Szerző: Koi Tamás

2010. május 3. 16:11

A djuice-t koppintja a Vodafone

Mától új, kifejezetten fiataloknak szóló tarifákkal állt elő a Vodafone Magyarország. Az új tarifacsomagok közt hazánkban eddig egyedülálló konstrukciók is találhatók.

Új havidíjas konstrukciókkal, és feltöltőkártyás kedvezményekkel jelentkezett ma a Vodafone Magyarország, mely múlt pénteken jelentette be, hogy a fiatalokat megcélzó kampánya mellett a legnagyobb könnyűzenei fesztiválnak, a Szigetnek is az egyik főszponzorává válik. A cég új tarifái egyértelműen a Pannon djuice közönségét veszik célba, még a korhatár is egyezik: ezt a négy tarifacsomagot is legfeljebb 26 éves korig vásárolhatják meg az ügyfelek.

A Vodafone Tweet és a Vodafone Talk csomag érdekessége, hogy a magyar piacon egyedülálló módon olyan internetelérést tartalmaz, mely korlátlanul használható a két legnépszerűbb közösségi szolgáltatás, a Twitter és a Facebook eléréséhez, emellett a Neptun és ETR (Egységes Tanulmányi Rendszer) adminisztrációs felületeket is külön díj felszámítása nélkül lehet elérni velük. A Tweet csomag 2500 forintos havidíjért 20 forintos percdíjat és SMS-díjat kínál minden belföldi hívásirányba minden időben, a Talk 1000 és 200 percnyi beszélgetést tartalmaz hálózaton belül és kívül havi 5000 forintért, ezen felül a percdíj 18 forint, akárcsak egy SMS ára.

A két fenti díjcsomag kérhető 50 és 500 megabájtos mobilinternet-opciókkal is (előbbit Bachelornak, utóbbit Masternek hívják), illetve egybecsomagolva (Vodafone Tweet Surf és Vodafone Talk Surf) is. Az internetcsomagokban foglalt korlátot átlépve nincs túlszámlázási díj, a Vodafone azonban lényegesen lelassítja az elérést.

Ha az ügyfél csak a Tweet és Talk csomagokra fizet elő, akkor a közösségi oldalakról elnavigálva (vagyis bármilyen külső linket lekattintva) a Vodafone Internet Start csomag alapján számláz neki a szolgáltató - ennek tarifája 12 forint 10 kilobájtonként. A két közösségi szolgáltatás elérésének további buktatója lehet, hogy a mobiltelefonok erre létrehozott gyári kliensprogramján keresztül nem, csak a böngészőt használva ingyenes a forgalom.

A Vodafone Tweet tarifacsomag egyébként gyakorlatilag egy az egyben a djuice \"Számlás 20\" tarifáját másolja - ennél a tarifánál is 2500 forint a havidíj, a perc- és SMS-díj pedig 20 forint. Mindkét tarifacsomagnál száz százalékban lebeszélhető a havidíj.

Az új díjcsomagok akciós jelleggel, június 13-ig érhetők el. A részvételi feltételek megtalálhatók a Vodafone weboldalán. A havidíjas tarifák mellett a cég mától feltöltőkártyás kedvezményeket is kínál ügyfeleinek. Az akció részeként a Vodafone a feltöltés összegétől függően különböző jutalmakat (ajándék SMS, percek) ír jóvá az ügyfélnek.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról