotvaélesek a rajzok, láthatóan jobb a kontraszt, a fekete valóban fekete, a képek pedig szinte lemásznak a panelről. Kijelző terén egyértelműen a Samsung nyer, az Optimus képe fakónak tűnik az Omnia mellett.

Mindkét telefonon maximális a fényerő és ugyanaz a kép

Az Omnia nagyobb kijelzője miatt még akkor is vékonyabbnak tűnne az Optimusnál ha egyforma vastagok lennének, de a helyzet az, hogy az Optimus hajszállal vastagabb, ettől kicsit vaskosnak tűnhet, de ez csak akkor érzékelhető, ha a két telefont egymás mellé tesszük. Az LG ráadásul jóval nehezebb is a Samsungnál, az Optimus 160 grammot nyomott a mérlegünkön, az Omnia pedig 138-at, vagyis annak ellenére könnyebb tud maradni, hogy ez a nagyobb.

Van még néhány apró különbség a Samsung és az LG új mobilja között. Az LG a készülék felső élére, a fülhallgató-csatlakozó mellé tette a bekapcsoló gombot, a jobb élen "fent" van a microUSB-csatlakozó, amelyet a szokásos kihajtható gumifül véd a portól, szennyeződésektől. A Samsungnál a bekapcsoló gomb és az USB-port helyet cserélt, ráadásul az USB-csatlakozó porvédelmét is jobban oldották meg, egy kis elhúzható ajtóval, ami biztos nem fog letörni, elveszni. A bekapcsoló gomb elhelyezése is jobb az Omnia 7-en, ugyanis a jobb élre rakott billentyűt könnyen meg lehet nyomni a jobb kéz hüvelykujjával, az LG-n viszont csak komoly ujjtornával tudjuk alvó állapotból felébreszteni a telefont.

Kattintásra galéria nyílik

Korábban már említettük, hogy minden Windows Phone 7 mobilon kötelező három gombot helyezni a "kijelzőtől délre". A Samsung Omnia 7 esetében a két szélső gomb érintéses vezérlésű, közöttük a Windows billentyű pedig egy kerek mélyedésben kapott helyet, ettől a készülék a korábbi HTC mobilokat (pl. Touch HD) juttathatja eszünkbe. Az érintőgombos megoldás nem a legszerencsésebb, ahogy az Omniát forgattuk a kezünkben, hogy portré nézetből tájképre álljunk át (például böngészéskor vagy fotózáshoz készülődve) sokszor akaratlanul is megnyomtuk valamelyik érintőgombot, aminek hatására vagy kiléptünk az éppen futó alkalmazásból, vagy elindult kereső. Bosszantó.

Azonos belső tartalom

Hardverét tekintve nincs különösen nagy eltérés a két mobil között, ez egyetlen jelentős különbség, hogy az LG Optimus 7-ben 16 gigabájt flash háttértár kapott helyet, az Omnia 7 vásárlóinak be kell érnie 8 gigabájttal (a 16 gigabájtos verzió később érkezik). Memóriakártyát egyik mobil sem fogad. Egyebeket tekintve a két készülék specifikációs listája megszólalásig hasonló, mindkettőben 1 GHz-es Qualcomm SnapDragon processzor dolgozik 512 megabájt RAM és ugyanennyi ROM társaságában, a Wi-Fi vezérlő mindkettőben a 802.11b/g/n szabványokkal kompatibilis, a HSPA-vezérlő 7,2 Mbps letöltésre és 5 Mbps feltöltésre képes, a Bluetooth pedig 2.1+EDR szabványú.

Mivel a Microsoft előírja a hardvergyártóknak, ezért mindkét telefonban van GPS, giroszkóp, iránytű és az arc közelségét érzékelő szenzor, környezeti fény szenzor, a fényképező pedig mindkét mobilban 5 megapixeles. Elsőre azt hihetnénk, hogy a két mobil egyforma képeket készít, valójában nagyon nem. Először azt hittük, hogy csak az Omnia 7 AMOLED kijelzője viccelt meg minket és a készített fotók a számítógép képernyőjén visszanézve közel egyformák lesznek, a valóság azonban az, hogy az Samsung élénkebb, kontrasztosabb képeket készít, ahogy azt a lenti képek is bizonyítják.


Balra az Optimus 7, jobbra az Omnia 7 által készített fotó

A két telefonban közel azonos akkumulátort találunk, az Omniában található 1500 mAh-s áramforrás címkéjén 5,55 Wh kapacitást tüntetett fel a gyártó, az Optimusban 5,6 Wh-t írtak a matricára. Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy egyforma hosszú ideig tudjuk használni őket egy feltöltéssel. Hogy ez mennyi lesz, arra nehéz választ adni, az ismerkedés első napjaiban, intenzív használat mellett az Omnia 7 és az Optimus 7 sem bírt ki egy munkanapot, később azonban, ahogy elmúlt az újdonság varázsa, másfél nap is eltelt két feltöltés között. Mindkét mobil USB-porton keresztül tölthető, a Samsung microUSB-csatlakozós hálózati töltőt és külön adatkábelt is a telefon mellé, az LG pedig egy USB-adapteres hálózati töltőt csomagol az Optimushoz, amelybe az adatkábelt kell bedugni.

Szoftverben jobb az LG

A cikk elején szó volt róla, hogy a gyártók a dizájn mellett a szoftverezettség terén tudnak egyedit alkozni, a két tesztalany közül ezen a téren az LG áll jobban. A Samsung az Omnia 7-re mindössze két saját szoftvert telepített, a Daily Briefingben az időjárást, a híreket és a részvényárfolyamokat lehet figyelni, a Photo Sharinggel pedig népszerű fotómegosztókhoz (pl. Flickr) tudunk csatlakozni.

Az LG-nél láthatóan nagyobb hangsúlyt fektettek a szoftverekre. A készüléken helyet kapott egy Play To nevű alkalmazás, amivel a közelben található, DLNA-képes eszközökre (pl. tévék, set-top boxok) sugározhatjuk a mobilon tárolt zenéket, képeket, videókat. Egy másik érdekes szoftver a ScanSearch, ami egy kiterjesztett valóság (augmented reality) alkalmazás és a környékünkön található érdekes helyeket (POI) mutatja meg.

Kattintásra galéria nyílik

A ScanSearch használatakor a kamera képére rátett rétegben láthatjuk, melyik irányban mit találunk (főleg éttermek vannak az adatbázisban), a szoftver beállításai között pedig megadhatjuk, mekkora sugárban keressen. Ha a ScanSearch futásakor a telefont vízszintesbe fordítjuk (kijelző párhuzamos a talajjal), akkor egy jópofa „radar” nézetben látjuk a helyeket, ha pedig a mobillal az „égre nézünk”, a helyi időjárásjelentés látható a kijelzőn. A ScanSearch nem csak a Magyarországon eléggé hiányos Bing-adatbázisra támaszkodik, hanem a Google Mapshez is csatlakozik, így itthon is használható eredményeket ad.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Fotózáshoz is ad segítséget az LG, az Optimus 7-nek van panorámakép-készítő módja, amelyet aktiválva elég a telefonnal lassan körbefordulni, miközben a kijelzőn pedig egy nyíl segíti a fotóst, hogy megtalálja a jó pozíciót. Ha ez megtörtént, az Optimus 7 automatikusan elkészíti a panoráma közvetkező képét, majd a végén automatikusan össze is fűzi őket. Ötletes, ügyes, kár hogy a két készülék közül az Omnia 7 készíti a jobb fotókat.

Vélemény

Bár a Microsoft szigorú feltételeket szab a hardvergyártóknak, az Omnia 7 és az Optimus 7 a bizonyíték arra, hogy még azonos szoftverplatform esetén is jelentős különbségek lehetnek két okostelefon között. A Samsung Omnia 7 a ragyogó AMOLED kijelzőjével egyből levett a lábunkról, ráadásul a megjelenítő nagyob is mint az LG Optimus 7-é, ami nagy segítség például az érintőképernyős szövegbevitelnél. Tetszett az is, hogy a microUSB-portot nem könnyen letörő gumifül, hanem elhúzható ajtó mögé tették, kényelmesebb a bekapcsoló gomb használata és a kamera is jobb minőségű képeket csinál mint az LG mobiljáé.

Szoftver terén az Optimus 7 némileg erősebb, de ahogy már említettük, mindkét gyártónak van saját szekciója a Windows Phone 7 alkalmazás-piacterén, ahová folyamatosan kerülnek fel az új programok, a Samsungnak adott a lehetősége arra, hogy behozza a lemaradását vagy akár meg is fordítsa a szoftververseny állását - persze akár az LG is kihozhat jobbnál jobb programokat, hogy övé legyen a legjobban felextrázott Windows Phone 7 mobil.

A T-Mobile-nál az Omnia 7 ára új előfizetéssel és két éves hűséggel 120 ezer forint, feltöltőkártyás konstrukcióban pedig 140 ezer forintot kérnek érte. Az Optimus 7 ára a Vodafone-nál új előfizetéssel, díjcsomagtól függően kiszivárgott információk szerint 89-97 ezer forint, feltöltőkártyával pedig 110 ezer forint lesz, konkrétumokat a készülék forgalmazásának kezdetekor közöl a szolgáltató.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról