Szerző: Koi Tamás

2010. június 7. 12:12

Kapható a Dell androidos telefon-tablet hibridje

Nyugat-Európában már kapható a Dell Streak. A telefonnak hatalmas, táblaszámítógépnek viszont kicsi készüléket Nagy-Britanniában az O2 mobilszolgáltató forgalmazza saját, ehhez az eszközhöz rendszeresített tarifával.

A korábban Mini 5 néven is futott Streak a Dell idén tavasszal leleplezett, átfogó okostelefon-kínálatának a részét képezi. A világ harmadik legnagyobb számítógépgyártója tavaly év végén saját részleget hozott létre kimondottan mobilkommunikációs megoldások fejlesztésére és értékesítésére, ez a részleg kezdetben három androidos okostelefont, egy windowsos okostelefont, valamint két tabletet tervez piacra dobni.

Az újdonságok közül az 5 hüvelykes érintőkijelzővel ellátott Streak elsőként kerülhetett kereskedelmi forgalomba, nem egészen fél évvel azután, hogy a PC-gyártó létrehozta az új eszközökre specializálódott részleget. A készülék paramétereit tekintve komplex kommunikációs megoldást kínál, ezzel együtt egyfajta hidat képez a táblaszámítógépek és az okostelefonok közt.

\"\"

Az Android operációs rendszert futtató Streak multitouch vezérlésű érintőkijelzőt kapott, emellett a rendszer lelkét egy 1 GHz-es Snapdragon processzor adja. A készülékbe Bluetooth-modult, WLAN-vezérlőt és A-GPS helymeghatározót is építettek, emellett az előlapra és a hátlapra is került kamera (egy 1,3 és egy 5 megapixeles változat). A készülék gyárilag Android 2.1-es operációs rendszerrel érkezik, de a gyártó ígérete szerint frissíthető lesz a 2.2-es verzióra is.

A Streak több színben kerül a boltokba, és kapható belőle 16, valamint 32 GB memóriával ellátott változat is. Az O2-nél akár ingyen is elvihető a 16 GB-os verzió, feltéve, hogy az ügyfél egy havi 13 ezer forintba kerülő tarifacsomagra hűséget vállal, emellett a 32 GB-os példány átszámítva több mint 150 ezer forintba is kerülhet, ha az előfizető csak egy olcsóbb adatcsomagra fizet elő a készülék megvásárlásával.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról