Szerző: Koi Tamás

2010. június 8. 12:45

Nem lehet megbuktatni az EU-s roamingrendeletet

Most már biztos, hogy érvényben marad az Európai Unióban működő mobilszolgáltatók roaming-árszabását kötelező érvénnyel szabályzó, 2007-ben hozott rendelet, miután az Európai Bíróság határozatában elutasította négy nagy európai operátor beadványát.

Az Európai Bizottság korábbi telekommunikációs és médiaügyekért felelős biztosa, Viviane Reding nevéhez fűződő roamingrendelet megalkotása és elfogadása során folyamatosan a mobilszolgáltatók kereszttűzében állt. A rendeletben foglaltakat az aránytalan terhekre hivatkozva több operátor is nyíltan bírálta: Nagy-Britanniában a négy nagy szolgáltató, az Orange, az O2, a T-Mobile és a Vodafone tavaly ősszel egységesen támadta meg a Legfelső Bíróságon a helyi jogrendbe átültetett szabályozást.

Az angol testület végül az Európai Bíróságot kérte fel állásfoglalásra annak kapcsán, hogy az európai szabályozás a megfelelő jogi keretek közt jött-e létre, illetve az egész EU-ra kiterjedő hatósági árszabályozás nem sérti-e a tagállamok függetlenségét. A legfelsőbb európai bírói testület végül a napokban született határozatában kimondta, a roamingdíjakat hatósági szinten maximáló rendelet továbbra is jogerős - és mostantól fogva gyakorlatilag támadhatatlan. A bírósági határozat szerint a nemzetközösség törvényhozásának joga van ahhoz, hogy a nemzetállamokra kiterjedően, kötelező jellegű hatósági szabályozást alkosson a mobiltelefonok külföldi használatának költségeit illetően az egységes európai piac érdekeit szem előtt tartva.

Az uniós roaming árát hatósági szinten maximáló rendelet 2007-ben lépett hatályba, hatására a nemzetközösség, illetve a csatlakozó országok (például Izland és Norvégia) lakói számára még abban az évben 49 eurócentre csökkent a hívásindítás, és 24 eurócentre a hívásfogadás díja az Európai Unió összes tagállamában. A rendelet értelmében a tarifák minden évben tovább csökkennek, míg végül 2011-re elérik a 35 és 11 eurócentes szintet.

Az uniós roamingtarifák legutóbb tavaly július elsején csökkentek 43 és 19 eurócentre az eurózónában, Magyarországon azonban a tavalyi áfaemelés és az árfolyamváltozás hatására az uniós roaming percdíja ennek ellenére is nagyjából 20 és 10 százalékkal nőtt. Ezt ellensúlyozza valamelyest, hogy a szolgáltatóknak tavaly júliustól a külföldről kezdeményezett hívások harmincadik másodpercétől és a külföldön fogadott hívások első másodpercétől kezdve másodpercalapú számlázást kell alkalmazniuk.

A roamingdíjak legközelebb ismét július elsejével változnak újra: a hívásindítás nettó percdíja 0,39 euróra, a hívásfogadásé 0,15 euróra változik. Ennek, illetve a tavaly óta bekövetkezett árfolyamváltozásoknak köszönhetően az uniós országokban tartózkodva a hívásfogadás percenkénti legmagasabb bruttó ára az eddigi 66,90 forintról 51,66 forintra, a hívásindítás legmagasabb kiskereskedelmi ára pedig 151,41 forintról 134,32 forintra csökken a három hazai mobilszolgáltatónál.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról