Szerző: Bodnár Ádám

2010. június 25. 13:06

Nem tud lépést tartani az Apple-lel a RIM

Nőtt a Blackberryket gyártó Research In Motion bevétele és nyeresége, de a mutatók nem érték el a várakozásokat, amit elemzők egyöntetűen úgy értékelnek, a vállalat nem tudja tartani a versenyt az Apple-lel.

Több mint 11,2 millió okostelefont értékesített a május 29-én véget ért első pénzügyi negyedévben a Research In Motion, ami új rekord a vállalat történetében. Egy év alatt 43 százalékkal növekedett a készülékeladások volumene, a BlackBerry szolgáltatásra előfizető ügyfelek létszáma pedig 60 százalékkal 46 millióra emelkedett. A kanadai vállalat bevétele éves összehasonlításban 24 százalékkal 4,24 milliárd dollárra emelkedett, ami elmaradt a RIM saját előrejelzéséről, amely 4,25-4,45 milliárd dollár volt. A nettó nyereség 8 százalékkal 768 millió dollárra növekedett. A RIM-papírok árfolyamát a csalódott befektetők több mint 4 százalékkal árazták le a bejelentés után.

A Research In Motion tegnap tette közzé negyedéves eredményeit, amikor az iPhone 4 a boltokba került. Noha a BlackBerryk most még megelőzik az iPhone-t az okostelefon-piacon, de az Apple lényegesen gyorsabban növekedik a RIM-nél és jó esélye van arra, hogy letaszítsa a második helyről a gyártók versenyében. Az idei első naptári negyedévben a RIM 40 százalékkal növelte okostelefon-eladásait éves szinten és 19 százalékos részesedést szerzett, miközben az Apple több mint kétszer annyi iPhone-t adott el mint egy évvel korábban és a piac 15 százalékát kaparintotta meg.

Az iPhone 4 most még csak néhány kiemelt piacon mutatkozik be, de az iOS 4 megjelenése valószínűleg felpörgeti az iPhone 3GS eladásait is. Ez a két termék biztosan hatalmasat dob az Apple okostelefon-piaci részesedésén, a kérdés csak az, hogy mekkorát. 2009 második naptári negyedévében az Apple 5,2 milliónál is több iPhone-t adott el, ha sikerül megismételni első negyedéves teljesítményét (+117%), akkor idén 11,2-11,3 millió telefon értékesítése valószínű, de az iPhone 4 globális rajtja miatt ennél jóval több is lehet.

Persze a RIM is készül újdonságokkal. Jim Balsillie, a vállalat elnök-vezérigazgatója a negyedéves eredmények bejelentésekor elmondta, a vállalat két fontos termékkel rukkol elő hamarosan, amelyek jelentősen meghatározhatják a RIM pénzügyi teljesítményét. Részleteket Balsillie nem említett, de a céghez közeli források szerint az egyik az érintőképernyővel és kicsúsztatható billentyűzettel egyaránt rendelkező BlackBerry 9800 modell lehet, a másik pedig egy iPadhez hasonló tablet.

A vállalati világból érkező RIM a közelmúltban sikeresen fordította át fókuszát a lakossági piacra, az instant e-mail szolgáltatás felhasználóinak többsége már lakossági ügyfél. A RIM számára kritikus fontosságúnak tűnik egy ütőképes érintőképernyős termékportfólió kiépítése. A cég nyár elejére ígéri a BlackBerry OS 6-os verzióját, amely jelentősen átalakított felhasználói felülettel, jobb érintőkijelző-támogatással, gyorsabb böngészővel és a közösségi szolgáltatások (Facebook, Twitter) szoros integrációjával próbál újabb rajongókat szerezni, elsősorban a lakossági piacon.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról