Szerző: Dojcsák Dániel

2010. április 30. 14:40

Az LCP csődje után is virágzik az IconX

Az első igazán magyarnak számító PNA-márka bevezetése után egy évvel 6,5 százalékos részesedést ért el a hazai piacon. A magyar vásárlók jól reagáltak, de a siker csak részleges volt, mert eközben a disztribútorként és az IconX esetében gyártóként is szereplő LCP működésképtelenné vált.

A dolgozók egy része viszont egy másik cégben éledt újra, ami ráadásul látott fantáziát az IconX továbbvitelében is. A dán Milcom Nordic nemzetközi cégcsoport korábban nem volt jelen a hazai disztribúciós piacon, de az LCP halála után a 40 fős társaságból nyolcan új utakat keresve lelték meg a vállalatot. A Milcom 2009 augusztusában hozta létre magyarországi leányvállalatát, a Milcom Hungary-t, ami termékportfólióját tekintve közel megegyezik a mondhatni előd céggel. A fő csapásirány a navigáció, telekommunikáció, illetve a szórakoztató elektronikai kiegészítők.

Erős navigációs front

A tegnapi budapesti hivatalos bemutatkozón a teljes palettán belül leginkább a navigáció érdemel nagyobb figyelmet. Elsőként a TomTom márkát érdemes kiemelni, ami ugyan rendelkezik más viszonteladókkal is, de a jövőben a Milcomon keresztül is beszerezhetőek a termékek. A holland cég modelljei ráadásul a közeljövőben egyre érdekesebbek lesznek itthon is, mert az IQRoutes adatbázis alapú útvonaltervezés mellett elindul a valósidejű Traffic szolgáltatás is, ami (vélhetően Magyarországon is a Vodafone partnerségével) a mobiltelefonos, illetve a navigációkban használt SIM-kártyák mozgása alapján méri fel egyes útvonalak forgalmát. A TMC korlátozott forrásaival szemben itt teljesen pontos kép alakulhat ki arról, hogy éppen melyik útszakaszon hogyan lehet haladni.

A másik pillér a navigációban a Becker márka, ami szintén évek óta elérhető itthon is, de a 2010-es modellek egyelőre egyedüliként hordozzák magukban a Nav N Go iGO legújabb és legprofibb változatát, a Primót. A Becker készülékek egyikéről, illetve az iGO Primóról hamarosan kimerítő teszt olvasható majd a HWSW-n.

Az IconX nem magyar márka többé

A harmadik láb az IconX. A márka ugyan nem magyar többé, ugyanis a jogokat megvásárolta a Milcom, de legalább tovább élhet, s a már IconX-tulajdonosoknak sem kell rettegnie attól, hogy eltűnik a támogatás. A régi és az új verziók között azonban a néven kívül nem sok egyezést találunk. Információink szerint a gyártót is lecserélte az új tulajdonos, ami az új A420 Flat modell kipróbálása alapján jó ötlet volt, sokkal jobban összerakott konstrukciónak tűnik ez, mint a tavalyi modellek. Szoftver terén akár NDrive, akár iGO, akár a TopMap által kiadott csak Magyarország navigációból is lehet választani.

A dán tulajdonos úgy tűnik, lát akkora fantáziát a márkában, hogy a jövőben nem csak Magyarországon, hanem az észak-európai és más régiókban is forgalmazni fogja az IconX termékeket. Ez egyrészt a hazai új csapat presztízsét növelheti, bár Magyarországhoz az IconX-nek már tényleg semmi köze, illetve a Nav N Go számára is egy növekedési lehetőség. A HWSW által már kipróbált A420 PNA mellett egyébként idén még egy IconX-termék jelenik meg, az E255 kódnevű radar- és lézerdetektor.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról