Szerző: Koi Tamás

2010. március 5. 10:14

Sony: jöhet a PlayStation-telefon

Offenzív stratégiára vált egyik legnagyobb piaci riválisával, az Apple-lel szemben a Sony. A japán szórakoztatóelektronikai gyártó Walkman termékeivel egykor uralta a hordozható médialejátszók piacát, mostanra azonban már a megmaradt fellegvárak is ostrom alatt állnak.

A  hordozható médialejátszók piacán a cég legnagyobb ellenfelévé az Apple vált, miután az iPod márkanevű zenelejátszókkal és a hozzájuk tartozó iTunes áruházzal sikerül komoly tömegeket elérnie. A riválisok - köztük a Sony - eközben elsősorban az utóbbi fronton, vagyis a versenyképes tartalomterjesztési modell kialakítását illetően ocsúdtak fel későn, ezzel tálcán kínálva a lehetőséget Steve Jobs cégének.

Kiszivárgott információk szerint a Sony eltökélt szándéka, hogy visszaszerezze domináns pozícióját a hordozható médialejátszók piacán, az ehhez szükséges új stratégia részeként pedig megújult tartalomterjesztési rendszert, valamint egy azt kihasználó, új termékcsaládot is bemutat majd az idei év során. Az újdonságokról egyelőre kevés konkrétumot tudni, mindenesetre a Wall Street Journal értesülései szerint egy új, videojátékok online letöltésére is képes mobiltelefon és egy multifunkciós, vélhetően nagyobb formátumú hordozható eszköz is megjelenik majd a cég kínálatában.

\"\"
Sir Howard Stringer, a Sony első embere: komoly tervei vannak

A tartalomterjesztési rendszer, mely egyelőre a Sony Online Service munkanévre hallgat, várhatóan már a jövő hónapban elindul az Egyesült Államokban, választékában számos olyan tartalommal - zenékkel, videókkal -, melyek az Apple iTunes áruházában is megtalálhatóak. A választékba a hagyományos médiatartalmak mellett várhatóan videojátékok is kerülnek majd. A Sony ez utóbbi területen komoly exkluzív felhozatallal rendelkezik - a régi klasszikus PlayStation játékok (például a Metal Gear Solid, vagy a Gran Turismo széria korai részei) átportolásával világszerte több millió rajongót nyernének meg az új platformoknak.

Azt egyelőre nem tudni, hogy ez a rendszer a Sony videojátékaihoz fejlesztett PlayStation Networkbe integrálva, vagy azzal szimbiózisban működik-e majd. Sir Howard Stringer, a Sony elnöke a múlt hónapban a barcelonai Mobile World Congress alkalmával mindenesetre úgy nyilatkozott, hogy több olyan telefonja is lesz a Sony Ericssonnak, mely online éri majd el a PlayStation Network áruházat.

Az új termékekre és az új tartalomterjesztési modellre égető szüksége van a Sonynak, mely nem csak a hordozható médialejátszók piacán szorult vissza az utóbbi években: a cég egyre kevesebb PlayStation Portable kézi konzolt ad el (az idei szállítási előrejelzést nemrég csökkentették egyharmadával), többek közt a PSP-nél adott esetben sokkal fejlettebb hardverrel ellátott okostelefonok térnyerése miatt. Az Apple új terméke, az iPad emellett szintén veszélyt jelent a Sony számára, mely az elektronikus könyvolvasók piacán a második legnagyobb szereplő az Amazon után.

Az új, a PSP mellé érkező, netán azt kiváltó okostelefont, vagy okostelefonokat a pletykák szerint a Sony Ericsson fejleszti - utóbbinak szintén nagy szüksége van rá, hogy ütőképes termékekkel szálljon harcba a mobilpiacon, ahol az elmúlt években fokozatosan teret vesztett.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról