Szerző: Koi Tamás

2010. február 26. 11:11

Hétfőtől vége a roamingos számlasokknak

Március 1-től nem kell attól tartaniuk a magyarországi mobilszolgáltatók ügyfeleinek, hogy az Európai Unió tagországaiban járva kirívóan nagy összeg kerül a telefonszámlájukra abban az esetben, ha néhányszor mobiltelefonjukról kénytelenek internetezni.

Az Európai Unió tavaly nyáron hozott roamingrendelete értelmében a nemzetközösség határain belül működő mobilszolgáltatóknak március elsejétől kötelezően be kell vezetniük roamingkonstrukciójukba az úgynevezett számlázási limit szolgáltatást. A limit célja, hogy a barangolás esetén a legnagyobb költséggel járó adatforgalom számlatételeit kordában tartsa, illetve részletesen tájékoztassa az ügyfelet az adatroaming költségeiről.

Plafonba ütköznek

Az uniós roamingrendelet szerint az operátoroknak március 1-től nettó 50 euróban, vagy ennek értékben megfelelő adatforgalmi keretben kell meghatározniuk a felhasználó által opcionálisan beállítható adatroaming-plafont. A limit elérése után a szolgáltató köteles kikapcsolni az adatroamingot, 80 százalékos felhasználásnál (vagyis nagyjából 14 ezer forintnál) pedig figyelmeztető üzenetet kell küldenie az ügyfélnek. Az előfizető az adatroaming kikapcsolása után is használhatja adatforgalmazásra a telefonját, ezt a lehetőséget azonban - utólag - külön kérnie kell az operátor ügyfélszolgálatán.

Az adatforgalmi limit aktiválása a jövő héttől kezdve négy hónapon keresztül csak opciós lehetőség, vagyis az előfizetőnek igényelnie kell a szolgáltatótól, július 1-től azonban minden ügyfélnél be kell kapcsolniuk az operátoroknak a limitet. Az előfizetőknek emellett lehetőségük lesz arra is, hogy a belföldi adatforgalmi mennyiséghez hasonlóan SMS-ben lekérdezzék a barangolás során generált adatmennyiség egyenlegét.

Megkérdeztük az operátorokat is, hogy március 1-től milyen formában és milyen tájékoztatás mellett vezetik be az uniós rendeletben foglaltakat, kérdésünkre a cikk megjelenéséig a Vodafone-tól érkezett válasz. A brit tulajdonú operátor hétfőtől a 17 700 forintos limit mellett egy 70 ezer forintos opciós limitet is bevezet, emellett a cég nem csak az uniós adatroaming-hálózatnál alkalmazza a tájékoztatási rendszert, hanem a teljes roaming partnerhálózatban. A Vodafone egyenlegközlő szolgáltatását a 1750-es számra elküldött, \"ARK\" kódot tartalmazó SMS-sel lehet igénybe venni március 1-től.

A rendeletben meghatározott 17 700 forintos összeg egyébiránt a szolgáltatók aktuális uniós adatroaming-díjszabását alapul véve a Vodafone-nál  jelenleg nagyjából 9,3, vagy 7,3 (preferált, illetve egyéb hálózatok), a Pannonnál 6,9, a T-Mobile-nál pedig 28,8 megabájtnyi adatmennyiség forgalmazására elegendő. A Vodafone és a T-Mobile 100, a Pannon 10 kilobájtos egységekben számláz.

A nagykereskedelmi árszabályozás hatástalan

A Európai Unión belül működő mobilszolgáltatók tavaly július elseje óta legfeljebb egy eurót számlázhatnak egymásnak egy megabájtnyi adatforgalomért cserébe. Az Európai Bizottság és a Szociális és Munkaügyi Minisztérium támogatásában működő Európai Fogyasztói Központ (EFK) magyarországi szervezete tavaly októberben a magyar viszonyokat értékelve hatástalannak nevezte a rendeletet, mondván, van olyan szolgáltató, amelyik a nagykereskedelmi ár kilencszeresét számlázza tovább ügyfeleinek.

Az adatroaming nagykereskedelmi díjszabása idén júliusban és jövő júliusban is változik majd: 2010-ben 0,8 euróra, 2011-ben pedig 0,5 euróra kell mérsékelniük a szolgáltatóknak az egy megabájtnyi adat után roamingkörnyezetben kiszámlázott összeget.

Takács Péter, a hírközlési fogyasztói jogok képviselője (HFJK) a témában kiadott közleményében felhívta az Európai Unió tagállamaiba utazók figyelmét arra, hogy éljenek a lehetőséggel, kérjék szolgáltatójuktól a megfelelő határérték beállítását, egyben közölte, elvárja a szolgáltatóktól, hogy mielőbb, minél szélesebb körben tájékoztassák ügyfeleiket a lehetőségről, illetve annak igénybe vételi módjáról.

Frissítés: A Pannontól kapott információk szerint a Telenor tulajdonában lévő szolgáltató is bevezeti március1-től az adatroaming-plafont, a Netroaming-figyelő szolgáltatás azonban nem forintban, hanem adatmennyiségben határozza meg a limitet. A Pannonnál 7000 kilobájtnál kapcsolják ki az adatroamingot - ez a HWSW fent részletezett számításai szerint éppen 17 700 forintos számlatételt jelent. A havidíjmentes szolgáltatás a Pannon telefonos Ügyfélszolgálatán, a Pannon értékesítési pontokon, a PannOnline rendszeren, a 1741-es telefonszámon, valamint SMS-ben rendelhető meg.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról

AKROBATA

5

Elrajtolt az Adobe AI asszisztense

2024. április 17. 12:40

Előfizetéses modellben használható az AI Assistant, ami a cég PDF-szerkesztőjébe és olvasójába épül be.