Szerző: Bodnár Ádám

2010. május 27. 15:06

Letölthető a MeeGo 1.0

Elkészült és letölthető az Intel és a Nokia által közösen fejlesztett mobil Linux, a MeeGo 1.0 verziója, egyelőre notebookok számára. A Maemo és a Moblin házasításából született projektet még márciusban jelentették be a cégek.

Az új platform alapja a Moblin, amely többféle processzorarchitektúrát támogat, így a MeeGo akár x86-os (Intel Atom) vagy ARM-alapú készülékeken is futtatható. A platform ugyanakkor megtartja a Maemo-féle felhasználói interfész (UI) keretrendszert, illetve a Qt-támogatást. Ennek köszönhetően egy olyan rendszer jön létre, amelyre továbbra is lehet Qt segítségével alkalmazásokat fejleszteni, vagyis a fejlesztőknek nem kell az alapokról kezdeni az ismerkedést a platformmal. A Maemóra és Moblinra megírt alkalmazások is futnak majd a MeeGo-n.

A fejlesztők ígérete szerint a jövőben félévente érkeznek majd az újabb verziók, a MeeGo 1.1 idén októberre várható. Ennek legfontosabb újdonsága az érintőképernyők támogatása lesz, amivel a MeeGo bekerülhet olyan eszközökbe is mint a tabletek, MID-ek vagy akár autós fedélzeti információs rendszerek.

\"\"

A MeeGo 1.0 két változatban érhető el. A Netbook User Experience egy kimondottan netbookokra szánt operációs rendszer és szoftverkörnyezet, ennek megfelelően a felhasználói felületét is úgy alakították ki, hogy jól mutasson a készülékek kijelzőjén. A Netbook User Experience alapértelmezett böngészője a Google Chrome, de ha valaki ragaszkodik a teljesen nyílt forrású megoldásokhoz, megtalálja a csomagban a Chromiumot is. Ezzel párhuzamosan megjelent a MeeGo API, amelynek része a Qt 4.6, a MeeGo SDK és számos egyéb fejlesztői segédeszköz. A MeeGo SDK egyelőre kimondottan a netbookokra koncentrál, de a fejlesztők ígérete szerint júniusban elérhető lesz a következő verzió, amellyel már érintőképernyős eszközökre is lehet fejleszteni.

A MeeGo most kiadott másik verziója a Core Software Platform, amely Nokia N900 készülékeken futtatható. Ez a verzió valóban csak a legszükségesebb komponenseket tartalmazza és valójában a végfelhasználók által nem is használható semmire, inkább szoftverfejleszőknek szánják, hogy elkezdhessék a munkát a saját alkalmazásaikon. Az ígéretek szerint egyébként hamarosan várható a Meego Handset User Experience, amely mobil eszközökre telepíthető változat, ennek a böngészője a Mozilla-féle Fennec lesz majd.

További információ a MeeGo 1.0-ról a projekt honlapján érhető el és innen tölthetők le a különféle változatok is.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról