Szerző: Bizó Dániel

2010. október 25. 09:59

Az SAP adatelemző célgéppel készül az Oracle ellen

Nagyteljesítményű adatelemző célgépek érkezése várható a november végére, amelyek az SAP szoftverrétegére és független hardvergyártók szervereire épülnek. A német szoftvervállalat az Oracle Exadata koncepciója elé akar ugrani technológiailag, ezért az adatokat a memóriába strukturáltan tárolja.

Tavasszal az SAP világossá tette, hogy egészen más utat választott, mint legnagyobb riválisa az Oracle, mind üzletileg, mind technológiailag. Míg az amerikai gyökerű vállalat az új IBM-mé akar válni, és a teljes szoftver- és ahhoz szükséges hardverréteget szállítani az ügyfeleknek, ezzel lényegében minden korábbi partnerével versenyre is kelve, addig az SAP pragmatikusan megerősítette fókuszát az üzleti alkalmazásokon és a partnerkapcsolatokon. Akkor a vállalat a felhők és a munkaerő mobilizálódása mellett harmadikként a valós idejű üzleti adatelemzést jelölte meg harmadik pillérként, és kritizálta a rivális vertikálisan integrált megközelítését, mondván, az Oracle a múlt megoldásait konszolidálja.

Ebbe a csapásirányba illeszkedik a Sybase felvásárlása is, amely rendelkezik memóriában tárolt (in-memory) adatbázis technológiával, valamint analitikai szoftverrel, sőt, a Sybase már az analitikai célberendezés (appliance) koncepcióját is magáévá tette, és az IBM-mel közösen kínált ilyen terméket. A cél kétségtelenül nem más, minthogy az üzletvitel valós időben, lényegében jelentős késleltetés nélkül tudja követni a vállalat állapotát, és az alkalmazottak összetett elemzéseket, kereséseket másodpercek alatt tudjanak lefuttatni.

Mi az a HANA?

A Sybase technológiájára építkezik tovább az SAP a nyáron bejelentett HANA-val, amely a High-Performance Analytics Appliance mozaikszava. A HANA alapja az SAP Business Analytics Engine szoftver, amely a kereső-elemző motor mellett adatmodellező és -kezelő eszközökkel is rendelkezik. A szoftverrel az SAP nem ígér mást, minthogy az üzleti felhasználók valós időben tanulmányozhatják a tranzakcionális és webes adataikat is, miközben elemzéseket futtathatnak anélkül, hogy ezzel kihatással volnának más rendszerekre, mint például az adattárházak. A rendszer megkeresi és betölti magának a máshol tárolt adatokat, így hozzáilleszthető majd a meglévő rendszerekhez, ígéri a cég.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A HANA-t az SAP kétségtelenül a BusinessObjects üzleti intelligencia szoftverek gyorsításához szánja, és mindent megtesz majd a kapcsolt eladás érdekében, ugyanakkor leszögezte, hogy más gyártók eszközeivel is együttműködik. A HANA a memóriába töltve, oszlopokba rendezve tárolja az adatokat az elemzéshez. Az adatok származhatnak adattárházból, OLAP rendszerből, relációs adatbázisból, szöveges, XML dokumentumokból, vagy a webről.

A szoftver működését az SAP jelenleg Intel Nehalem-EX processzorokra optimalizálja, amelyek megfelelő műveleti párhuzamossággal és memóriakapacitás támogatásával rendelkeznek a memóriában történő gyors adatelemzéshez. A HP, az IBM, a Fujitsu mind rendelkeznek megfelelően skálázható rendszerekkel, hogy HANA célgépeket kínáljanak, így mindegyik képes akár 8 processzorfoglalatot (64 processzormag, 128 szál) és akár 2 TB memóriát is lekezelni - az IBM ex5 rendszerei Max5 memóriabővítő modullal akár 2,5 terabájtig is képesek nyújtózni. Az első HANA termékek november 30-ára várhatóak, ugyanakkor kezdetben csak limitált számú ügyfél számára, az általános hozzáférhetőséghez néhány hónapra szükségük lesz a gyártóknak.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról