Szerző: Bodnár Ádám

2010. augusztus 6. 09:15

Beismerte felelősségét az SAP az ipari kémkedési ügyben

Az SAP beismerte felelősségét az Oracle által három éve indított perben, amely a TomorrowNow egykori leányvállalat által letöltött dokumentációk jogtalan hasznosításával kapcsolatos. Az Oracle szerint 1 milliárd dolláros kár érte, a németek ezt vitatják

Amint arról a HWSW is beszámolt, az SAP 2005-ben vásárolta fel a TomorrowNow céget, amely kifejezetten J.D. Edwards és PeopleSoft termékek támogatására szakosodva jött létre 1998-ban. A TomorrowNow bekebelezésével az SAP azoknak szeretett volna alternatívát nyújtani, akik nem akartak az Oracle ügyfelei lenni, de továbbra is használni szerették volna J.D. Edwards vagy PeopleSoft rendszereiket. Olcsóbbnak mondott szolgáltatásaival a TomorrowNow nemcsak direkt versenyt támasztott a támogatási bevételekért, de az SAP "Safe Passage" programjának alapköveként az Oracle ügyfeleinek SAP-ra migrálását is támogatta.

Az ipari kémkedési ügy 2007 tavaszán pattant ki: az Oracle 2006 novemberében különösen nagy forgalmat tapasztalt az ügyfelek számára fenntartott, jelszóval védett weboldalán, ahonnan a PeopleSoft és J.D. Edwards felhasználók tölthetnek le szoftvereket, dokumentációkat. A Customer Connection oldal forgalmi adatainak elemzése után kiderült, hogy több mint 10 ezer olyan letöltés zajlott, amelyet már lejárt vagy a végéhez közeledő támogatási szerződéssel rendelkező ügyfelek hajtottak végre. A szóban forgó ügyfelek mind akkoriban lettek TomorrowNow-ügyfelek.

Az SAP az Oracle szerint négy napon keresztül napi 1800 szoftvert és dokumentációt töltött le - miközben egy átlagos ügyfél havonta összesen 20 letöltést hajt végre a Customer Connection oldalon. Az alaposabb vizsgálat kimutatta, hogy a letöltéseket valójában nem maguk az ügyfelek indították, ugyanis a megadott jelszavakhoz tartozó e-mail címek, nevek és telefonszámok mind hamisak voltak. 2007 nyarán az SAP hivatalosan is elismerte, hogy a TomorrowNow "néhány helytelen letöltést" hajtott végre az Oracle védett weboldalairól. A német szoftveróriás ugyanakkor sietett leszögezni, hogy a letöltésekkel megszerzett anyagok nem kerültek hozzá, azok mindvégig megmaradtak a TomorrowNow rendszerében.

Az SAP számára egyáltalán nem volt jó üzlet a TomorrowNow. A 2005-ben 10 millió dollárért megszerzett céget a botrány miatt a németek 2007 novemberében el akarták adni, de nem jelentkezett érte vevő. 2008 október 31-én az SAP bezárta a TomorrowNow-t, de az Oracle által indított eljárást ez nem befolyásolta, azóta is folyik tovább. "Három éve beismertük, hogy a TomorrowNow hibákat követett el és azonnali lépéseket tettünk [...], két éve pedig teljesen be is zártuk a céget" - mondta Werner Brandt, az SAP pénzügyi vezére. "Az SAP meg fogja téríteni azt a kárt, amelyet a TomorrowNow működésével az Oracle-nek okozott."

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról