Szerző: Bizó Dániel

2010. június 3. 11:26

A Western Digital lett a legnagyobb merevlemezgyártó

Átvette a HDD-szállítások vezetését a Western Digital, először az iparág történetében, jelentette tegnap az iSuppli, megerősítve ezzel egy másik piackutató korábbi jelentését. A második helyre szoruló Seagate azonban továbbra is a magabiztosan a legnagyobb árbevételt éri el merevlemezek piacán, amit a két cég eltérő stratégiája magyaráz.

Már régóta a levegőben lógó várakozást teljesített be a Western Digital (WD), mikor az első negyedév során több merevlemezt szállított le mint a Seagate. A WD már hosszú ideje negyedévről negyedévre lopta közelebb magát ellenfeléhez, így az esemény nem okozott nagy meglepetést. Az iSuppli becslése szerint az év első három hónapja során a WD 51,1 millió, a Seagate pedig 50,3 millió diszket adott el, ami pontosan megegyezik az Information Network által május közepén jelentett számokkal - ezzel nagy valószínűséggel megállapítható a WD vezetése.

Elemzők és az iparág véleménye szerint a WD meg is fogja őrizni vezetését, sőt tovább is növelheti azt, így emberemlékezet óta 2010 lehet az első olyan év, amikor nem a Seagate uralja a piacot. A WD a piac 31,3, a Seagate pedig 30,9 százalékát uralja, vagyis a két cég együtt az eladott merevlemezek 62,2 százalékát adta a három hónap alatt. A további sorrend az eddigi Hitachi, Toshiba-Fujitsu, Samsung volt, ezzel pedig vége a merevlemezeket gyártó vállalatok sora.

Az iSuppli megjegyzi, hogy mindeközben a Seagate továbbra is a legnagyobb bevételt realizálja a merevlemezekből, 3,1 milliárdos negyedéves forgalma 17,4 százalékkal magasabb a WD bevételeinél. Ezt az magyarázza, hogy a két vállalat piaci jelenléte nem fedi tökéletesen egymást, mivel a Seagate erősebb a szerver és desktop diszkek terén, miközben a Western Digital az olcsó notebook modellekre koncentrál, és az itt elért sikerei magyarázzák, hogy beérte riválisát. Tavaly az öt vállalat mintegy 558 millió merevlemezt adott el az Information Network szerint, így idén a mennyiség 600 millió fölé növekszik.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról