Szerző: Dojcsák Dániel

2010. február 15. 09:26

Nem robbant nagyot a közösségi hirdetési piac

Habár úgy tűnik, hogy a közösségi hálózatok a hirdetőket is kezdik meghódítani, s mostanra több lufinak tűnő vállalkozás is dollárokat termel, a legfrissebb adatokból még mindig az látszik, hogy nagyon karcsú a közösségi médiaköltés a teljes digitális büdzsén belül.

Az eMarketer legfrissebb adatsora szerint tavaly az online reklámköltéseken belül a közösségi szolgáltatásokra mindössze 5,5 százaléknyi jutott, ami még jóval kevesebb mint amire számítani lehetett volna a web 2.0-ás forradalom nyomán. A növekedés üteme pedig egyáltalán nem jelentős, hiszen a 2008-as adatok szerint is mindössze 5 százalék volt ez az arány, azaz alig nőtt annak ellenére, hogy százmilliók csatlakoztak a Facebookhoz, 75 millióan csiripelnek folyamatosan Twitteren, illetve egyre nagyobb létszámban vannak jelen a népek az egyéb közösségi alkalmazásokban. Igaz a válság miatt a legtöbb szektorban még ekkora sem volt a növekedés, sőt sok szektorban csökkent a költés, de úgy tűnik a klasszikus felületek nem veszítettek egyelőre komoly teret.

2007-ről 2008-ra még 61 százalékkal nőtt a közösségi médiában a reklámköltés, a tavalyi évre ez a lendület megtört, s mindössze 12 százalékkal sikerült több pénzt hoznia a területnek. Az eMarketer becslései szerint ez idén sem lesz másképp, alig fogja meghaladni ezt a szintet a 2010-es adat, csupán 14 százalékos növekedést várnak az elemzők. A lassú bővülésért a legtöbben a MySpace zuhanását teszik felelőssé, ahol 21 százalékos csökkenés várható, ami az amerikai piacon elszenvedett 23 százalékos mínuszból és a nemzetközi területen bekövetkezett néhány százalékos pluszból áll össze.

A Facebook első alkalommal vette át a vezető helyet, s míg a MySpace a teljes közösségi reklámköltés 38,4 százaléka helyett 27,8 százalékával kellett beérje, addig a Facebook a tavalyi 27,7-ről feljött 34,7 százalékra. A többi közösségi oldal eközben alig növekedett, 26,8-ról 27,4-re javult az index, míg az egyéb közösségi alkalmazásokon és widgeteken keresztül terjesztett reklámok a torta 10,1 százalékát tették ki.

2010-ben viszont várhatóak további meglepetések. Egyrészt a nem amerikai költés első alkalommal haladhatja meg az USA piacát. Illetve a Facebook időközben bejelentette, hogy felbontotta a Microsofttal kötött hirdetési megállapodását és teljes egészében megszabadul a bannerektől, s ehelyett kizárólag a közösségi reklámokra koncentrál. Ez utóbbi ugyan csak a Facebook számait érintheti közvetlenül, de valamilyen módon bizonyára kihatással lesz a többi szájt viselkedésére, illetve a hirdetők attitűdjére is.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról