Szerző: Koi Tamás

2010. március 22. 11:23

Korai volt az öröm a mobilszolgáltatók számára

Februárban ismét csökkent a forgalmazásban részt vevő mobilelőfizetések száma a magyar szolgáltatóknál, ugyanakkor a teljes ügyfélszám nőtt - ebből azonban nem feltétlenül lesz pénzük a mobilszolgáltatóknak.

A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) januári statisztikái alapján korainak tűnhet az a januári, optimista jóslat, mely szerint megállt a magyar mobil hangpiacon az ügyfélszám-lemorzsolódás. A hivatal februári statisztikái szerint a januári 19 ezres növekedést követően február végére 28 ezerrel, 10 millió 922 ezerre csökkent a forgalmazásban ténylegesen résztvevő (vagyis az elmúlt három hónapban hívást fogadó, vagy kezdeményező, illetve SMS-t küldő) ügyfelek száma.

A teljes ügyfélszámot tekintve ugyanakkor 48 ezres növekedést produkáltak a szolgáltatók, így az aktív SIM-ek száma 11 millió 883 ezerre emelkedett. Ez ugyanakkor csalóka statisztika, hiszen ebbe a körbe - dacára a kategória nevének - azok az előfizetések is beletartoznak, melyekkel hónapok óta semmilyen forgalmat nem bonyolítottak. Az NHH statisztikái alapján így februárban a 100 főre jutó hívásfogadásra alkalmas kártyák száma 118,2-ről 118,7-re emelkedett - ez a mutató 2008 decemberében érte el az eddigi csúcsot, akkor 100 főre 121,83 darab hívásfogadásra alkalmas SIM-kártya jutott, majd ez az érték tavaly november végére 116,7-re csökkent. 2009 végén 100 főre 117,7 hívásfogadásra alkalmas SIM-kártya jutott Magyarországon.

A piac 2009-es szűkülésének hatására a teljes ügyfélszám február végén 299 ezerrel elmaradt a 12 hónappal korábbi szinttől, de a forgalmazásban résztvevő előfizetések száma alig 4 ezerrel volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban. A forgalmazásban résztvevő 10 millió 922 ezer kártya alapján februárban egyedül a Vodafone tudta bővíteni ügyfélbázisát, nagyjából kilencezer új előfizetéssel, míg a Pannon nagyjából 17 ezer, a T-Mobile pedig körülbelül 20 ezer ügyfelet veszített január óta.

Ez azt jelenti, hogy a magyar mobil hangpiacon a Vodafone 22,61 százalékról 22,75 százalékra növelte piaci részesedését, míg a Pannon részesedése 33,04 százalékról 32,96 százalékra, a T-Mobile részesedése pedig 44,36 százalékról 44,29 százalékra csökkent - derül ki az NHH gyorsjelentéséből.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról