Szerző: Koi Tamás

2010. március 1. 12:46

Jelentősen csökkenhet az e-könyvolvasók ára

A kereslet dinamikus növekedése, és az új, hatékonyabb technológiák bevezetésének köszönhetően idén év végére várhatóan sokkal olcsóbban lehet majd elektronikus könyvolvasóhoz jutni, mint tavaly.

A Freescale Semiconductor bejelentette, hogy elkészültek azoknak a kifejezetten e-könyvolvasókba szánt processzoroknak az első mintapéldányai, melyek az új generációs eszközökbe kerülhetnek majd akár már az idei év végétől. Az új chipek gyorsabbak lesznek a jelenlegi változatnál, ennek ellenére mégis olcsóbban tudja majd őket szállítani a Freescale.

A Motorolából kivált vállalatnál úgy jósolják, hogy az elektronikus könyvolvasók piaca idén a duplájára nőhet, vagyis elérheti a nyolcmilliós darabszámot az értékesítési volumen. A cég álláspontja szerint az új vezérlő megjelenése tevékenyen hozzá fog ehhez járulni, hiszen a kifejezetten e-könyvolvasókra optimalizált alkatrész (a jelenlegi chipeket eredetileg nem e-bookokhoz tervezték) legalább 30 dollárral kevesebb fog kerülni, mint a jelenlegi vezérlőchip, ezáltal az olcsóbb könyvolvasók ára 150 dollár alá süllyedhet.

\"\"
Amazon Kindle DX: ma még drága

Az új hardver fejlesztése csakugyan jelentős hatást gyakorolhat majd a piacra, tekintve, hogy az elektronikus könyvolvasók 90 százalékában a Freeescale chipje található. A cég partnere többek közt az Amazon és a Sony, a piac két legnagyobb szereplője. A két vállalat legolcsóbb e-bookja a tengerentúlon 259, illetve 199 dollárba kerül.

A Freescale új chipje tartalmazza majd az E-Ink kijelzőt vezérlő áramkört is (ezt a a feladatot jelenlegi könyvolvasókban külön chip végzi), ennek köszönhetően a teljes rendszer működése felgyorsulhat majd. A cég számításai szerint ez azt fogja jelenteni, hogy a mostani, átlagosan két másodperces lapozási művelet csupán fél másodpercet vesz majd igénybe.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról