Szerző: Bodnár Ádám

2010. június 2. 12:02

Ezerszám rúgja ki az informatikusokat a HP

Informatikai szolgáltatásokat nyújtó részlegének kilencezer dolgozóját teszi lapátra a HP, amely adatközpontjainak fejlesztésével és automatizálásával szeretné növelni a költséghatékonyságot.

Mintegy 9 ezer dolgozójától fog megválni rövidesen a Hewlett-Packard, amely ezzel egy időben 1 milliárd dollárt költ a szolgáltatási részlegének korszerűsítésére. A cél a vállalat által működtetett adatközpontok modernizálása és automatizálása, a drága munkaerő leváltása technológiai megoldásokkal. A leépítés elsőre hatalmas léptékűnek tűnik, valójában a világszerte 301 ezer embert foglalkoztató cég létszáma csak 3 százalékkal csökken.

A világ legnagyobb informatikai vállalata két hete hozta nyilvánosságra legutóbbi pénzügyi negyedévének eredményeit. A szolgáltatási üzletág csak 2 százalékos forgalombővülést tudott kipréselni magából, ami az árfolyamhatást kiszűrve 3 százalékos csökkenést jelent. Hasonló mutatókról számolt be a világ első számú IT-szolgáltatója, az IBM is, amelynek Global Services divíziója az első negyedévben csak 4 százalékos bevételnövekedést ért el, de az árfolyamhatást is figyelembe véve ez 2 százalékos csökkenést jelent.

A növekedés annak a következménye, hogy az ügyfelek ma már egyre kevésbé részesítik előnyben a hatalmas, hosszú évekre szóló, több százmillió vagy akár milliárd dolláros szolgáltatási szerződéseket és rövidebb távra terveznek, így összességében kisebb értékű megállapodások köttetnek. Ahhoz, hogy a szolgáltatók továbbra is növelni de legalább őrizni tudják nyereségességüket, fokozniuk kell a hatékonyságukat, ami a drága munkaerő olcsóbbra cserélésével jár - az informatika pedig a legolcsóbb \"munkaerő\".

A HP 2008 májusában jelentette be, hogy 13,9 milliárd dollárért felvásárolja az EDS-t, amely a második legnagyobb informatikai szolgáltató az IBM mögött. Az elmúlt két évet a HP az EDS integrációjával töltötte, de ennek a folyamatnak vége, mostantól a növekedésé a főszerep - mondta el Ann Livermore, a HP szolgáltatási részlegének vezetője. A vállalat mintegy 1 milliárd dollárt költ a közeljövőben adatközpontjainak automatizálására annak érdekében, hogy csökkentse saját működési költségeit. A HP a lépéstől évente 500-700 millió dollár megtakarítását reméli.

A HP szolgáltatási üzletága a legutóbbi negyedévben 8,7 milliárd dolláros forgalom mellett 1,38 milliárd dollár üzemi eredményt ért el. Az üzemi eredményhányad egy év alatt 13,8 százalékról 15,9 százalékra emelkedett.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról