Szerző: Koi Tamás

2010. szeptember 17. 09:54

Szigorú auditon mentek át az Invitel adatközpontjai

Megkapták az egyik legszigorúbb, az információbiztonsági irányítási rendszer megfelelőségét igazoló tanúsítványt az Invitel kiemelt adatparkjai. A cég szerint a szolgáltatást ma már számos olyan kiemelt partner veszi igénybe, amelyek nem engedhetik meg maguknak a kiesést, a hibákat.

Az adatközpontokat immár tíz éve üzemeltető, nagyjából hatvanezer vállalati ügyféllel rendelkező Invitel szerint a céges informatikában a jövőben gyakorlatilag minden szinten megkerülhetetlenek lesznek az adatközpontok, éppen ezért kell kiemelt figyelmet fordítani arra, hogy a vállalatok a kihelyezett rendszereiket megfelelő biztonságban tudhassák. Erre lehet egyfajta garancia, hogy a távközlési cég nemrég megkapta az információbiztonsági irányító rendszerek működését értékelő egyik legszigorúbb nemzetközi tanúsítványt.

A cégnél úgy látják, a vállalatok többsége azonban általában nem rendelkezik megfelelő szakemberekkel, IT-stratégiával, speciális módszertannal, valamint tanúsítványokkal az informatikai infrastruktúra biztonsági rendszereinek üzemeltetésére. Az Invitel szerint éppen ezért valószínű, hogy a jövő informatikai megoldásai a külsős szakértők bevonását, az informatikai kompetencia bérlését még inkább előtérbe helyezik. A most megkapott ISO 27001:2005 szabvány szerinti minősítés garanciát jelenthet az ügyfelek számára, hogy valóban megbízható, szakmailag kompetens és professzionális vállalatra bízzák az informatikai adatbázisukat - áll az Invitel sajtóközleményében.

„A világpiaci trendek azt mutatják, hogy a jövő vállalati informatikája az adatközponti megoldásokra épül majd, de ma még csak néhány olyan professzionális szolgáltató van Magyarországon, amely rendelkezik ISO 27001:2005 szabvány szerinti minősítéssel” – mondta Zsembery György az Invitel üzleti működéséért felelős vezérigazgató-helyettese. „Az Invitel az egyik legjelentősebb hazai infokommunikációs vállalat, amely közel 10 éve üzemeltet adatközpontokat. Mivel eddig is kiemelt figyelmet fordítottunk a biztonságra, ezért úgy döntöttünk, hogy irányítási rendszerünket és adatközpontjainkat alávetjük az információbiztonsági auditnak. Az ISO 27001:2005 tanúsítvány megszerzésével a legmagasabb minőségi elvárásoknak és ügyfeleink biztonsággal szemben támasztott igényeinek kívánunk megfelelni” – tette hozzá Zsembery.

Aszolgáltató legnagyobb üzleti partnerei egészségügyi intézmények, pénzintézetek, légitársaságok, amelyek teljes szerverállományukat az Invitel adatközpontjaiban helyezték el. Aa cég a velük kötött szerződésben többek közt vállalja a 99,999-es rendelkezésre állást, ami azt jelenti, hogy egy évben maximum 5 percet állhatnak a szerverek, illetve a belső infrastruktúra.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról