Szerző: Bizó Dániel

2010. július 7. 12:40

Szoftverfejlesztő cégeket támogat az AMD

Az AMD bejelentette szándékát, hogy olyan szoftverfejlesztői vagy más technológiai cégeket támogatna befektetéssekkel, amelyek ki tudnák aknázni a jövőre piacra kerülő Fusion chipekben rejlő lehetőségeket - azaz kombinálják a processzor és a grafikus mag erejét.

A processzorokat és grafikus magokat egyaránt kihasználó szoftverek természetesen már jelenleg is tömegével léteznek, hiszen a videojátékok és 3D grafikus szoftverek is kiaknázzák mindkettőt. Az AMD azonban kétségtelenül szoftverek egy olyan új generációjának létrehozását kívánja elősegíteni, ahol a grafikus gyökerű áramköröket nem hagyományos értelemben vett grafikus feladatokra, tehát nem 3D-gyorsításra használják fel, hanem olyan számításokat végeztetnek velük, amelyekkel korábban az általános célú processzorok foglalkoztak - ez természetesen lehet vizualizációhoz is kötődő. Ez az úgynevezett hibrid vagy heterogén feldolgozás.

John Taylor, az AMD Fusion marketingjéért felelős igazgató úgy fogalmazta meg a célt, hogy immár készek olyan alkalmazásokat fejlesztő vállalatokba befektetéseket tenni, amelyek a CPU és a GPU együttes, párhuzamos feldolgozási kapacitását kihasználják, hogy a rendszer általános teljesítményt megnöveljék. A szoftverek mellett az AMD olyan hardveres vállalkozásokat is keres, amelyek kibővíthetik a Fusion chipek alkalmazásának területeit, ami beágyazott területeket takarhat leginkább. Az AMD már végzett befektetéseket ezeken a területeken, ugyanakkor nem hajlandó közzétenni, mely cégekről vagy mely iparágakat kiszolgáló megoldásokról van szó. Terveit elsőként az AMD a Computexen jelentette be.

Az ATI felvásárlásával megszerzett GPU-kompetenciára alapozva az AMD kétségtelenül olyan előnyt próbál felépíteni az Intellel szemben, amellyel ellensúlyozza riválisa nyomasztó, és jelenleg tartósnak tűnő fölényét az x86 processzorarchitektúrák és a gyártástechnológia területein. Az Intel bár az AMD-nél előbb dobja piacra grafikus maggal integrált mainstream processzorgenerációját, amely Sandy Brdige kódnéven ismert, az AMD integrált GPU-ja várhatóan nagyobb teljesítményű lesz, valamint az AMD, kezdetben legalábbis, fejlettebb driver és fejlesztői támogatást lesz képes nyújtani a hibrid szoftverek kifejlesztéséhez, a platformfüggetlen OpenCL vagy a Microsoft DirectX Direct Compute API-kon keresztül. A CPU és a GPU szilíciumon történő, valamint későbbi szorosabb architekturális integrációja kedvez a hibrid feldolgozásnak a villámgyors adatmegosztás és kommunikáció révén.

A vállalat reményei szerint így olyan sikeres szoftverek születhetnek, amelyek energiahatékonyabban és gyorsabban futnak a Fusion, mint a gyengébb grafikus architektúrával és drivertámogatottsággal rendelkező Intel chipeken, hiába utóbbiak fejlettebb gyártástechnológiája és x86 architektúrája. Az első Fusion chipek, amelyeket APU-nak, vagyis accelerated processing unitnak kategorizál, jövő év első felében kerülnek piacra, többféle piaci szegmenst célozva, így eltérő teljesítményszintekkel és mikroarchitektúrával. Az AMD Fusion Fund programon keresztül elérhető befektetésekre itt lehet jelentkezni.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról