Szerző: Dojcsák Dániel

2010. október 8. 16:09

Nevet váltott a Fennec: itt a Firefox 4 for mobile

A nemrégiben megjelent Mozilla Fennec mobilböngésző pre-béta változata még bizonyára nem győzött meg sokakat, ezért a fejlesztők kiadták a már több eszközön tesztelt első igazi bétát. Még mindig nem az igazi, akkor sem, ha a Fennec helyett Firefox 4 for mobile nevet viseli.

A Mozilla az asztali böngészők piacán jelentős szerepet tölt be, hazánkban például jó ideje vezető a Firefox. A mobil átállás ennek ellenére nem megy túlzottan jól, régóta húzódik a mobil Firefox megjelenése, a fejlesztés alatt többször cserélődtek a platformok is, ugyanis idő közben a Windows Mobile eltűnt, az Android pedig berobbant az élvonalba. A pár hónapja megjelent alfa és a két hete bemutatott pre-béta így már Maemo-ra érkezett, illetve Androidra.

A Fennec, azaz a sivatagi róka kifejezést mostantól elfelejthetjük, úgy fest, csak munkacím volt a Mozilla számára, a béta változattól kezdődően a mobil böngészőt is Firefox-nak hívják. A telepítőt a Mozilla weboldalán keresztül érhetjük el, de kizárólag Android 2.1 vagy annál újabb operációs rendszerrel működő telefonon hajlandó működni. A telepítő letöltése után szomorúan tapasztaltuk, hogy a kövér alfa után a béta is komoly mennyiséget kíván a készülék belső memóriájából. A telepítés után 42 megabájt helyet foglal el, s amennyiben megpróbáljuk száműzni a memórakártyára, akkor is ott hagy 31 megabájtot. Ez azoknak lehet kellemetlen, akik nem a 2 gigabájt kapacitású Samsung Galaxy S-t használják, hanem mondjuk egy Galaxy Spicát, HTC Desire-t vagy Legendet. Az operációs rendszer és a telepített alkalmazások közé nehezen lehet betuszkolni egy ekkora programot.

Elég túlsúlyos

A Firefox az Androidban található 3 megabájtos beépített böngészőnél sokkal több funkciótt kínál, kezdve az asztali Firefox szinkronizációtól a sokkal aprólékosabb navigációig. A program pontosan ugyanarra motorra épül mint a Firefox asztali változata, csak igyekeztek a mobil környezethez optimalizálni. A nagy méret valószínűleg abból fakad, hogy nem szedték darabokra a motor működéséhez használt könyvtárakat, hanem egyben bekerültek a szükségesek a mobil változatba is.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A mobil Firefox két másik képességgel igyekszik ellensúlyozni a fenti problémát. Az Electrolysis nevű fejlesztés révén a weboldalak renderelése és a program külön folyamatként fut, ami elméletileg sokkal sikamlósabb működést eredményez. A Layers, ami most jelenik meg elsőként, pedig javítja a teljesítményt, illetve az olyan grafikus effektek megjelenítését mint a scrollozás, zoom és animációk. A HTC Desire-n való kipróbálás során azonban nem tűnt úgy, hogy összeállna a rendszer. Ugyan a weboldalak betöltése valóban gyorsnak mondható (HWSW Mobil = szinte azonnal, HWSW normál = 1,5 másodperc, Index.hu = 3-4 mp), de épp a scroll, a kezelőfelület és a zoom volt az, ahol megakadt a megjelenítés. A böngésző azonban jóval stabilabb, mint az előző változat, s már nem kell azzal szembesülni, hogy percenként kifagy.

Már nem fagy, de még mindig furán viselkedik

Ha valakit nem zavar a béta teljesítmény problémája és egyébként is Firefox-felhasználó, akkor érdemes kipróbálnia a mobil változatot. A Firefox Sync segítségével már minden böngésző előzmény, könyvjelző, jelszó, űrlapadat és fül átvihető, ami komoly fegyvertény, egyelőre nincs másik mobilos böngésző, ami ezt ilyen szinten megvalósítaná. Minden adat titkosított csatornán halad, így nem kell aggódni a biztonság miatt sem.

A Firefox 4, így egyben a mobil verzió is igyekszik lépést tartani technológiailag is a konkurensekkel, így a fejlesztők igyekszenek a HTML5, CSS3 és JavaScript támogatását a lehető legkomolyabban venni. A béta verziót látva azonban az az érzésünk támad, hogy a Mozilla titokban nem is okostelefonokra fejleszti a Firefox mobile-t, hanem a jövő évi megjelenéskor már tucatjával a piacon lévő androidos és más platformmal támogatott tabletekre. A böngésző képességeit igazán csak nagyobb kijelzőn lehet teljesen kihasználni, illetve a kapacitásigényét is csak egy bivalyerős processzorral és nagy memóriával rendelkező hardver tudja kielégíteni.

A Firefox 4 for mobile Androidon és Maemoón futó változatai elérhetőek innen: Mozilla.com

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról