Szerző: Bodnár Ádám

2010. január 27. 16:09

Nem alkuszik a Rambusszal az NVIDIA

A Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság (International Trade Commission) szerint az NVIDIA megsértette a Rambus három szabadalmát, a grafikus chipjeiről ismert cég azonban nem adja fel a jogi küzdelmet és megegyezni sem nagyon akar, írja a Bloomberg.

Alig pár nappal azután, hogy a memóriatechnológiát fejlesztő és licencelő Rambus megállapodott a világ legnagyobb memóriagyártójával, a Samsunggal, az NVIDIA ellen is jogi csatát nyert. Az International Trade Commission bírója megállapította, hogy a grafikus chipeket gyártó cég három Rambus-szabadalmat sért, bár kettőt nyilvánvalóságra hivatkozva megsemmisített.

Amennyiben Theodore Essex bíró értékelését helyben hagyja a hattagú bizottság, akár azt is jelentheti az NVIDIA számára, hogy be kell szüntetnie a szabadalomsértő grafikus processzorok amerikai értékesítését, illetve nem kerülhetnek piacra az ilyen chipekre épülő PC-k sem. Az NVIDIA vezető jogásza, David Shannon azonban biztos benne, hogy erre nem kerül sor: ha a Bizottság a Rambusnak ad igazat, az NVIDIA mindenképpen fellebbezni fog. Shannon szerint az NVIDIA ügyfelei nem gyakorolnak nyomást a cégre, hogy egyezzen meg a Rambusszal.

Eközben az ügy az Egyesült Államok Szabadalmi- és Védjegyhivatalánál (USPTO) is folyik. A USPTO hatályon kívül helyezte a Rambus azon szabadalmait, amelyeket az NVIDIA az ITC szerint megsértett, a Rambus azonban ezt megfellebbezte. Ez a folyamat akár egy évig is eltarthat, de a vállalat szerint ezidő alatt a szabadalmak érvényesek. \"Nem fizetünk olyan szabadalmak után, amelyek nem érvényesek\" - szögezte le ugyanakkor az NVIDIA részéről David Shannon. A Rambus szóvivője szerint a vállalat kész konstruktív vitát folytatni az NVIDIA-val az ügy rendezésére.

David Shannon szerint a két vállalat között nyolc éven keresztül folytatódott a párbeszéd, de nem tudtak egyezségre jutni, a Rambus végül pert indított. Ennek fényében elég valószínűnek tűnik, hogy a vállalatok nem tudnak ezután sem megállapodni, vélekedett Shannon, ami lényegében azt jelenti, hogy az ügy a bíróságokon folytatódhat tovább. A Rambus az NVIDIA mellett a HP és számos videokártya-gyártó (Asus, MSI, BFG, EVGA, Giga-Byte, stb.) ellen is szabadalombitorlási pert indított.

Amint arról a HWSW is beszámolt, a Rambus a múlt héten közel 1 milliárd dolláros megegyezést kötött a Samsunggal. A megállapodás értelmében a felek dobják az egymás elleni jogi eljárásokat, és a Samsung jogosulttá válik a Rambus teljes szabadalmi portfóliójának használatára. Ezért cserébe a Samsung 200 millió dollárt fizet a Rambusnak, további 200 millió dollár értékben vásárol Rambus részvényt, és 5 éven keresztül negyedévente 25 millió dollárt utal át. A megállapodás teljes pénzügyi értéke így 900 millió dollár.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról