Szerző: Bodnár Ádám

2010. February 03. 11:39:00

Az Office 2010 közelebb van mint gondolnád

A Microsoft hivatalos tájékoztatása szerint az Office 2010 júniusban jelenik meg, de számos jel arra utal, hogy a szoftver akár korábban is debütálhat.

A Windows 7 fejlesztőcsapata már bebizonyította, hogy a Microsoft képes határidő előtt elkészíteni és piacra dobni termékeket és alighanem az Office 2010-zel is hasonló lesz a helyzet. Bár a vállalat korábbi hivatalos tájékoztatása szerint az irodai csomag júniusban érkezhet, de egyre inkább úgy tűnik, hogy ennél hamarabb elérhetővé válik. Az Office 2010-nek a napokban készült el a kiadásra jelölt (RC) verziója, ezt azonban nem fogják széles körben terjeszteni mint a bétát, csak a Microsoft munkatársai, illetve a cég partnerei, ügyfelei próbálhatják ki.

A Windows 7 kiadásra jelölt változata 2009. májusában jelent meg, a végleges szoftver pedig július közepére készült el, vagyis alig két hónap telt el az RC és RTM (gyártásra kész) állapot között. Ha az Office 2010 fejlesztői is így csipkedik magukat, a program hamar elkészülhet és akár áprilisban elrajtolhat. Emlékezzünk vissza, a Windows 7-tel kapcsolatban is sokáig 2010 januárját kommunikálta a Microsoft a piaci megjelenés dátumaként, pedig már nyilvánvaló volt, hogy a szoftver jóval hamarabb elkészül és végül októberben a boltokba is került.

A Microsoft tavasszal két másik nagyszabású termékbevezetéssel készül még, április közepén várható a Visual Studio 2010 (és a .NET Framework 4.0) megjelenése, májusban pedig a SQL Server 2010 rajtol majd el. Lehet hogy az Office bemutatását utóbbival kapcsolja össze a cég, annál is inkább mert az irodai csomag számos olyan új képességet vonultat fel (pl. PowerPivot), amely az Excel és SQL Server hatékony együttműködést célozza, valódi üzletiintelligencia-alkalmazássá alakítva a táblázatkezelőt.

A különféle Office-verziók tartalmát és árait is bejelentette már a cég, Az otthoni felhasználóknak szánt Home and Student verzió (Word, Excel, PowerPoint, OneNote) 149 dollárba kerül majd dobozos változatban és három számítógépre is feltelepíthető egy háztartásban. A kisvállalatoknak ajánlott Home and Business (Word, Excel, PowerPoint, OneNote, Outlook) dobozos ára 279 dollár, a Professional verzióért (Word, Excel, PowerPoint, OneNote, Outlook, Access, Publisher) 499 dollárba fog kerülni.

A fentiek mellett még két változat lesz elérhető az Office 2010-ből, a Standard és a Professional Plus, azonban ezek nem kerülnek kiskereskedelmi forgalomba, csak mennyiségi licencben lehet őket megvásárolni. Az Office 2010 Standard a Wordöt, az Excelt, a PowerPointot, a OneNote-ot az Outlookot és a Publishert tartalmazza, a Professional Plusban ezeken felül megtalálható az Access, az InfoPath, a Communicator, illetve a SharePoint Workspace (korábban Groove) is. Az Office 2010 lesz az első olyan verzió a termék történetében, amelyből 64 bites változatot is kiad a Microsoft, ennek futtatásához természetesen 64 bites operációs rendszerre van szükség.

Az összes Office-verzió tartalmazni fogja a Web Applications-t, amely a Word, Excel, OneNote és PowerPoint böngészőből elérhető, webes változata. A Web Apps egyébként bárki számára elérhető, de az ingyenes verzióban reklámok jelennek meg, az Office-vásárlók viszont hirdetések nélkül használhatják majd a webes alkalmazásokat.

a címlapról