Szerző: Dojcsák Dániel

2010. május 28. 08:14

Minden lépésed követheti a Google

Az idei geek trendeket a helyalapú szolgáltatások határozzák meg, s ugyan egyelőre sokan kérdezik, hogy mi haszna van a Foursquare-nek, mégis egyre többen használják. Közben pedig hajlamosak vagyunk megfeledkezni a Google-ról, ahol már jó ideje elérhető a Latitude, ami úttörő szerepet vállalt ezen a téren. Csak talán túl korán érkezett.

A Google Latitude lényege, hogy a felhasználó okostelefonja segítségével megoszthatja aktuális földrajzi pozícióját a Google fiókjában, s ezt opcionálisan közölheti barátaival is. A normál kapcsolati hálón felül épített \"Latitude-barátok\" bármikor megnézhetik egy térképen, hogy éppen hol tartózkodunk, persze az automatikus megosztás bármikor ki-be kapcsolható, illetve akár kézzel is lehet állítani, hogy épp hol vagyunk.

Az éjszakai élet forgatagában élők, a fesztiválokat, nagyobb rendezvényeket látogató, folyamatosan mozgásban lévő emberek szeme csillanhat fel a lehetőségre, s az is teljesen természetes, hogy nagyon sokan a Nagy Testvér figyelő szemeit látják csupán az egész felhajtásban. Mindkét oldal érvei érthetőek, s mivel nem kötelező használni, ezért alapjában véve pozitív tényként érdemes kezelni a lehetőséget.

Embervadászat

A Google Latitude kapcsán tavaly ilyenkor sokat találgattunk, hogy vajon mire lehet majd használni, ki fogja használni és elterjed-e majd. Hazánkban az Index.hu \"Embervadászat\" kísérletét leszámítva nem jellemző, hogy nyomot hagyott volna, s az akkoriban lelkes felhasználók nagy része is kikopott. Esetenként elképzelhető, hogy kisebb csoportokon belül hasznos, ha például utazások, kirándulások vagy az említett nagyobb rendezvények alatt könnyen meg szeretnénk lelni egymást.

A szolgáltatás univerzalitását az akadályozza, hogy az okostelefon-láz ellenére még mindig nagyon kevés ember rendelkezik GPS-képes mobillal, ami a pontos helymeghatározáshoz szükséges. A cellainformáció alapú meghatározás körülbelül 1 kilométeres pontossága pedig épp a lényegét veszi el a szolgáltatásnak. Idén viszont már elképzelhető, hogy elérjük a kritikus tömeget az ilyen szolgáltatások futtatására képes mobilokon, s az egyelőre geekek játékszerének tekinthető Foursquare sikere, az egy hónap alatt 20 millió bejelentkezés is azt bizonyítja, hogy akár van értelme, akár nem, a felhasználók egy része lelkesedik a helyzetének megosztása iránt.

Tumultus a piacon

A Facebook kapcsán többször felmerült az elmúlt hónapban, hogy beszáll a területre, akár egy saját megoldással, akár az említett két startup valamelyikének támogatásával. Igaz, az utolsó információ az, hogy biztosan lesz válaszuk, de egyelőre nem lépnek. A Google viszont újra ébredezni látszik, s a tavalyi korai start utáni csendet követően újra elővette a Latitude szolgáltatást.

Tegnap a cég csendben bemutatta új, kísérleti funkcióit a helyalapú alkalmazásához, amivel a felhasználók gyakorlatilag folyamatosan követhetik saját mozgásukat, s azon túl, hogy akár méterben kifejezve láthatják, hogy mennyit mozogtak egységnyi idő alatt, statisztikákat, trendvonalakat rajzol a rendszer a szokásokból. Kiderül mik a kedvenc helyek, útvonalak, ami akár a Google Maps-ben, akár az Earth-ben vizualizálható is.

A Latitude eddig csak mobilon és az iGoogle-ön keresztül volt elérhető, de mostantól egy saját kezelőpultot kapott a https://www.google.com/latitude/apps címen. A Latitude használatára minden felhasználónak külön kell jelentkezni, automatikusan senkinek sem kapcsol be. A helyzetmegosztási beállításokat a mobilon keresztül lehet kezelni, itt adható meg, hogy kik milyen pontossággal lássák, hol vagyunk. A webes kezelőfelületen egy új opció nyílt meg, amivel a fent említett követés indítható el. A Latitude History bekapcsolásával, ami jelszavas megerősítés után történik meg, érhetőek majd el a fejlettebb funkciók. Indulásként viszont a Google néhány hétig gyűjtögeti az információkat,  csak ez után láthatunk kimutatásokat, hasonlóan ahhoz, ahogy a YouTube InSight működik.

Követ mindenhová

Ha a kellő adatmennyiség rendelkezésre áll, akkor használhatjuk a Latitude Értesítés funkciót is, ami riasztást küld a mobilunkra, ha egy ismerősünkkel, barátunkkal egy környéken tartózkodunk és ez az egybeesés nem illeszkedik a napi rutinunkba. Így a munkatársainkkal való közelségről nem fogunk tudni, hiszen minden nap ugyanott vagyunk, de ha a Szegedi Borfesztiválon egyszerre tűnünk fel valamely ismerősünkkel, akkor értesít a rendszer.

Ezen felül beállítható, hogy a Gtalk státusüzenetünk is az épp aktuális helyzetünkről adjon felvilágosítást automatikusan, a Public Location Badge megoldás pedig egy beágyazható objektumot ad a kezünkbe, amit bármilyen HTML-oldalon elhelyezhetünk, s innentől kezdve az egész világ számára megmutathatjuk hol vagyunk épp. Ez nyilván speciális esetekben hasznos, egyébként nem ajánlott.

Borzolja az idegeket

A megújuló szolgáltatás ismét egy félelmetes eszköznek tűnik, amivel a Google-t érő profilozási kritika tovább erősödik, viszont a Buzz-zal ellentétben itt kényesen figyeltek rá, hogy a privát szféra védelme korrekt és kielégítő legyen. A fent felsorolt funkciók eléréséhez többszörös jelszavas megerősítés szükséges, akkor is, ha épp be vagyunk lépve Google-fiókunkba, a webes Latitude Dashboard felületen pedig részletesen ki van fejtve minden funkció, s ki vannak emelve azok veszélyei is. A beállítások között mindig lehetőség van arra, hogy ne az elérhető legpontosabb helyzetünk legyen közvetítve, hanem csak városszintű. Emellett a szolgáltatás bármely része bármikor szabadon kikapcsolható, a tárolt adatok pedig törölhetőek.

A Location History és a többi új funkció egyébként mindenki számára elérhető, akinek a telefonja képes a háttérben küldözgetni az adatokat a Google Maps kliensből, tehát minden Android, Blackberry, Symbian S60 és Windows Mobile operációs rendszert futtató készülék használó, amelyen egyébként is működik a Google Maps és a Latitude. Az iPhone platformon ugyan szintén elérhető a Google Maps és a Latitude is, de a multitask hiánya miatt a háttérműködés nem megoldható. A szolgáltatást a HWSW is kipróbálja, a tapasztalatokról hamarosan egy részletesebb cikkben számolunk be.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról