Szerzők: Bodnár Ádám, Bizó Dániel

2010. szeptember 27. 12:08

Chipgyártót vásárolna az Oracle

Az elmúlt öt év alatt több mint 60 vállalatot vásárolt fel az Oracle, de az étvágya továbbra sem csillapodik. Larry Ellison, a cég vezetője elmondta, a jövőben további szoftvercégek vásárlása várható, amelyek iparágspecifikus megoldásokat fejlesztenek, emellett egy chipgyártó akvizíciója is a tervei között szerepel.

Larry Ellison chipeket akar

"A célunk, hogy felépítsük saját (szellemi tulajdon) portfóliónkat" - idézi Ellisont a Reuters. "Félvezetőcégeket fogunk vásárolni. A szilícium nagyon fontos, a szoftverekkel kapcsolatos szellemi tulajdon nagyon fontos." Az üzleti szoftverek legnagyobb gyártója jövőre 4 milliárd dollárt költ kutatás-fejlesztésre. "Továbbra is sokat fektetünk belső kutatás-fejlesztésre és kisebb-nagyobb felvásárlásokra, hogy jó termékekre és jó R&D-re tegyünk szert" - mondta Jeff Epstein az Oracle pénzügyi vezetője.

Iparágspecifikus szoftverszállítókat már korábban is vásárolt az Oracle, többek között a kiskereskedelmi, banki, biztosítási és egészségügyi területre fókuszáló cégekkel gazdagította kínálatát, egy félvezetőcég viszont teljesen új szín lenne a palettán. Egyelőre nem tudni, milyen cégre gondolhatott Ellison, amikor félvezetőcégről beszélt. Saját félvezetőgyártásra aligha van szüksége az Oracle-nek, a Sun felvásárlásával kezébe került SPARC processzorok ugyanis nem jelentenek akkora volument, ami mellett megérné felvállalni a félvezetőgyártással járó hatalmas, évi több milliárd dolláros tőkeberuházási és kutatás-fejlesztési költségeket. A SPARC chipeket sem a Sun Microsystems gyártotta, hanem külső partnerre bízta a feladatot, eleinte a Texas Instruments, később pedig a TSMC volt a partner.

 

Jól teljesít az Oracle kezében a Sun

A legutóbbi negyedévben az Oracle 1,1 milliárd dollár bevételhez jutott hardverértékesítésből és további 680 millió dollár folyt be hardvertámogatásból, mindehhez 48 százalékos bruttó eredményhányad társult. Ezt a nem nyereséges viszonteladói megállapodások (pl. Hitachi, Veritas) felmondásával, a tömegszerverek piacáról történő kivonulással, valamint az olyan integrált, magas hozzáadott értéket tartalmazó megoldások bemutatásával ért el az Oracle, mint amilyen az Exadata.
A negyedéves eredmények kapcsán Ellison elmondta, az Oracle célja a hardverüzletág bevételének megduplázása. "Szerintem meg tudjuk duplázni. Úgy értem persze, ez időbe telik, de meg tudjuk duplázni a hardverrészleget és szerintem meg is kell tennünk" - vélekedett az Oracle vezére. "Ki kell mennünk és agresszíven részesedést szerezni az IBM-től és a többi hardverpiaci versenytársunktól."
Az Oracle egyáltalán nem volt érdekelt a hardvergyártásban mielőtt megvásárolta a Sunt, azóta azonban egy vállalati infrastruktúra minden elemét képes szállítani, beleértve szervereket, lemezes és szalagos tárolókat és hálózati eszközöket. A cég célja, hogy "előre csomagolt" megoldásokat tudjon kínálni az ügyfelek problémáira, átvállalva a tervezéssel, integrációval és teszteléssel járó feladatokat. Ellison már többször elmondta és a múlt heti OpenWorldön is megemlítette, hogy az Apple példáját tartja követendőnek, amikor a szoftver és a hardver fejlesztése egy kézben összpontosul, az eredmény pedig egy jól működő, a vevő számára vonzó termék.

Az AMD?

Mivel az Oracle termékeivel kizárólag a nagyvállalatokat célozza, kézenfekvő lehet egy olyan félvezetőcég megvásárlása, amely szerverekbe szánt technológiával rendelkezik - a legvadabb találgatások szerint ez az AMD vagy az NVIDIA lehet. Előbbi az Opteronok kapcsán lehet érdekes az Oracle számára, ráadásul nemrég szervezte ki a Globalfoundriesba a félvezetőgyártási tevékenységét, vagyis az Oracle számára elég lenne a chiptervezést finanszírozni a konkrét gyártás által igényelt dollármilliárdos költségek nélkül. Emellett az AMD olyan GPGPU technológiával (FireStream) is rendelkezik az ATI révén, amelyet masszívan párhuzamos feladatok gyorsítására lehet használni mint amilyen az üzleti elemzés, adatbányászat.

Az Oracle (Sun) szerverkínálatában számos x86-os gép található, igaz, ezek jelenleg kizárólag Intel Xeonokra épülnek, miután a cég korábban jelezte, nem számol az Opteronokkal, ami részben cáfolja is a felvetést. Az AMD piaci értéke jelenleg 4,6 milliárd dollár, vagyis a bekebelezéséhez reálisan 6-7 milliárd dollárt kellene fizetni, ami megközelíti a Sunért kifizetett 7,4 milliárd dollárt. Azt azonban már korábban is láthattuk, hogy a pénz Larry Ellison számára nem jelent akadályt, ha valamit meg akar szerezni - az Oracle likvid eszközállománya több mint 23 milliárd dollár volt a legutóbbi negyedév végén.

Az NVIDIA?

Az NVIDIA esetleges megszerzése sokkal érdekesebb forgatókönyv lehet: a grafikus chipek piacáról induló cég újabban a mérnöki-tudományos felhasználásra szánt, masszív párhuzamos feldolgozásra optimalizált Testa vonalat erőlteti. A Fermi, illetve későbbi leszármazottai helyet kaphatnak az Oracle szervereiben is az x86 vagy SPARC processzorok mellett, hogy olyan feladatokat gyorsítsanak mint például az adatbányászat. Technikailag az NVIDIA és az Oracle elképzelései összevágnak, de a Tesla chipekhez Larry Ellison vállalata a piacon is hozzájuthat, a termékek felhasználásához nem szükséges az egész céget megvenni.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Az NVIDIA piaci értéke jelenleg 7 milliárd dollár, egy esetleges akvizíció legalább 9-10 milliárd dollárjába kerülne az Oracle-nek - ez pedig hatalmas összeg, főleg annak fényében, hogy az NVIDIA tevékenységének csak egy kis részére van szükség (persze nem zárható ki az sem, hogy az Oracle a Tegrára építve vállalati tabletekkel is előrukkoljon). 10 milliárd dollárt utoljára 2005-ben fizetett egy cégért az Oracle, amikor megvásárolta a J.D. Edwardsszal egyesült PeopleSoftot.

Vagy valaki más?

Sokkal inkább elképzelhetőnek látszik, hogy az Oracle valamilyen specializálódott chipfejlesztő céget vesz meg, mint amilyen a Tilera. A MIT-n végzett mérnökök által alapított vállalat masszívan párhuzamos (akár 100 processzormagig skálázódó) chipeket és rájuk épülő gyorsítókártyákat fejleszt kockázati tőkebefektetők pénzéből, amelyeket az Oracle a Teslához hasonlóan felhasználhatna például üzleti analtikai, adatbányászati feladatok gyorsítására. Az NVIDIA-val és az AMD-vel szemben a Tilerát néhány tíz- vagy százmillió dollárból meg lehetne szerezni. Egy ilyen akvizíció esetén azonban az Oracle számára óriási feladatot jelentene a meglevő szoftverek optimalizálása egy teljesen új, specializált architektúrára, ennek hozadéka pedig csak évek múltán jelentkezne - de ez ugyanígy igaz a Teslára és az AMD FireStreamre is.

Egy chiptervező felvásárlása kapcsán azonban a legnagyobb kérdés, hogy gazdaságos lépés volna-e házon belülre emelni a tevékenységet. Ha meg is tudja különböztetni magát az Oracle egyedi, akár már a tervezési ciklustól fogva integrált chipfejlesztésekkel, a szükségszerűen alacsony, évi legfeljebb néhány százezer chipre rúgó értékesítési volumen miatt a chiptervező tevékenység kutatás-fejlesztéséhez és adminisztrációjához kapcsolódó költségek amortizációja valójában biztosan jelentősen megdrágítaná a hardvert ahhoz képest, ha a piacról vásárolna a chipeket, legyen szó az Intelről, az AMD-ről, vagy az NVIDIA-ról.

A chiptervező "vízfej" egy processzorra eső költsége akár több ezer dollár is lehet, különösen az új üzlet felfutásának elején. Ez később, a volumen felfutásával csökkenhet ugyan, de a vezető chiptervezőkkel történő versenyfutás ettől függetlenül hosszútávon igen költséges marad, évi akár több százmillió dolláros büdzséket emésztve fel. Ennek tehát csak akkor van értelme, ha mindez extra bevételeket, üzleteket is generál az Oracle számára, vagyis drágábban tudja adni az integrált dobozos megoldásait, mint amilyen például az Exadata is, ráadásul teljesítményben is meg kell vernie a versenytársakat.

Nem zárható ki, hogy Ellison víziójában az ügyfeleknek nem nagyon lesz más választásuk, mint az Oracle hardver-szoftver berendezéseit vásárolni, mivel Oracle szoftverekre azon kapják majd a legkedvezőbb ajánlatot. Az Oracle önhatalmúlag elsődleges fejlesztési platformmá is megteheti a saját hardverarchitektúráját, aminek eredményeként elsőként arra jelennének meg szoftvereinek legújabb verziói, a optimalizált volna a kód, valamint exkluzív képességeket is dedikálhat a felügyelet, automatizáció vagy megbízhatóság terén.

A NetApp is kellhet

Az OpenWorldön felmerült még annak a lehetősége is, hogy az Oracle esetleg a NetApp megvásárlásával erősítene, amelyet Larry Ellison nem is zárt ki. A cégvezető szerint a tárolókban utazó NetApp üzletének közel kétharmada kötődik az Oracle adatbázisaihoz. "Jó lenne nekünk az a 60 százalék. Fel kell ehhez vásárolnunk? Szerintem vannak ott érdekes technológiák, amiket szeretnénk. Azt hiszem, lehetséges" - mondta Ellison. A NetApp piaci értéke megközelíti a 18 milliárd dollárt, vagyis az Oracle-nek nagyon mélyen a zsebébe kellene nyúlnia, ha meg szeretné szerezni a céget - az ügylet a stratégiai prémiumot is figyelembe véve HP-Compaq összeolvadás óta a legnagyobb értékű akvizíció lehet az informatikai iparban.

 

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról