Szerző: Koi Tamás

2010. március 23. 12:48

Leállt a Firefox fejlesztése Windows Mobile platformon

Könnyen elképzelhető, hogy a jövőben kizárólag Android és Maemo platformokon lesz elérhető a Firefox mobiltelefonokra optimalizált változata.

A mobil Firefoxot fejlesztő team egyik tagjának a blogján olvasható információk szerint a Mozilla nemrég leállította a jelenlegi és a jövőbeni Windows Mobile platformokra készülő böngésző fejlesztését, dacára annak, hogy a program készítésébe hosszú hónapok munkáját ölték. Az alapítványnál állítólag azért fagyasztották be a fejlesztést, mivel a Microsoft nem tette közzé a natív alkalmazásfejlesztési kitet a készülő, Windows CE 6.0-alapú Windows Phone 7 Series rendszerre.

A blogot jegyző mobil fejlesztői csoportvezető, Stuart Palmenter szerint a fejlesztői közösség és a Mozilla belsős csapata kiváló munkát végzett a mobil Firefox (kódnevén Fennec) Windows Mobile-ra írt változatának készítése során, ez a munka azonban nem veszett kárba, hiszen a tudásbázist és a kódot más platformokra (elsősorban az Androidra és a Maemóra) történő fejlesztések során is fel fogják majd használni. Palmenter hozzátette, a jelenlegi tesztverziók terjesztését hamarosan beszüntetik, illetve lekapcsolják a hibák jelzésére létrehozott visszacsatoló-rendszert is.

A fejlesztői team vezetője ezzel együtt nem zárta ki, hogy a mobil Firefox fejlesztése tovább folytatódhat majd Windows Mobile platformon is, ez azonban - mint blogjában írja - elsősorban a Microsoft döntésén múlik.

A Microsoft a múlt héten rendezett MIX konferencián tette közzé a fejlesztők által az új mobilos platform esetében használható eszközöket. A bejelentések alapján a Windows Phone 7 Seriesre dolgozó programozók lényegében ugyanazokat az eszközöket és technológiákat használhatják, amelyekkel Microsoft más platformjaira és a webre készíthettek programokat. A programnyelvek közül egyelőre a C# támogatott csupán, bár a Microsoft nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a jövőben Visual Basicben vagy akár C nyelven is lehessen Windows Phone 7 Seriesre fejleszteni.

A Microsoft emellett az operációs rendszerbe a Silverlight 3.0 kiterjesztett változatát építette, amely támogat olyan, a mobiltelefonokra jellemző eszközöket mint például a gyorsulásmérő.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról