Szerző: Koi Tamás

2010. szeptember 17. 12:24

Jól gurult a RIM szekere a második negyedévben

Jó negyedévet zárt a BlackBerry okostelefonokat gyártó kanadai Research in Motion. A cég az év végéig a szezonális hatásoknak köszönhetően további erősödésre számít.

A vállalat tegnapi befektetői konferenciáján elhangzott, hogy a RIM az előzetes várakozásokat csekély mértékben túlszárnyaló eredménnyel zárta az augusztus 31-én véget ért második pénzügyi negyedévét. A gyártó noha júniusban úgy becsülte, hogy bevételei 4,4 és 4,6 milliárd dollár közé fognak esni, végül 4,62 milliárd dolláros bruttó árbevételről számolt be tegnap - ez negyedéves szinten kilenc százalékos növekedésnek felel meg.

A cég ezzel együtt rekord mennyiségű, nagyjából 12,1 millió BlackBerry okostelefont értékesített, 45 százalékkal többet, mint az egy évvel korábbi azonos időszakban. Az új telefonok mellé 4,5 millióan fizettek elő a BlackBerry szolgáltatásra, a teljes ügyfélbázis ezzel átlépte a lélektani ötvenmilliós határt. Noha a RIM okostelefonjai a BlackBerry internetszolgáltatás vagy vállalati szolgáltatás nélkül nem tekinthetők teljes értékű megoldásnak, a vásárlóknak így is csak valamivel kevesebb, mint a fele fizet elő a mobilszolgáltatóknál elérhető speciális adatcsomagkora.

A második negyedéves eredményeket értékelve Jim Balsillie, a gyártó társelnök-vezérigazgatója kiemelte, az augusztus elejétől kapható BlackBerry Torch (9800) debütálása a cég eddigi legsikeresebb termékbevezetése volt, jóllehet a cégvezető nem árult el részleteket arról, hogy konkrétan mekkora mennyiségben fogyott az újdonság. Az érintőkijelzővel és QWERTY-billentyűzettel egyaránt ellátott készülék számos piacon még nem is kapható, így az eladások további felfutására számít a cég.

A cég tegnapi beszámolójában szó esett a BlackBerry okostelefonok alkalmazás-piacterének forgalmáról is: az App World nevű szolgáltatás kínálatában jelenleg körülbelül 200 ezer alkalmazás szerepel, a letöltésszámláló napi átlagban túllépi az 1,5 milliót. Mindehhez hozzátartozik, hogy a vállalat több konkurensétől eltérően még az ingyenes alkalmazásokat is csak bizonyos országokban teszi elérhetővé - Magyarországról sem ezek, sem pedig a fizetős tartalmak nem elérhetők.

A RIM a november 27-én véget érő harmadik negyedévre vonatkozó prognózisában 5,3-5,55 milliárd dollár árbevétellel, valamint újabb 5-5.4 millió, BlackBerry szolgáltatást igénylő ügyféllel kalkulál, a karácsonyi szezon pozitív hatásai pedig várhatóan a negyedik üzleti negyedévben is érezhetők lesznek.

Az alapvetően jó tendenciát mutató számok ellenére elemzők becslése szerint a RIM idén fennállása óta első alkalommal piaci részarányának visszaesését lesz kénytelen elkönyvelni. Az IDC prognózisa alapján az okostelefon-piacon a vállalat részesedése a tavalyi 39,9-ről 36,4 százalékra esik majd vissza, miközben a két nagy rivális, az Apple iPhone és a Google Android platformja egyaránt erősödik majd.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról