Szerző: Bizó Dániel

2010. július 22. 12:37

A Motorola ipari kémkedéssel vádolja a Huawei-t

A Motorola ipar kémkedés vádjával pert indított a kínai székhelyű Huawei ellen. A vád szerint a távközlési eszközöket gyártó kínai vállalat éveken keresztül, előre eltervezett módon lopott technológiai titkokat.

A Wall Street Journal riportja alapján a Motorola által az Egyesült Államok egy kerületi bíróságán benyújtott vád szerint a Huawei áll annak a szervezett ipari kémkedésnek a hátterében, amellyel kapcsolatosan a vállalat már évek óta perben áll több néhai alkalmazottjával, valamint egy Lemko nevű céggel. A vád nem kevesebbet állít, minthogy egykori, kínai származású alkalmazottai között volt olyan, aki közvetlenül a Huawei felsővezetésének jelentett. A Huawei teljesen alaptalannak nevezte a vádakat.

A Motorola által beadott felperes irat részletesen tárgyalja, a cég szerint korábbi alkalmazottai mikor és milyen módon károsították meg azzal, hogy a Motorola szellemi tulajdonát eljuttatták a kínai riválishoz, és hogyan próbálta meg eltüntetni később a nyomokat. A vád szerint Pan Shaowei, aki 1994-ben került a céghez, és később vezető hálózati mérnök lett, 2001-ben találkozott személyesen a Huawei alapítójával és Ren Zhengfei-jel, és ezt követően rendszeresen tartották a kapcsolatot, és később más Motorola alkalmazottakkal együtt személyesen is találkoztak Kínában a Huawei vezetőivel. Hét évvel ezelőtt, 2003 márciusában,

Pan személyes levelezésén keresztül információkat küldött át a Huaweinek a Motorola CDMA bázisállomásaival kapcsolatban, állítja a vád. Erre a Pan otthoni számítógépének elemzését követően derült fény, amelynek adatait Pan megpróbálta ugyan szoftveresen megsemmisíteni, ennek ellenére sikerült a szakértőknek bizonyítékokat kinyerniük a merevlemezről. A kínai cégnek elküldött bizalmas dokumentáció minden oldalán szerepelt a "Motorola Confidential Property", vagyis a "bizalmas Motorola tulajdon" jelzés, így a Huawei alkalmazottainak is tisztában kellett lennie tettük illegitim voltával, állapítja meg a perirat. A Motorola szerint a Huawei egyes termékeiben megtalálható a Motorola technológiája.

A Motorola 2008 óta pereskedik Pannal, valamint a részben általa gründolt Lemkóval, amely a Motorola székhelyén, az Illinois állambeli Schaumburgban működik, és a Motorola szerint célja nem más volt, minthogy elszívja a Motorola technológiáit, és átadja a Huaweinek. A Lemko sajnálatosnak nevezte a vádakat, amelynek célja szerinte nem más, minthogy tönkretegye a céget és szert tegyen technológiájára. A Motorola állítja, egy másik volt alkalmazottja, Jin Hanjuan, aki 1998 óta szoftvermérnökként dolgozott a vállalatnál, 2004 magasságában elkezdett a Lemkónak is dolgozni, bizalmas információkat adva át, majd 2007 februárjában 30 ezer dollárral és több ezer dokumentummal a birtokában megpróbálta elhagyni az Egyesült Államokat, hogy Pekingbe utazzon - a vámosok állították meg.

A Huawei-t nem először éri vád, hogy ipari titkokat tulajdonított el. A Cisco már évekkel ezelőtt perbe fogta a vállalatot annak routerei miatt, mivel állítása szerint a kínaiak a Cisco szoftverére alapozva dobták piacra saját terméküket. A per végül nem folyt le, mivel a Huawei meghátrált, és visszavonta az inkriminált termékeket a piacról.

A Huawei számára a Motorola pereskedésének időzítése rendkívül kellemetlen, mert terjeszkedni igyekszik az Egyesült Államok hatalmas távközlési berendezéseinek piacán, amely több milliárd dolláros üzletekkel kecsegteti, az események azonban elriaszthatja a jó hírnevüket féltő szolgáltatókat. A Financial Times értesülései szerint a Huawei a Sprint Nextel mobilhálózati fejlesztéseiért szállt legutóbb versenybe, amivel szemben erős kormányzati ellenállás lehet a cég kínai hadsereggel ápolt közeli kapcsolatai miatt. A Huawei alapítója, Ren Zhengfei maga is a kínai katonaság egy volt tisztje.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról