Szerző: Bizó Dániel

2010. július 16. 11:57

Csúsznak az AMD 32 nanométeres processzorai

Erős eladásokat produkált az AMD is a második negyedévben, amire számítani lehetett az Intel által már jelzett kedvező piaci tendenciák alapján. A cég annyi Radeont ad el, amennyit csak gyártatni bír, még idén jön az új generáció de nem minden részlet rózsás: a cég következő generációs x86 processzorai késnek.

A piac húzza az AMD-t is

Összességében pozitív képet festenek az AMD második negyedéves számai, a cég x86 processzoraiból származó bevételei éves szinten 30 százalékkal nőttek, de még a szokásos szezonalitást meghazudtolva az év első három hónapját is felülmúlták 4,5 százalékkal, vagyis az AMD összességében tartotta a lépést az Intellel, amely szintén hasonló mértékben tudta növelni forgalmát - mindkét cég történelme legnagyobb forgalmú második negyedévét könyvelte el. Thomas Seifert pénzügyi vezérigazgató kiemelte, hogy elsősorban a notebook-processzoroknak köszönhető a növekedés.

A növekvő forgalom ellenére a processzorokból származó operatív nyereség több mint 12 százalékkal 128 millió dollárra csökkent az első negyedévhez képest, amit Seifert szerint az első negyedévben elkönyvelt egyszeri, 39 millió dolláros pozitív tétel magyaráz. E nélkül az üzemi mutató közel 20 százalékkal erősödött, pedig AMD újonnan bevezetett processzorainak a nagyobb méreteik miatt drágább az előállításuk - ezt azonban láthatóan ellensúlyozták a növekvő értékesítési volumen olyan kedvező hatásai, mint az alacsonyabb fajlagos amortizációs és értékesítési költségek és a notebookchipek növekvő aránya.

Az AMD a második negyedévben kezdte meg a hatmagos Phenomok, valamint az új hatmagos Opteronok szállításait, miközben már felfutott a két hatmagos chipből felépülő 8-12 magos Opteron 6000 sorozat termelése, amelyek elődeiknél jelentősen magasabb előállítási költséggel rendelkeznek. A szakma által Magny-Cours kódnéven ismert Opteron 6000 sorozat szállításai már tömegesen folytak a második negyedévben, de hatásukat a harmadik negyedévre fejtik ki teljesen, és segítségükkel növelni tudta az átlagos eladási árat az AMD. Dirk Meyer, az AMD elnök-vezérigazgatója szerint az AMD szerverpiaci részesedése mélypontot ért el, és a Magny-Cours jól pozicionált arra, hogy ezen változtatni tudjon.

Hasonló tendencia rajzoldóik ki a Radeonokat fejlesztő és forgalmazó divíziónál is, még ha sokkal erősebb pozícióból is. A tavalyihoz képest több mint 87 százalékkal növelte bevételét részleg, és a hagyományosan álmos szezon ellenére 7,5 százalékkal múlta felül az első negyedévet is, a nyereség ugyanakkor csökkent, amit az árverseny, valamint az 5000-es Radeon generáció magasabb költségei magyaráznak. Meyer a konferenciahíváson állította, lehetett volna ennél jobb is, ha többet tudnak szállítani az értékesítési csatornába, vagyis továbbra is kapacitáskorlátokkal küzd a TSMC a 40 nanométeres eljárásán. Az eladott GPU-k több mint fele már DirectX 11-es, és az év során érkezik a következő generáció, hivatalosan megerősítve ezzel a lábra kelt feltételezéseket - a bejelentés nyár végére, őszre várható.

Adottságaihoz képest az AMD összességében jól szerepelt tehát a második negyedévben, noha a kamatok és a Globalfoundries befektetésén realizált veszteségei hatására a kimutatott nettó eredmény 43 millió dolláros veszteséggé változott. A cég papírjai a hírek hatására 6,3 százalékot ugrottak a tőzsdei zárást követően, majd némileg vesztettek ebből a magasságból. A cég rövidtávú kilátásai is semlegesek, erősödő harmadik negyedévet prognosztizál.

Késik a 32 nanométer, de előbb jön az első Fusion chip

Közel sem alakul minden rózsásan az AMD számára, ami a processzorpiaci kilátásokat illeti. A vállalat a jelek szerint a korábbi ígéreteivel szemben nemhogy csökkenteni nem tudja az Intellel szembeni gyártástechnológiai lépéshátrányát, de még tartani sem tudja az ütemet. Meyer a konferenciahíváson elmondta, hogy a 32 nanométeres csíkszélességű gyártástechnológia kihozatala a vártnál gyengébb ütemben javul, vagyis a selejthányad nem csökken elég gyorsan a próbatermelés alatt - lassabban haladnak a finomhangolással.

Ez azt jelenti, hogy az AMD által a Globalfoundriesbe kiszervezett drezdai gyár nem fogja elérni azt a szintet idén, amely lehetővé tenni a gazdaságos, kifizetődő kereskedelmi tömegtermelést. Meyer arról nem beszélt, hogy az eljárás mely aspektusával vannak gondok, így nem tudni, a defekciók száma magas, vagy a legyártott chipek túl nagy része nem tudja elérni a kívánt működési paramétereket a magas variancia miatt, de igyekezett megnyugtatni az elemzőket, hogy semmi rendkívüliről nincs szó. A probléma valójában talán nem is technológiai gyökerű, Meyer ugyanis az ezt firtató kérdésekkel kapcsolatban elmondta, hogy a Globalfoundrieshoz történő kiszervezéssel kapcsolatban tisztában voltak ezzel a kockázattal, mivel annak egyidejűleg más ügyfeleket is ki kell szolgálnia, miközben új gyártástechnológiára migrálja az AMD-t.

Ez egyértelműen arra utal, hogy az AMD nem fogja tudni az Intel után egy évvel piacra dobni 32 nanométeres termékekeit, az azonban nem látszik, a különbség mekkorára duzzad majd - 45 nanométeren pontosan 12 hónap volt a különbség. Meyer 2011 első felére ígéri az Llano kódnéven ismert, grafikus magot is integráló chipet, amely már az IBM vezetésével kidolgozott 32 nanométeres, immár fémkapus tranzisztorokat használó SOI-eljáráson készül. A gyártástechnológia alapvetően meghatározza a chipek előállítási költségeit, valamint az olyan működési paramétereiket, mint az elérhető órajelek és energiahatékonyság, vagyis azok piaci versenyképességét - minden hónap csúszás dollár tízmilliókba kerülhet elvesztett profitban. Még mindig a processzorok adják az AMD bevételeinek háromnegyedét.

A 32 nanométer csúszását az AMD úgy próbálja ellensúlyozni, hogy erőforrásokat csoportosított át az Ontario kódnéven ismert, szintén grafikus magot integráló processzorának bevezetésére - ezeket a termékeket az AMD APU-nak, vagyis accelerated processing unitnak kategorizálja, és Fusionként marketingeli. Az Ontario ugyanis nem a Globalfoundriesnél készül majd, hanem a TSMC 40 nanométeres eljárásán, erősítette meg Meyer, amelyre alapozva már a negyedik negyedévben megkezdik az Ontario kereskedelmi szállításait, így 2011 elejére már piacon lehetnek az ilyen eszközök. Az Ontario új, alacsony fogyasztásra optimalizált Bobcat mikroarchitektúrával rendelkező x86 processzormagokat, és DirectX 11-es grafikus részt integrál, és elsősorban a notebookokat és olcsó asztali gépeket célozza meg - ez lesz az AMD első fejlesztése, amelyet alapjaitól a mobil felhasználásra terveztek.

Késhet a Bulldozer érkezése is

Szintén kockázatokos az AMD versenyképességének alakulásával kapcsolatban, hogy a cég következő generációs nagyteljesítményű mikroarchitektúráját, a Bulldozert implementáló első, 32 nanométeres chip fejlesztései csak a most lezárt negyedévben fejeződtek be, és csak az elmúlt hetek során indulhatott meg a hosszadalmas és komplex validációs folyamat. A Bulldozer az AMD első alapjaiban új mikroarchitektúrája lesz az 1999-ben megjelent K7 óta, feladata pedig nem kisebb, minthogy behozza az Intel hatalmasra duzzadt fölényét a magonkénti teljesítmény terén.

Mint egy új gyártástechnológiára építő új mikroarchitektúra, a teljes validáció legalább egy évet igénybe vesz majd, az első tesztpéldányokat  még idén megkapják a partnerek, így valamikor jövőre, várhatóan 2011 közepe felé, második felében piacra kerülhetnek a Bulldozer generációs szerver- és asztali chipek - de csak ha minden rendben megy a validáció során. A Bulldozerrel kapcsolatos várakozásokra árnyékot vet, hogy a Sunt bekebelező Oracle, majd a Fujitsu is úgy döntött, kizárólag Intel Xeonra alapozzák jövőbeni szervertermékeiket, miközben az IBM is mélyen hallgat az új Opteronokra épülő termékekkel kapcsolatos terveiről. A Bulldozer minden késlekedésével azt kockáztatja az AMD, hogy további partnereket és ügyfeleket veszít.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról