Szerző: Bizó Dániel

2010. október 15. 10:59

A vártnál jobban állja a sarat az AMD

Az Intelnél gyengébb negyedévet zárt ugyan az AMD, ugyanakkor a tőzsde várakozása felett teljesít. A rivális műszaki fölénye ellenére ügyesen lavíroz a cég, és növelte processzor üzletágának nyereségességét, a grafikus chipek lendülete azonban megtört.

Nem rossz, nem rossz

Az AMD sokkal jobb számokról számolt be annál, mint amire a befektetők számítottak. A harmadik negyedév során ugyanis a PC-piac megtorpant a fejlett piacokon, miután az alacsony foglalkoztatottsági szint és gyenge fogyasztói bizalom erőteljesen visszavetette a keresletet az egyéni vevők részéről. Tekintve, hogy az AMD kifejezetten erős a fogyasztói szegmensben, és így árbevételében ez a terület felülreprezentált, a piac attól tartott, hogy az AMD erősen megütötte a bokáját, amit megerősített az is, hogy három hete forgalmi figyelmeztetést tett közzé a cég. Az Intel vártnál erősebb negyedéves számait követően ráadásul egy átmeneti emelkedést követően szokatlan módon tartós süllyedésnek indultak az AMD papírjai, ami arra utal, hogy a befektetők egy része nem bízott abban, hogy az AMD tudott védekezni az ereje teljében lévő Intellel szemben.

Rosszul tették, ugyanis Dirk Meyer elnök-vezérigazgató büszkén számolt be arról, hogy a processzorokat és chipseteket forgalmazó divízió tartani tudta forgalmát, miközben növelte nyereségességét annak ellenére is, hogy az átlagos eladási ár olvadt. A részleg bevétele lényegében stagnált, 1,1 százalékos növekedést mutatott az előző negyedévhez képest, az üzemi szinten kimutatott nyereség azonban több mint negyedével 164 millióra ugrott. Éves összevetésben a tavalyi recessziós időszakhoz képest 13 százalékkal emelkedett a forgalom, és megduplázódott a nyereség. A vártnál jobb számok hatására 4,5 százalékot ugrottak az AMD papírjai. A Globalfoundriesban lévő részesedése, valamint a kamatfizetések miatt a cég 118 millió dolláros veszteséget mutatott ki.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Tartósan fennálló műszaki hátránya ellenére a vállalat rekordmennyiségű mobil processzort szállított le a negyedév során, és növelni tudta mobil bevételeit az előző negyedévhez képest is. A vállalat a Fusionként márkázott programja keretében már készül első grafikus magot is integráló x86 processzorainak bevezetésére, amelyeket Ontario és Zacate kódnévvel illet. Az új mobil platform termelése a hetekben indul be, és jövő elejére piacra kerülnek a ilyen, Brazos platformmal szerelt notebookok. A CPU-GPU hibrideket, avagy APU-kat (accelerated processing unit), ahogyan az AMD nevezi, a TSMC gyártja 40 nanométeres eljárásán.

Meyer közölte azt is, hogy a Magny-Cours és São Paolo kódnéven ismert Opteron 6000 és 4000 processzorsorozatok már a cég szerverpiaci szállításainak felére rúgtak, a felfutás tehát gyors. Meyer szerint a negyedik negyedévben jó eséllyel részesedést szereznek vissza a szerverpiacon, miután mára több tucat szervermodellt árusítanak partnerei, élükön a HP-val és a Dellel. Negyedév során csatlakozott a sorba az IBM is, igaz, egyelőre egyetlen modellel. Piaci elemzők becslései szerint az AMD részesedése az x86 szerverek között 10 százaléka alá szorult vissza az elmúlt hónapokban, ezzel egyidejűleg pedig az Intel 90 százalék fölé növelte szeletét a leszállított szerverprocesszorokból.

A vezető ugyanakkor elárulta azt is, hogy az eddig tapasztaltnál nagyobb sikereket vártak a platformtól, mivel úgy gondolják, igen jó ár-értéket képvisel. A konferenciahíváson Meyer és a pénzügyi vezérigazgató, Thomas Seifert elmondták, az Opteronokból származó forgalom az új processzorok térnyerése ellenére nem növekedett sem az átlagos eladási ár, sem pedig a leszállított mennyiség az előző negyedévhez képest, és ebből fakadóan a bevételek sem növekedtek. Ez arra utal, hogy az AMD szerverpiaci nyereségessége romlott, tekintve, hogy az új processzorok előállítása költsége jelentősen magasabb az előző generációnál, mivel egy helyett két nagyméretű szilíciumlapkát igényelnek, és a tokozás is drágább. A vállalat következő generációs, már 32 nanométeres csíkszélességgel készülő szerverprocesszorai a jövő év második felében kerülhetnek csak piacra.

Zavar támadt az erőben

A grafikus chipek ismét teljesen ellentétes képet mutattak a processzorüzletághoz képest. Miközben az AMD az Intellel szembeni minden hátránya ellenére is viszonylag jól szerepelt, és javította működési mutatóit, addig a Radeonok műszaki fölénye ellenére a grafikus részleg forgalma a szezonálisan megszokott erősség mellett 11 százalékkal visszaesett, nyeresége eltűnt. A magyarázat nem az asztali videokártyákban keresendő, hanem a notebook GPU chipeknél.

Meyer magyarázata szerint ezt összetett folyamatok magyarázzák, nem pedig az NVIDIA erőből történő előretörése. A vezető állítása szerint számos kereskedelmi partner túlrendelte magát Radeonokból, hogy bebiztosítsa magát az iparágban lebegő hiánnyal szemben, majd váratlanul érte a harmadik negyedéves keresletcsökkenés. Mások úgy készültek fel a Radeonok vélt hiányára, hogy NVIDIA grafikus chipeket építettek gépeikbe. Szintén kedvezőtlen tendenciát eredményezett az euró meggyengülése, aminek eredményeként egyes gyártók olcsóbb Radeonok modellekre váltottak, hogy tartani tudják vállalt európai beszállítói áraikat.

Összességében ugyanakkor az AMD pozíciói rendkívül erősek a grafikus piacon. A vállalat közölte, eddig 25 millió DirectX 11 képességű chipet szállított le, és jövő héten jelentik be hivatalosan is a következő generációt, megcáfolva azokat a korábbi pletykákat, hogy az AMD későbbre tolta a rajtot. A Radeon HD 6000 sorozatban megjelenő új chipekkel kapcsolatban egyelőre igen kevés megbízható konkrétumot lehet tudni, annyi bizonyos, hogy a jelenlegi chipekhez hasonlóan a TSMC 40 nanométeres eljárásán készülnek majd, így minden teljesítménybeli hozadék az architekturális fejlesztéseken múlik. Meg nem erősített források szerint a mérnökök tovább fokozták az architektúra szilícium- és energiahatékonyságát, így adott helyen és energiakeretben még több számítási, textúrázó és raszterizációs kapacitás fér el.

 

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról