Szerző: Bizó Dániel

2010. június 25. 13:50

Itt az iPhone 4, az Apple kommunikációs katasztrófája

Hatalmas sikerrel vett rajtot az iPhone 4 tegnap, a pontos eladási számokat egyelőre nem ismerni, ugyanakkor valószínűsíthető, hogy ez volt eddig a világ legnagyobb elektronikai termékpremierje. A megjelenést azonban beárnyékolja, hogy sokan a térerő elvesztésére panaszkodnak, ha kezükbe veszik telefont. Steve Jobs válasza: ne úgy fogd meg, vagy vegyél hozzá tokot.

Jobs: ne tartsd úgy

Ha a felhasználó bizonyos ponton hozzáér a telefonhoz, amikor kezébe veszi, az olyan mértékű csillapítást eredményez a lehető legmagasabb nyereségű vétel érdekében a keretben vezetett antenna számára, hogy a készülék által érzékelt térerő elgyengül, és akár teljesen el is tűnhet. Ez pedig nem jelent mást, minthogy zajosodik, megszakad a beszélgetés, vagy leáll az adatforgalom, és az iPhone egy túlfejlett iPoddá degradálódik. A jelenség teljesen következetesen reprodukálható. Az iPhone 3G és 3GS felhasználói is jelezték, hogy találkoztak már a jelenséggel, amely úgy tűnik, az iPhone 4 esetében vált feltűnővé.

A tesztek által az érintőképernyős okostelefonok közül a legjobbnak tartott iPhone 4 lelkes első vásárlói közül sokan jelezték csalódottságukat az Apple felé. Mivel Steve Jobs azon kevés óriásvállalati elnök-vezérigazgatók közé tartozó hírében áll, aki személyesen foglalkozik akár egyes vevői felvetésekkel is, sőt akár még levelet is ír, ezért páran bátran neki címezték panaszukat. A válasz meg is érkezett Jobstól, köszönés és bocsánatkérés nélkül: "Egyszerűen ne tartsd úgy". Egy másik panaszos még annyi biztatást is kapott Jobstól, hogy "ez nem ügy".

A témával foglalkozó lapok a következő hivatalos válaszban részesültek Jobs vagy Apple más képviselői részéről, így ez tekinthető a cég hivatalos álláspontjának: "Bármilyen mobiltelefon megmarkolása némi csillapodást fog eredményezni az antenna teljesítményében, ahol bizonyos pontok rosszabb [hatással járnak], mint mások, az antenna elhelyezkedésétől függően. Valójában ez minden más vezeték nélküli telefon sajátja. Ha bármikor tapasztalnál ilyet az iPhone 4 kapcsán, ne fogd úgy meg a bal alsó sarkánál, hogy a fémpánton lévő fekete csíkot mindkét oldalon letakarod, vagy egyszerűen használj egyet a sok elérhető tok közül".

Leegyszerűsítve, Jobs és az Apple azt mondja vevőinek, akik közül sokan hosszú sorokat álltak végig, hogy hozzájussanak a cég legújabb okostelefonjához, egyszerűen ne tartsák bal kezükben az iPhone-t úgy, ahogyan eddig megszokták. Talán a szubjektivizmus vádja nélkül meglepőnek lehet nevezni ezt a választ, amely nélkülözi a jelenség problémaként való elismerését, nem beszélve a bocsánatkérésről, esetleges kompenzációról vagy visszahívásról.

Reakció

A válasz egyértelműen gúnyolódó reakciót váltott ki számos népszerű blogon. A világ egyik leglátogatottabb szórakoztatóelektronikai blogja, az Engadget azonnal velős humorral csapott le, és kigyűjtötte azokat a hivatalos Apple marketinganyagokat, képeket vagy videókat, ahol a modellek bal kezükben fognak iPhone telefont, úgy, ahogyan Jobs és az Apple szerint nem szabadna. A témára azonnal létrejött egy blog is, szintén ezt a ziccert használva ki, amely magáról Jobsról mutat olyan felvételt, ahol az antennát láthatóan letakarva, "helytelenül" fogja bal kezében a készüléket.

Egy nap elteltével azonban egyelőre az sem világos, mekkora ellenreakciót vált majd ki a probléma a felhasználók körében. Az Apple részvényei bár gyengültek, tegnap valójában a tőzsdéken általános negatív hangulat uralkodott, néhány kivételtől eltekintve az összes meghatározó IT-vállalat papírjai visszaestek. A kézfej okozta csillapítás jelensége valódi és más készülékeknél is tapasztalható, a kérdés az, hogy az iPhone 4 esetében ez mennyire krónikus.

Egyesek szerint azon a két bizonyos ponton rendkívül érzékeny az érintésre a készülék, egy felhasználó tesztje szerint ha nem is veszti el a térerőt, a fogástól az adatletöltési sebesség drasztikusan leesik. Laikus feltételezések szerint gyakorlatilag "rövidzárlat" keletkezik a két antenna között, és egy leheletvékony lakk szigetelő bevonattal megelőzhető lett volna a probléma. A webet mindenesetre elárasztották a dokumentáló videók, fényképek, és szöveges beszámolók - élen a YouTube-bal.

Mindez különösen bosszantó lehet az Apple számára is, mivel valószínűleg az iPhone 4 új antennaszervezése éppen az elődök térerőproblémáit hivatott orvosolni. Az iSuppli piackutató cég előzetes elemzése szerint a fém vázba két vagy három különálló antenna került, hogy így javuljon a vétel térbeli eloszlása. Konkrét műszaki elemzés még nem készült, de egy dán egyetemi kutatóintézet professzora úgy véleményezte az iPhone 4 antennatervezését, hogy elkerülhetetlen az emberi kéz érintésének negatív hatása.

Gert Frølund, az Aalborg Egyetem Elektronikai Rendszerek tanszékének professzora szerint mivel a körbefutó fémpánt vezeti be a jeleket az antennarendszerbe, amelynek része a nyomtatott áramköri lap is, ezért mindenképpen interferencia lép fel a felhasználó kezével. "Az érintéssel az antenna energiájának nagyobb része válik hővé, és veszik el, ami kevésbé hatékonnyá teszi rádiójelek vételében és adásában" - nyilatkozott a dán ComOn lapnak. Az egyetem kutatásai szerint az emberi érintéssel akár egy antenna nyereségének 90 százaléka is elveszhet, ráadásul a közvetlen bőrkontaktusnál elektronikai zavarok is felléphetnek.

Az antennaproblémák mellett több vevő arra is panaszkodott, hogy a kijelző egyes helyein sárgás színt ölt, ami a jelenlegi magyarázat szerint a gyártási folyamat során a kijelző rétegei közti egy kötőanyag okozta átmeneti jelenség, amelynek néhány napra van szüksége, hogy eltűnjön.

Nem szerencsés szám

Legyen szó valódi használati problémáról vagy csak a felhasználók egy részének hangoskodásáról, az iPhone 4 az Apple számára eddig igazi kommunikációs katasztrófa. Története során gyakorlatilag teljesen egyedülálló módon a vállalat egy alkalmazottja elvesztette a termék prototípusát, amelyhez végül hozzájutott a Gizmodo blog, és alapos bemutatót publikált a hivatalos premier előtt több hónappal - az eredmény több mint 12 millió olvasás.

Ez gyakorlatilag elvette Jobs kenyerét, hogy a készülék bemutatásával meglephesse rajongóit, ezzel a veszteséggel azonban érte be a az Apple, és minden rendelkezésre álló eszközével megtorolta a Gizmodo tettét, még nagyobb öngólokat rúgva magának. Nem csak kitiltotta a rendezvényeiről a lapot, de az anyagot leközlő újságíró-blogger Jason Chen ellen feljelentést tett a rendőrségen, amely már a telefon visszaadását követően házkutatást tartott Chen házában. A rendőrség a hivatalos dokumentumok alapján lefoglalta Chen számítógépeit és minden dokumentumot és adatot, amely számítástechnikai termékek leírásával foglalkozik, beleértve a fotókat, és a személyazonosságok bizonyítását szolgáló bármilyen tárgyat - a cél egyértelműen a Chen által megszerzett, időközben publikált információk elkobzása volt, az Apple üzleti érdekeinek védelmében.

Ezekhez a durva és nagy port kavaró incidensekhez képest eltörpül, de tovább dagasztja az Apple iPhone 4-hez kötődő kommunikációs kudarcait, hogy Jobs az iPhone 4 bejelentésekor nem tudta a publikumnak demonstrálni, mennyivel gyorsabb is az új modell, mert az leszakadt a Wi-Firől - az Apple szerint a nagy interferencia és a hozzáférési pontok túlterheltsége miatt, ezért a felsült bemutatón megjelentektől azt kérték, kapcsolják ki készülékeiket. Június közepén, amikor az iPhone 4 előrendelhetővé vált,  az AT&T online rendszere nem bírta a vevők rohamát, és a gúnyolódás tárgyává tette magát azzal, hogy emiatt papíron kezdte el üzleteiben regisztrálni az igényeket - az Apple ekkor bocsánatot kért.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról