Szerző: Bodnár Ádám

2010. október 7. 08:26

Az Androidot és iOS-t is megvédi a Symantec

A Symantec a Google Androidra és az Apple iOS-re is kiterjeszti vállalati mobil védelmi megoldásait, amelyek korábban Windows Mobile, BlackBerry és Symbian platformon voltak elérhetők.

Az informatikát meghatározó legfontosabb trendek közül az egyik a mobilitás, a másik pedig a vállalati és lakossági megoldások közeledése egymáshoz. A vállalat és a lakossági informatika egyre inkább összefonódik, mondta el a barcelonai Vision 2010 rendezvényen Enrique Salem, a Symantec elnök-vezérigazgatója. Ugyanazt a készüléket, például notebookot vagy okostelefont vállalati és magáncélra is használják a legtöbben, az otthoni piacra szánt eszközök pedig beszállingóznak a vállalatok életébe.

A cégek világába bekerül egy sor olyan eszköz és technológia, amelyet kimondottan otthoni használatra szántak, ilyen például az Apple iPhone és az iPad vagy az androidos okostelefonok, amelyek akkora népszerűségre tettek szert a lakossági piacon, ami mellett már a vállalati IT-részlegek sem mehettek el szó nélkül. Az informatikai vezetők nem tehettek mást, behódoltak a kütyübolond vezetők akaratának és elérhetővé tették a vállalati adatokat, alkalmazásaikat ezeken a készülékeken is. Ez ugyanakkor újabb kockázatot is jelent, amit kezelni kell.

A vállalatok épp csak kezdik megtanulni, hogy az alkalmazottak noteszgépein található adatokat titkosítani kell, nehogy elvesztés vagy ellopás esetén illetéktelen kezekbe kerüljenek, most már az okostelefonokra és egyéb mobil eszközökre is ki kell terjeszteniük a védelmet. A Symantec mobilos vállalati védelmi és felügyeleti szoftvereit Android- és iOS-támogatással bővítette, vagyis a windowsos és symbianos készülékek, valamint a BlackBerryk után az iPhone-okat, iPadeket, illetve a Google platformját futtató mobilokat is lehet a távolból kezelni, a rajtuk tárolt adatokat titkosítani, az elhagyott vagy ellopott telefonról az információkat törölni, valamint a biztonsági házirendeket érvényesíteni rajtuk.

A cég szerint a fogyasztói eszközök védelme legalább olyan fontos mint a vállalatoké, mivel a felhasználók jelentős része ezeken keresztül éri el a világhálót és bonyolítja online életét, legyen szó akár közösségi szolgáltatások igénybe vételéről, akár online banki tranzakciókról. 2011-ben már több mobil eszköz csatlakozik a világhálóra mint PC, mondta a Symantec vezére. A mobilokon  nem csak személyes információkat tárolunk, hanem akár fizetőeszközként is használhatjuk őket (pl. NFC technológiával), vagyis a biztonság ma már nem jóval többről szól, hogy ha ellopják a telefont, újat kell venni.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A cég Smartphone Security terméke sokáig az okostelefon-platformok terén egyeduralkodó Symbianon volt elérhető, június óta azonban már Androidra is létezik, igaz, egyelőre béta állapotú. A cég emellett még a nyáron elindította a Norton Connect (korábban Tiki) bétatesztjét, ennek segítségével a felhasználók a PC-jükről a Norton 360-nal vagy Online Backuppal a webes tárhelyükre mentett adatokat érhetik el az okostelefonjukról.

A laptopokon található adatok védelmére az Intellel állt össze a Symantec, a PGP Whole Disk Protection és az Intel Anti-Theft integrációja lehetővé teszi, hogy a felhasználók a noteszgépeik merevlemezét szektorszinten titkosítsák, a kulcsot pedig az Intel chipset tárolja. Így a lopott laptop nem csak használhatatlanná tehető a távolból, hanem a belőle kiszerelt merevlemez adataihoz sem juthat hozzá illetéktelen személy.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról