Szerző: Dojcsák Dániel

2010. április 22. 11:58

Érkezik a Windows Live 4

A Microsoft tegnap délután hivatalosan is bejelentette, hogy hamarosan érkezik a Windows Live új verziója, a Wave 4. A belső teszteken már túl vannak, s nemsokára néhány külső szerencsés is kipróbálhatja az ütősnek ígért új webes eszköztárat.

Amennyiben a tesztek sikeresek lesznek, néhány hónapon belül Windows, Mac és mobil környezetben is elérhető lesz a Microsoft webes kommunikációs platformjának új verziója. Egyelőre nem sokat tudni a részletekről, s az első teszteket még bizonyára apróbb finomítások követik majd, de előfordulhat, hogy a jó ideje megrekedt Live platform új életre kel. A fókuszban természetesen a Messenger, a Hotmail és a Windows Live Essentials van. Ez utóbbival a Microsoft nem mást ígér, mint az offline \"Windows élmény\" kiteljesedését a mindennapi használatban.

Keresztül mindenen

A Messenger felújításánál az első gondolat az volt, hogy míg régebben a felhasználók általában egy kommunikációs eszközt használtak, s ezt főleg PC-n, addig mostanság már a felhasználók több csatornát és több eszközt vesznek igénybe. Igaz, hogy az elsődleges felület továbbra is az asztali PC vagy a notebook, de egyre gyakrabban viszik magukkal a felhasználók a mobiljukra a chat aktivitásukat. A Messengernek pedig jó alapja van arra, hogy egy fejlesztéssel megerősödjön  mobil környezetben is, hiszen 320 millió felhasználója 10 milliárd üzenetet küld naponta.

Azt viszont a Microsoft is érzékelte, hogy a régivágású felhasználás helyett ma már egyre többször online közösségi felületeken keresztül kommunikálnak az emberek, például Facebookon, Twitteren. Az ígéret szerint az új Live Messenger képes lesz hidat verni ezek közé a felületek közé, s egyszerűbbé teszi a felhasználók életét, amikor a barátaikkal szeretnének kapcsolatban maradni. Az interoperabilitás mellett a másik ígéret a privát szféra feletti nagyobb kontrollt helyezi kilátásba, s a hivatalos blogbejegyzés szerint ugyanúgy lesz eszköz arra, hogy a saját adatok sajátok maradjanak, mint arra, hogy a megosztandó dolgok a leghatékonyabban kerüljenek ki.

Vérfrissítés a levelezésnek is

A Hotmail szintén új felületet kap, reagálva arra, hogy sok egyéb más mellett a levelezési szokások is megváltoztak az elmúlt években. A Microsoft leírása szerint régen az alapfelfogás szerint e-mailt csak valós emberektől kaphattunk, olyanoktól, akik ismerték az e-mail címünket, s többnyire szöveget küldtek. Ma már gyakrabban kerül sor arra, hogy egyes szolgáltatásokkal, alkalmazásokkal kapcsolatos értesítések, dokumentumok, képek, fájlok megosztása történik e-mailben, aminek kezelésére a régi rendszerek teljességgel alkalmatlanok.

Így a Hotmail fejlesztései is leginkább ezen tengelyen haladnak. A Microsoft saját bevallása szerint a cél, hogy a 350 millió aktív felhasználónak időt spóroljanak meg, s hatékonyabbá tegyék számukra az e-mail használatát. Várhatóan el lesznek különítve azok az üzenetek, melyeket ismerőseinktől, igazi emberektől kaptunk, s egészen máshová kerülnek a gépi értesítések. Egyszerűbbé válik továbbá a megosztás levelezésen keresztül, legyen szó bármilyen fájlról, igaz ennek részleteiről egyelőre nem beszélt a Microsoft.

Majd kiderül

Csakúgy, mint a Windows Live Essentials fejlesztéseiről sem. A trendeket figyelve bizonyára itt is komolyabb közösségi hálózati integráció várható, átláthatóbb fotó- és médiakezelés. A valós részletekről a Microsoft a következő napokban hetekben számol majd be, illetve az első bétatesztelési fázisban a HWSW is részt vesz, amiről hamarosan megosztjuk tapasztalatainkat.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról