Szerző: Bizó Dániel

2010. július 21. 14:42

Bővíti magyarországi gyártását a Philips és a Jabil is

Bővíti magyarországi gyártási tevékenységét a Philips, közölte a Világgazdasággal Benedikt Laux, a holland vállalat régiós vezetője. Ezt követően a Jabil Circuit közölte, hogy 200 diplomás mérnököt keres különféle területekre.

Laux a gazdasági napilapnak adott interjújában fedte fel, hogy vállalata kibővíti a Magyarországon gyártott termékek körét újabb, fejlettebb modellekkel, miután a hazai menedzsmentnek sikerült meggyőznie arról, hogy érdemes további kapacitásokat telepíteni az országba.

Az anyavállalat döntése értelmében a székesfehérvári telephely, amely háztartási elektronikai termékek előállításával foglalkozik, immár 3D LCD televíziószetteket is felvesz a repertoárjába, miután 2005-ben kezdte meg az LCD-tévék összeszerelését. A rendszerváltozást követően létesített fehérvári bázis 1997 óta a Philips európai tevékenységének egy meghatározó gyártási központja, amely alapvetően az audio-vizuális elektronikai termékekre szakosodott, mint a tévék, a már nem gyártott videomagnók, vagy a CD-írók és DVD-eszközök. E mellé kerültek be az olyan háztartási termékek, mint a villanyborotvák és porszívók. 2001-től a telephely regionális disztribúciós központként is működik más Philips üzemek számára is.

Ezzel párhuzamosan bővül a Tamásiban található világítástechnikai gyár, amely alapvetően irodai és beltéri lámpák előállítására koncentrál. Laux közlése szerint magas energiahatékonyságú LED világító testeket is elő fognak állítani, vélhetően elsősorban a magyar piac számára. Erre utal, hogy Laux kiemelte, Lengyelországban és Romániában sokkal kevésbé vetette vissza a krízis az ingatlanpiacot.

A regionális vezető azt is érzékeltette, hogy a helyi menedzsment részéről nagy eredménynek számít a magyarországi bővítés. Mint elmondta, kívülállók számára nem látszik az a küzdelem, amelyet bizonyos egységeknek folytatniuk kell, hogy meggyőzzék az anyavállalatot, érdemes ott tartani a kapacitást, ahol van - Laux ezzel kétségtelenül az állandó árprésre, és az emelkedő magyar költségszintekre utalt, amelyek arra sarkallják a gyártókat, hogy olcsóbb országokba költöztessék a termelést, mint például Románia is.

Még több Blackberry készül itthon

A Philipset követően a Jabil Circuit is bejelentette, hogy bővíti magyarországi gyártását. Az elektronikai bérgyártó tiszaújvárosi üzemébe év eleje óta 3 ezer munkást vett fel, és további ezer felvételét tervezi a nyár végéig, így a létszám elérheti a 7 ezer főt. A cég közlése szerint a nagy növekedést az magyarázza, hogy jelentősen megnövekedett a rendelésállomány, különösen a cég által az európai piacra előállított okostelefonok terén.

A cég hivatalosan nem kommentálja, és nem is kommentálhatja, de tudni lehet, hogy a Jabil a kanadai Research In Motion (RIM), a Blackberryk gyártójával kötött megállapodásnak megfelelően bővíti kapacitásait. A RIM a következő évre értékesítésének erőteljes növekedésével kalkulál, a volumen a jelenleginél több mint 50 százalékkal is nagyobb lehet, köszönhetően a cég közelgő új generációs készülékeinek, így a tiszaújvárosi kapacitások iránti kereslet biztosítottnak tűnik.

A gyártási kapacitás bővítése mellett a Jabil mintegy 200 diplomás szakembert is keres, elsősorban mérnöki háttérrel, ami felveti, hogy a vállalat esetleg erőteljesebb elektronikai tervezési erőforrásokat akar kiépíteni az országban, hogy azt szolgáltatásként értékesíthesse ügyfeleinek. A Jabil által futtatott álláshirdetésekben egyelőre leginkább a gyártási folyamatokhoz kapcsolódó mérnöki pozíciók látszanak, mint például minőségbiztosítási és termelésoptimalizációs feladatok. A Jabilnél meghirdetett mérnöki állások erre tekinthetőek meg.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról