Szerző: Koi Tamás

2010. október 1. 11:15

A Samsung végzett a Symbiannal

Egyedüli partnerként maradhat a Nokiával a Symbian, miután rövid időn belül két nagy mobilgyártó is bejelentette, hogy nem tervez több megoldást a platformra.

A Samsung tegnap rövid üzenetben közölte a Symbianra fejlesztő közösséggel, hogy idén év végétől semmiféle támogatást nem kíván nyújtani a platformhoz, ezzel a Sony Ericsson után a koreai cég a második olyan mobilgyártó, mely kihátrál a Nokia által preferált rendszer mögül. A cég fokozatosan, több lépcsőben zárja le közös múltját a Symbiannal: a fejlesztői labor október 29-én zár be, december 30-án lezárják a fejlesztői fórumot, végül december 31-én minden symbianos tartalmat eltávolítanak a fejlesztői oldalakról.

A koreai multi döntése kevéssé meglepő annak fényében, hogy a cég rövid idő alatt a fejlesztők körében is sikerrel népszerűsítette saját, Bada nevű platformját, melynek a Windows Phone 7 és az Android mellett nyilvánvalóan vezető szerepet szán. A döntés hátterében más okok is húzódhatnak: a Samsung agresszív nyomulása révén rövid időn belül a mobiltelefon-piac vezető gyártójává válhat, és a Symbian gyengítésével a jelenlegi piacvezetőnek számító Nokiának is borsot tör az orra alá.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A Samsung hozzáállása a platformhoz már tavaly körvonalazódni látszott: novemberben a cég alelnöke olyan nyilatkozatot tett, melyből egyenesen következett, hogy a koreaiak nem számolnak a Symbiannal. Később a vállalat határozottan cáfolta, hogy dobná a platformot, hangsúlyozva, hogy a cég eltökélt a multiplatformos támogatás mellett, és a Bada, Android, Windows Phone mellett helye van a Symbiannak is bizonyos eszközökön.

A Symbian szívébe egy hét leforgása alatt ez a második komoly tőrdöfés: az éppen éledező, megújulni próbáló platform mögül a Sony Ericsson is kihátrál, legalábbis ez derül ki a cég technológiai vezetőjének múlt héten nyilvánosságra került nyilatkozatából. Jan Uddenfeldt egy interjúban közölte, hogy cége elsősorban az Android platformra kívánja építeni a jövőben a készülékeket, emellett Windows Phone platformra épülő újdonságok is megjelennek majd a gyártó kínálatában.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról