Szerző: Koi Tamás

2010. szeptember 30. 13:31

Átalakulóban a hamisítási ipar

Világszerte dinamikusan bővül a hamisítási ipar, mely ma már nem luxusprobléma, azaz nem kizárólag az érintett vállalatok számára okoz kárt - hívja fel a figyelmet egy a cégek érdekeit képviselő nemzetközi ügyvédi iroda.

A Bird & Bird ügyvédi iroda által ma közzétett statisztikák szerint 2007-ben hozzávetőleg 250 milliárd dollár értékben értékesítettek hamisított termékeket, de idén a 900 milliárd dollárt is eléri a termékhamisítással okozott kár. A lefoglalások száma minden régióban nő, de a küzdelem így is sokszor kilátástalannak tűnik, ráadásul azt a szellemi tulajdonjog védelmére szakosodott ügyvédi iroda magyarországi vezetője is belátja, hogy bizonyos területeken, így például az internetes jogsértőkkel szemben egyelőre nincs hatékony fellépési lehetőség.

A szellemi tulajdonjogokat sértő bűncselekmények száma Magyarországon jelentősen nőtt az elmúlt években: 2002 és 2009 között 18 ezerről 31 ezerre, tehát csaknem 75 százalékkal emelkedett az ismertté vált bűncselekmények száma ebben a kategóriában, míg az összes ismertté vált bűncselekmény száma ugyanezen idő alatt hat százalékkal, 420 ezerről 394 ezerre csökkent. "A számok önmagukban nem írják le pontosan a problémát, hiszen például egy hamis hajócsavar lefoglalása, tárolása, amely egy tengerjáró hajó főtengelyében volt található, és több tonnát nyom, nagyobb kihívás, mint összeszedni ötezer DVD-t. A sikert egy adott termék piaci tisztaságában tudjuk mérni, illetve a legális vállalkozások forgalmának növekedésében" - véli dr. Simándi Andrea, a Simándi Bird & Bird ügyvezetője.

Súlyosan károsítja az ön és környezete egészségét...

Az elmúlt években mindazonáltal a legális gazdaság mellett a hamisítási ipar is átalakult. Míg tíz évvel ezelőtt virágzott a hamis CD- és DVD-kereskedelem, addig mára az internetnek köszönhetően jelentősen visszaszorult ez az ágazat, a könnyűipari termékek (ruha, cipő, táska), valamint a dohányáruk és az élelmiszerek (főként szeszes italok) hamisítása ugyanakkor nagyobb teret öltött. A szakemberek és a vámosok tapasztalatai szerint ma már a hamis járműalkatrészek, sőt a gyógyszerek, gyógykészítmények kereskedelme is egyre komolyabb probléma, ami életvédelmi szempontokat figyelembe véve is rendkívül aggályos.

Simándi ezért hangsúlyozta, fontos tudatosítani a fogyasztókban, hogy a termékhamisítás már régen nem a kiváltságosok luxusproblémája, hanem mindenki egészségét, biztonságát és életét veszélyezteti, nem beszélve a hamisítással okozott gazdasági károkról. A hamisítás ellen harcoló hatóságoknak, cégeknek, lobbistáknak pedig rendkívül nehéz dolguk van, miután a hamisított termékek közel kétharmada Kínából áramlik be, a helyi hatóságok pedig csak az utóbbi pár évben léptek fel erélyesebben a hamisítókkal szemben, ennek eredményét pedig csak lassan lehet majd tapasztalni - mondta el a HWSW kérdésére Almási Gyula őrnagy, a VPOP szellemi tulajdonjog-védelmi osztály vezetője.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Ennek a fellépésnek a hatásait érezhette idén nyáron a elektronikai termékek egyik legnagyobb forgalmat lebonyolító kategóriájához tartozó mobiltelefon-ipar: Egy júniusban megtartott, az egész Kínára kiterjedő ellenőrzés hatására az előző hónapban 25 százalékkal esett vissza a hamisított, vagy csempészett kínai mobilok forgalma - a hamisított készülékek gyártói azonban ezután sem nyugodhatnak meg.

Minden út Kínába vezet

Az iSuppli becslése szerint az úgynevezett "szürke" piacon értékesített mobiltelefonok száma idén elérheti a 172 milliót, ami 18,6 százalékos növekedés az előző éves volumenhez képest. A piac burjánzása 2008-ban vált igazán látványossá, akkor egy év alatt 43,6 százalékkal nőtt a forgalom, elsősorban a hatalmas mennyiségű hamisított iPhone-nak köszönhetően. A helyi piacra jellemző, hogy az Apple okostelefonját teljesen legálisan is meg lehet vásárolni a világ legnépesebb országában, ám az eladások rendkívül siralmasak.

Egyes becslések alapján jövőre a hamisított mobilok 90 százaléka külföldre kerülhet Kínából, a nemzetközi nyomás ezért egyre nagyobb Pekingen, emellett az ország komoly bevételtől is elesik, hiszen a hamisított termékek után többnyire semmilyen adót nem fizetnek a gyártók. Ez a két tényező a jövőben várhatóan fokozott és egyre szigorúbb ellenőrzésekhez vezethet, melyek a korábbi, helyi razziákhoz képest a várakozások szerint jóval hatékonyabban szoríthatják majd vissza a hamis készülékek piacát.

Itthon az elektronikai kiskereskedelemben a hamisított mobilok kevéssé fordulnak elő, számos esetben találkozni ugyanakkor hamisított, az eredetihez megszólalásig hasonló videojátékokkal, videojáték-tartozékokkal, de szintén nagy sláger a memóriákártyák hamisítása. Utóbbiak esetén az olcsón kínált termék használata számos bosszúsággal járhat, hiszen a silány minőségű utánzatok legjobb esetben is selejtes flashmemóriával rendelkeznek, így rövidtávon sem tudnak megbízható adattárként szolgálni - megismételhetetlen fotóit pedig ki szeretné elveszíteni?

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról