Szerző: Bizó Dániel

2010. szeptember 23. 12:14

BlackBerryhez is letölthető a Dropbox-kliens

Az ígértnél kicsit később, de megjelent a Dropbox-kliens BlackBerry okostelefonokra is. Ennek köszönhetően immár ezeken a készülékeken is elérhetjük az online megosztott dokumentumainkat és a multimédiás anyagokat.

A Dropbox online háttérszolgáltatása különböző PC-ken tárolt fájlok szinkronban tartását teszi lehetővé, azáltal, hogy egy távoli szerveren tárolja az adott állomány aktuális, legfrissebb változatait, és bármelyik géppel is történjenek módosítások, azokat azonnal szinkronizálja a szerverrel, valamint a többi PC-vel. A Dropbox-kliens nem tesz mást, minthogy lokális mappaként láttat egy távoli tárhelyet, vagyis lényegében egy virtuális NAS szerepét tölti be - a fájlokat ugyanúgy kezelhetjük, mintha a saját gép merevlemezén volnának.

A Dropbox kliense a népszerű asztali operációs rendszerek mindegyikén, Windows mellett MacOS X-en és Linuxon is elérhető.A 2008-ban kereskedelmileg elindult Dropbox hamar megjelent iPhone-ra, majd idén májusban jelentette be a fiatal cég, hogy Android és Blackberry platformokra is elérhetővé teszi a szolgáltatást. Az androidos kliens már akkor megjelent, utóbbi érkezését nyárra ígérte a cég, amiről csillagászatilag lényegében csak egyetlen nappal csúsztak le. A Blackberryhez készült kliens (4.5-6.0 verziók közötti OS-t támogat) láthatóan ugyanazt tudja, mint a többi platformon, vagyis hozzáférhetünk az online tárhelyen tárolt fájlokhoz, a telefonról megosztó URL-eket generálhatunk és küldhetünk el e-mailen, valamint feltölthetünk fotókat.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A Dropbox lehetővé teszi, hogy ne csak megnézzük az irodai dokumentumokat, amelyeket például a Research In Motion által nemrég felvásárolt Documetns To Go szoftverével nyithatunk meg, hanem zenéket és videókat játszunk le, amennyiben a sávszélességünk lehetővé teszi - nyilván itt is szükséges, hogy támogatott formátumokat használjunk.

A Dropbox ugyanakkor nem egyszerűen egy klienst biztosít, hanem a többi alkalmazással történő szorosabb integráció érdekében API-t is megnyitott májusban. A cég szerint nagyon sikeres a fejlesztők körében a Dropbox API, és mára több mint 100 alkalmazás érhető el, amelyik képes fájlokat meghívni a tárolószolgáltatásból. A Dropbox App Directory összesen 66 alkalmazást sorol fel az összes platformra, amelyek többségükben dokumentumolvasók vagy szerkesztők, galériarendezők. A legnagyobb támogatottságot messze a iPhone és az iPad kapja jelenleg, de az ügyes fejlesztőknek köszönhetően immár az is megoldható minden platformról, hogy némi kerülőúton, de fájlokat töltsünk fel mobilról a Dropbox tárhelyünkre.

Az okostelefonos kliensek lényegében a webes felület egy gyorsabb, kis képernyőre optimalizált, és más alkalmazásokkal szorosan integrálható változatát takarják, alapvetően a fájlok közti böngészésre, azok megnyitására, valamint fájlfeltöltésre és megosztó link létrehozására alkalmasak - a már eltárolt fájlok azonnali szinkronizációjára sajnos úgy tűnik, egyelőre nem. Független fejlesztőktől Windows Mobile és Symbian is elérhető. A Dropbox alapból 2 GB online tárkapacitást biztosít ingyen, a következő lépcsőfok 50 GB, amiért évente 100 dollárt, vagyis nagyjából 22 ezer forintot kell fizetni, de lehetőség van 100 GB igénylésére is, ekkor 200 dollár az éves díj.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról