Szerző: Dojcsák Dániel

2010. szeptember 29. 16:17

Új Fennec-verzió érkezett Androidra

Felpörgött a Mozilla mobil böngészőjének fejlesztése, egy "tényleg használható" változat érkezett a Fennec androidos változatából, az iPhone-tulajdonosok ugyanakkor rossz hírt kaptak: a Mozilla nem fejleszt böngészőt az Apple mobil platformjára.

Ez utóbbi azért meglepetés, mert a két platform hasonló vadászterületnek látszott, nem csak azért, mert mindkettő népszerű, hanem azért is, mert az iOS és az Android is egyaránt egy WebKit 3.1 alapú böngészőt használ, amelyekről azt ugyan el lehet mondani, hogy gyorsak, de a puritán kivitelezés miatt bátran lehet versenybe indítani velük kényelmesebb böngészőket.

Mindenesetre az eddig alfa változatban lévő Fennec elérkezett az első pre-bétához, ami már használhatóbbnak ígérkezik, ráadásul frissíthető, ezért a letöltés-kipróbálás után is érdemes meghagyni. A korábbi verzióval kapcsolatban kevesek rendelkeznek pozitív élményekkel: a program alig-alig működött, szinte állandóan fagyott, leginkább arra volt jó, hogy a fejlesztők próbálgathassák. A mostani ugyan még mindig tele van gyerekbetegségekkel, de az előző lépcsőfokhoz képest komoly előrelépés.

Meghízott, de még mindig beteg

A 11,5 MByte-os telepítő letöltése után 1 percet kell várni, amíg a program kicsomagolja magát, főként a kevés belső memóriával ellátott mobilok tulajdonosai készüljenek fel rá, hogy masszív helyigénye van a böngészőnek. Közvetlenül a telepítés és az első indulás után 37-43 MByte helyet kér a Fennec, ami kicsit kövérnek tűnik elsőre. Viszont az előző verziókhoz képest viszonylag gyorsan indul el - ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy nem 3 perc, hanem 10-15 másodperc alatt. Nem túl jó ómen, hogy első tesztünk alatt már az első oldal betöltése közben elvérzett, és ugyan első alkalommal Force Close-zal bezárható volt, de ezt követően csak akkor volt hajlandó újraindulni, ha az Android alkalmazáskezelőjében töröltük az alkalmazás által felhalmozott adatokat. Ezután szépen körbe lehetett járni a programot, a weboldalak betöltése közben viszont szinte kivétel nélkül fagyás következett be egy percen belül.

Egyelőre a multitasking sem működik tökéletesen, minden egyes taskváltás után újraindul a böngésző, és az add-on letöltéses menübe lépbe is megfagy a program. A problémák persze az optimalizálatlanságnak köszönhetők, és a neten megjelent leírások alapján sok helyen működik, igaz hibákról és működési elégtelenségekről mindenki beszámolt.

Alakul

Viszont a menükezelése és az alapfunkciói kezdenek rendesen körvonalazódni. Az egyébként is megszokott duplaklikkes nagyítás-tördelés funkció itt is működik, az egész lapot jobbra húzva viszont a böngészőfül választó sáv jelenik meg, balra csúsztatva a képet pedig a kedvencek menü. Ha egy keresést indítunk, akkor egy felugró menüben választhatunk, hogy a kifejezésnek a Google-ben Wikipédiában vagy egyéb adatbázisban nézzen utána. Az asztali Firefoxból szinkronizálhatóak az elemek, telepíthetőek kiegészítők, illetve ez a verzió már frissíthető, tehát a jövőben gyakrabban számíthatunk előrelépésre.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Ezzel a lehetőséggel fogunk is mindenképp élni, mert egyelőre valós böngészési élményről nem lehet beszélni. A HTC Desire-n végzett teszt alatt folyamatos volt a fagyás, gyakran a szövegmezőbe való kattintás is kivégezte a programot. Érződik néha, hogy a program egyébként kellemes sebességet képes produkálni, de a sok hiba miatt ez leggyakrabban akadozásba, lassulásba fullad. A Flash egyelőre nem működik rajta, hiába van valakinek 2.2-es Android telepítve.

Várhatóan a következő hónapoban látunk majd optimalizáltabb verziókat is, s bővülhet az androidos böngészők köre egy újabb erős versenyzővel. Az egyszerű, de gyors WebKit nem elégíti ki mindenkinek az igényeit, így egyértelműen van keresnivalója a Mozillának a mobil piacon, de ahhoz viszont az kell, hogy egy jól működő terméket tegyenek hamarosan elérhetővé. Ha valaki kísérletezne a mostani változattal, akkor innen letöltheti, a fórumban pedig várjuk a tapasztalatokat.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról