Szerző: Dojcsák Dániel

2010. március 31. 16:56

A Google imádja a Flash-t

Míg az Apple mindent megtesz azért, hogy kívül tartsa a zárt tartalomszolgáltatására veszélyes Adobe Flasht, a HTML5 mellett is elkötelezett Google olyannyira támogatja, hogy integrálja a Chrome böngészőjébe.

Amíg az Apple tiltja, addig a Google támogatja a Flash-t, sőt olyannyira elkötelezett a felhasználók kényelmes médiafogyasztása és a plugin biztonsága, megbízhatósága mellett, hogy nem hagyja, hogy a felhasználók maguk bajlódjanak az Adobe Flash kiegészítő telepítésével és frissítésével. A jövőben minden Chrome-változat kicsit kövérebben, a Flash-sel együtt töltődik majd le, s automatikusan frissül, a felhasználó tudta nélkül. Így elkerülhető, hogy a régebbi változatokban még benne lévő, de már kijavított hibák, sebezhetőségek kellemetlenségeket okozzanak.

Stabilabb futás

Az automatikus frissítésen túl a Google a Chrome sandbox-ba is helyezi a plug-int, ahol biztonságosabban futhat, s kisebb az esélye, hogy a multimédia platform miatt teljesítmény problémák vagy fagyások lépjenek fel. Ennek az összeborulásnak egyébként már korábban voltak előjelei, hiszen a webes vállalat már tavaly határozottan kijelentette, hogy az Adobe az egyik kiemelt partner a Chrome OS fejlesztésében. Azóta tudni, hogy a böngészőben, illetve az arra épülő operációs rendszerben komoly szerepe lesz az Adobe platformjának.

Az elkötelezettség egyben azt is jelenti, hogy a Google nem látja olyan feketén-fehéren a régi multimédiás felület, illetve a mostanság bimbózó HTML5 viszonyát. Ugyan a HTML, a CSS és a JavaScript fejlődése fenyegetést jelent a Flash-re, de emiatt nem szabad megfeledkezni a töménytelen mennyiségű Flash tartalomról, ami már létezik a weben, illetve arról sem, hogy az Adobe sem akadályozza a fejlődést, hanem ő maga is igyekszik alkalmazkodni a következő generációs webes szabványokhoz.

Izmos böngészők

Szintén a napokban jelentette be a Google, hogy a tavaly bejelentett, platformfüggetlen NPAPI projekt támogatására megnyerte az Adobe mellett a Firefox fejlesztő Mozillát is. Az igyekezet hátterében valószínűleg az áll, hogy a Google szeretné, ha a Native Client technológiája képes lenne használni a Flash és egyéb más plug-ineket. A Native Client egy programozási kezdeményezés, amivel a webes alkalmazások hardveres gyorsításhoz juthatnak. A Google természetesen beépíti ezt mind a böngészőjébe, mind az új operációs rendszerbe, amivel már valóban az asztali szoftverek teljesítménye költözhet a böngészőbe, ráadásul úgy, hogy nem kell kompromisszumokat kötni a fejlesztőknek a megszokott interfész (Flash) és a gyorsaság között.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról