Szerző: Koi Tamás

2010. június 11. 12:32

Másfél millió háztartásba juthat el a T-Home IPTV

Jelentősen nőhet a Magyar Telekom internetprotokollon keresztül biztosított tévészolgáltatásának, vagyis az IPTV-nek a lakossági elérése, miután a szolgáltató a kábeltévés hálózatán is biztosítja a korszerű technológiát.

A Magyar Telekom hálózatfejlesztése a cég sajtóközleménye szerint nem csak Magyarországon, hanem világszinten is abszolúte egyedülálló, eddig ugyanis egyetlen távközlési cég sem indított kábeltévés hálózatán IPTV szolgáltatást. A cég a Cisco Systemsszel és a Microsofttal közösen fejlesztette tovább a rendszerét, melyet eddig csak azokon a területeken lehetett igénybe venni, ahol megfelelő minőségű xDSL-vonal, illetve optikai (FTTH) hálózat állt rendelkezésre.

A T-Home az új szolgáltatás tesztelését 2009 decemberében kezdte el, amelynek eredményeit felhasználva először Budapesten és Délkelet-Magyarországon, majd a későbbiek során az ország további településein is elérhetővé válnak az IPTV tartalmi és kényelmi megoldásai a kábelhálózaton. A szolgáltatás azokon a területeken vehető majd igénybe, ahol a kábelhálózatot már továbbfejlesztették a jelentősen nagyobb sávszélesség-tartalékokkal rendelkező EuroDOCSIS 3.0 technológiának megfelelően. A fejlesztés során a meglevő HFC (Hibrid Fiber Coax) hálózat végére új berendezések kerülnek a szolgáltatóknál és az előfizetőknél. Mindez azonban nem igényel a fizikai hálózatban további beruházásokat, nem jelent a kábeltévé előfizetők számára új előfizetői (pl. optikai kábel) hálózat építését vagy egyéb infrastruktúra-beruházást: csupán a fejállomásnál és az ügyfelek lakóhelyén kerül sor a berendezések fejlesztésére.

A Magyar Telekom 2008-ban kezdte meg a kábelhálózat továbbfejlesztését az elméletileg akár 400 Mbps letöltési sávszélességet biztosító szabványnak megfelelően. Tavaly év végére mintegy 200 ezer háztartás számára tették elérhetővé ezt a technológiát, 2013 végére pedig 730 ezer háztartást tervez elérni a vállalat a továbbfejlesztett infrastruktúrával. Viszonyításképp egy SD-adás hanggal együtt nagyjából 2-3 Mbps letöltési sávszélességet igényel az IPTV-hálózaton, de a HD-s műsorhoz sem kell több 20 Mbps-nél. A cég közleménye szerint mindet összevetve - különböző technológiákkal - ma nagyjából másfél millió háztartás számára érhető el az IPTV szolgáltatás.

A 2006-ban indult IPTV-szolgáltatás több szempontból is egyedülállónak számított a cég portfóliójában. Egyrészt ez a tévészolgáltatás vezette be a T-Home márkát a hazai piacra, másrészt a DSL internetkapcsolatok mellé csomagolt IPTV volt a Magyar Telekom mostani triple-play és double-play konstrukcióinak az egyik előhírnöke. A vállalatnak ma nagyjából 80-90 ezer IPTV ügyfele van, a kábelszolgáltatásokat (analóg, digitális) azonban ennél jóval többen veszik igénybe. A cég xDSL-platformon nagykereskedelmi partnereinek is továbbértékesíti az IPTV-t, kábeles rendszerben ez a nagykereskedelmi modell azonban a hiányos szabályozás miatt aligha jelenik meg a közeli jövőben.

Egyelőre kérdéses, hogy a Magyar Telekom hogyan kezeli majd a két különböző tévés platformot ugyanazon az infrastruktúrán. Az IPTV szolgáltatás ugyanis jóval több kényelmi extrát nyújt, mint a digitális kábeltévé, a cég azonban mindkét szolgáltatást ugyanazon az árszinten és csatornaválasztékkal értékesíti. A nagyobb eléréssel az IPTV emellett házon belül jóval erősebb konkurenciájává válhat a szintén lineáris működésű Sat TV szolgáltatásnak is, mely a Magyar Telekom eddigi legsikeresebb tévés termékének tekinthető. A szatellites szolgáltatásra a megjelenését követő másfél év alatt több mint kétszázezren fizettek elő.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról