Szerző: Bodnár Ádám

2010. november 18. 11:48

A magyar IT-piacot is visszaveti a válságadó

A távközlési és pénzügyi szektorra kivetett válságadók miatt az informatikai szállítók feje is főhet a következő években. Hiába látszik a 2008-ban kirobbant válság vége, a telkók és a bankok továbbra is ugyanolyan óvatosan költenek majd mint tavaly.

A kormány által kivetett "válságadó", amelynek túlnyomó többségét az IT nagy felhasználóinak számító telekommunikációs vállalatok és a bankok fogják befizetni, negatív hatással lesz a hazai informatikai piacra is, az elvonások hatására ugyanis ezek a cégek az IT- beruházásokat is törölni vagy késleltetni fogják. Az IDC adatai alapján 2009-ben a teljes hazai informatikai piac 2,648 milliárd amerikai dollárra rúgott (540 milliárd forint), a legtöbbet hagyományosan a távközlési és a pénzügyi szektor költötte. A telekommunikációs cégek tavaly 432 millió dollárért vásároltak IT-eszközöket és szolgáltatásokat, a pénzügyi szektor szereplői pedig 417 millió dollárt költöttek el, vagyis összesen a teljes piac mintegy harmadát adták.

Csak a gyorsan megtérülő projektekre lesz pénz

Marosvári Gábor, az IDC vezető elemzője a HWSW-nek nyilatkozva elmondta, a válságadók hatása érzékelhető lesz az informatikai piacon is, de egyelőre korai lenne megmondani, pontosan mekkora lesz ennek az ereje. A válságadók miatt csökkenni fog a telkók és a pénzintézetek készpénzállománya, ami visszavetheti a beruházási hajlandóságot - fogalmazott az elemző. A távközlési és pénzügyi szektorra kivetett válságadók gyakorlatilag eltolják a 2008-ban kitört gazdasági válságból való gyors kilábalás lehetőségét, a cégek ugyanolyan óvatosak maradnak a kiadásokkal, mint tavaly.

KKV-killer

"A válságadóról az a véleményem, hogy válságot okoz" - mondta a HWSW-nek Fóti Marcell, a NetAcademia oktatóközpont vezetője. "A továbbgyűrűző hatásairól pedig bátran mondhatjuk hogy KKV-gyilkos - melyik KKV nem beszállítója egy vagy több multinak? Megkockáztatom, a KKV-k bevételének többsége innen származik."
"Viszont ha már így esett, lenne egy javaslatom a kormányzat számára, ami érdemi módon, és azonnal segítene a kis- és középvállakozásokon: be kellene tiltani a teljesítés utáni indokolatlan 60 napra fizetést. Ez a bevett technika ugyanis azt eredményezi, hogy míg a KKV-k be nem folyt pénzekből kénytelenek fizetni például az áfát és hitelfelvételre kényszerülnek, a multik a visszatartott pénzekből fizetik a közterheket. A gyengébbek finanszírozzák az erőseket hosszú évek óta."

"A vállalatok csak a feltétlen szükséges beruházásokra költenek, például informatikai biztonságra, a költséghatékonyabb üzletvitel szempontjából kevésbé releváns projekteket továbbra is halasztani fogják" - vélekedett Marosvári. Következésképp, a válság sújtotta időszakhoz hasonlóan csak a rövid távon megtérülő és nagy megtakarítást ígérő projektek kaphatnak zöld utat. A kiemelt területek közé tartozhat például a (desktop) virtualizáció, az elektronikus ügyfélszolgálat fejlesztése, az üzleti intelligencia, illetve az üzleti folyamatok átalakítása.

A telkók rosszabbul járnak

Fauszt Gábor, az IDC hardverpiaci elemzője szerint a távközlési szolgáltatóknak szűk a mozgástere arra, hogy a válságadót az ügyfelekre hárítsák - a hűségszerződésekben az árak rögzítettek, nagyobb árváltozás esetén pedig a felhasználók szolgáltatót is válthatnának. Ezért a távközlési szektorra kirótt válságadó jóval inkább visszafoghatja a beruházásokat, fejlesztéseket mint a pénzügyi szektorban, ugyanis a cég jóval inkább rá vannak szorítva a költségek csökkentésére.

Húsba vágó kérdés, hogy milyen ütemben folytatódik a 3G-hálózatok és a lakossági optikai hálózatok bővítése, illetve mikor kezdődnek a 4G-beruházások,. Fauszt Gábor arra számít, hogy a telekommunikációs cégek kevesebb hálózati eszközt és szervert fognak vásárolni, ugyanakkor előtérbe kerülnek a költségek leszorítására alkalmas szoftverek, például a virtualizációs megoldások. Az elemző hozzátette, a hazai szerverpiac egyébként is csökken, és a következő 2-3 évben nem is várható jelentős változás.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A pénzügyi szektor szereplői kezelési költségekben vagy más konstrukcióban a megnövekedett adóterheket át fogják hárítani az ügyfelekre, ennek jeleit már most is tapasztalhatjuk - vélekedett Fauszt. Ezeknek a vállalatoknál az informatikai fejlesztéseket törvényi előírások is megkötik, amelyeknek az érintetteknek meg kell felelniük, vagyis a beruházások, fejlesztések nem állhatnak le, de a válságadók bejelentése késleltethet informatikai projekteket, mivel a vállalatoknak igazodniuk kell a megváltozott üzleti környezethez.

Az államra várva

Szerettük volna távközlési vállalatok és bankok véleményét is kikérni, azonban az általunk megkeresettek közül egy sem árulta el, a válságadó miatt hogyan változott meg IT-büdzséje. Meg szerettünk volna szólaltatni több jelentős informatikai szállítót is, azonban ezek is vonakodtak attól, hogy érdemben nyilatkozzanak a 2011-es piaci várakozásaikkal kapcsolatban. Név nélkül beszélő forrásainktól ugyanakkor megtudtuk, az IT-szállítók már látják, a pénzügyi és távközlési szektorban mennyire megcsappant a beruházási kedv, jelentős projektek kerültek parkolópályára, a jövő évre előirányzott informatikai büdzséket pedig megvágták. "Vannak olyan ügyfeleink a pénzügyi szektorban, ahol gyakorlatilag eltűnt a 2011-es IT-költségvetés" - mondta a HWSW-nek egy szerverértékesítéssel foglalkozó termékmenedzser.

Marosvári Gábor úgy gondolja, a pénzügyi és távközlési szektor szereplői továbbra is  sokat költenek majd informatikára és az IT-piac húzó szereplői maradnak, mivel az informatika a versenyképességüket alapvetően meghatározó tényező. Fauszt Gábor hozzátette, a hazai IT-piac növekedési kilátásai szempontjából sokkal fontosabb, hogy a kormányzat mikor kezd el informatikára költeni és milyen stratégia mentén. "Az állami szektorban ébredő kereslet miatt a piac összességében már nem lenne mínuszban" - értékelt Fauszt Gábor.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról